Érdekességek a Tisza-tó kialakulásáról 4.rész

Vásárhelyi Pál és Paleocapa Péter

A Tisza folyó szabályozását Széchenyi Istvánhoz és Vásárhelyi Pálhoz kötik, de sokan nem tudják, hogy egy harmadik személynek is nagy szerepe volt a Tisza-folyó szabályozásban.  Ő volt Paleocapa Péter olasz vízmérnök, aki a velenczei kormány tagja, a közmunkák minisztere, később belügyminiszter lett. Nevezetesebb munkálatai az Adige (Etsch) folyó hajózhatóvá tétele csatornák építése és mocsarak kiszárítása, valamint a Suezi-csatorna létesítésének tervével is foglalkozott.

A sorozat előző részei: Érdekességek a Tisza-tó kialakulásáról 1.rész – Welovetiszato

Érdekességek a Tisza-tó kialakulásáról 2.rész – Welovetiszato

Érdekességek a Tisza-tó kialakulásáról 3.rész – Welovetiszato

A Tisza folyó szabályozása

1834. március 4-én felállították Budán a Királyi Tisza Térképészetet, és elrendelték a Tisza felmérését, ami 12 évig tartott. Figyelmük nemcsak a Tisza folyóra, hanem annak egész vízrendszerére kiterjedt: a Bodrogra, a Szamosra, a Körös-Berettyóra. A szabályozási tervek elkészítésével Széchenyi Vásárhelyi Pált bízta meg. A felmérést az Építési Igazgatósággal és Vásárhelyi Pállal közösen kialakított koncepció szerint LÁNYI Sámuel vezette.

Vásárhelyi Pál munkássága

Magyar vízmérnök volt, fő műve a Tisza-szabályozás terve, amelyet az 1833 – 1845 között készült szabályozási tervek felhasználásával dolgozott ki. A Tisza felső szakaszának szabályozására vonatkozó Előleges javaslatát 1845. június 8-án terjesztette elő, majd a szabályozás alapelveinek elfogadása után 1846. március 25-én benyújtotta A Tisza folyó szabályozásának tervét is.

Vízimérnök munkásságát a Körösök felmérésével kezdte meg 1819-ben. 1823-tól a Duna-felmérés munkatársa, majd 1829-től a munkálatok vezetője. Vezetésével készült a Duna Pétervárad-Orsova közti szakaszának felvétele, s a legnehezebb Al-Dunai szakasz térképe. 1833-tól Széchenyi István, mint Duna-szabályozási királyi biztos irányítása alatt elkészítette az Al-Dunai Vaskapu szabályozásának tervét. Ezek után megkezdte a Vaskapu szabályozását (1834 – 1837), amit azonban a kormánytámogatás megvonása miatt nem sikerült befejeznie. 1841- től központi hajózási felügyelői minőségben részt vett az ország legkülönbözőbb részein folyó vízi munkálatok ellenőrzésében és irányításában. 1843-ban készítette el egyik legfontosabb munkáját, a Dunának és mellékfolyóinak az Adriai-tenger szintjére vonatkoztatott magasságmeghatározását.

Vásárhelyi és Paleocapa Péter tervei

A Magyar Alföld képét teljesen átformáló Tisza-szabályozást alapvetően Vásárhelyi Pál koncepciója szerint hajtották végre. Mivel azonban már akkor is több, egymással vitázó elképzelés született, a folyó életébe való beavatkozásért felelősek nem elégedtek meg 1 fajta elképzeléssel. Egy nagytekintélyű olasz vízmérnököt is meghívtak, hogy a helyszínen ismerje meg a folyót és a magyar elképzeléseket, ezután pedig fogalmazza meg saját elképzeléseit.

Vásárhelyi Pál tervei

Vásárhelyi elképzelése az volt, hogy hogy az árvizek levonulását segítő, minél több átvágást kell elkészíteni, hogy a megrövidült, nagyobb esésű mederben gyorsabban leszaladjon az ár. Ugyanakkor Vásárhelyi a gátakat közel akarta hozni a mederhez, hogy a hordalék lerakásokat korlátozza és meg akarta akadályozni az árvizek szétterülését.  A másik indoka az átvágásoknak az volt, hogy a kanyarokban a víz olyan erősen támadta a partot, hogy azt szinte lehetetlen volt már egy idő után megvédeni.

Vásárhelyi szerint a Tiszán 101 kanyarulatot kellett volna átvágni. Ezen felül azt is javasolta, hogy az alacsonyabb helyeken töltéseket kellene emelni. Az átellenes töltéseket nem tervezte túlságos szélesre, mert úgy gondolta, hogy áradáskor a víztömeget egyben kell tartani, hogy a lehető leggyorsabban le tudjon az ár vonulni.

Nem kerülte ki a tervező figyelmét az az ok sem, ami a pusztító áradásokat akkoriban előidézte. Ez az ok elsősorban az volt, hogy a Tisza a magyar északkeleti Kárpátokról és az Erdéllyel határos megyék hegységéről lefutó összes vizeket, sőt még az erdélyi hegyek közül a magyar alföldre átjövő folyók vizeit is magába gyűjtötte. Ilyen a sok mellékfolyóval rendelkező Bodrog, Szamos, Körös és Maros. A Tiszán lefolyó vizek gyűjtőterülete több mint 4000 négyzetkilométer volt. Ezzel a nagy vízgyűjtő területtel szemben a Tiszának lassú folyása, illetve csekély esése volt. Alig ért ki a hegyek közül, esése kilométerenként csak néhány centiméternyi, Szegedtől a torkolatig pedig éppen csak két-három centiméter volt. Természetes, hogy a Tisza ilyen csekély eséssel az árvizek nagy tömegét nem volt képes elég gyorsan levezetni. Ez a víztömeg nagy része a mederből kicsapva elterült és hosszú ideig elborítva tartotta az óriási árterületeket.

A hosszan kanyargó Tisza

Az árvizek levonulásának akadálya volt a meder rendkívüli kanyargóssága is. A Tisza folyó völgye Tisza-Újlaktól kezdve torkolatáig 600 kilométer hosszú volt és ebben a  rövid völgyben 1.200 kilométer hosszúságban kanyargott a Tisza. A kanyargás nemcsak azért hátráltatta a vizek lefolyását, mert a folyási utat kétszer akkorára nyújtotta, mint amennyi a völgy hossza. A kanyarulatok a folytonos irányváltozásból származó ellenállás miatt fölemésztették az esés egy részét és megakadályozták annak a folyási sebességnek a kialakulást, ami a kanyarulat kezdete és vége közti vízszint esésnek – egyenes folyási irány mellett – megfelelt volna.

Vásárhelyi tervei szerint a Tisza folyó 458 kilométerrel lett volna rövidebb.

A tervek meg nem valósulása

A társulat első nagygyűlésén, 1846 januárjában Vásárhelyi bemutatta az általa készített tervezetet, melyet el is fogadtak. Azonban nem sokkal később Vásárhelyi hirtelen meghalt. Ezután a társulat Paleocapa Péter lombard-velenczei építési főigazgatót kérte meg, hogy Vásárhelyi Pál tervei fölött mondjon alaposabb bírálatot. Paleocapa megérkezett és 1846 július, augusztusban és szeptemberben Széchenyivel együtt beutazta a Tisza-völgyet.

Paleocapa tervei

Az olasz mérnök Vásárhelyi 101 átmetszése helyett 21 átmetszést javasolt. Ő a fő gondot a töltések létesítésére fordította. A két parti töltéseket általában olyan távolságra tervezte egymástól építtetni, hogy a folyó kanyarulatai köztük megférjenek, tehát a gátakat a folyón kívülre tervezte.

Ő Vásárhelyivel ellentétben nem az árvizek gyors levonulását, hanem az ármentesítést látta a Tisza-szabályozás elsőrendű feladatának. Úgy tartotta, hogy az első tennivaló a töltések megépítése méghozzá úgy, hogy a Tisza a kanyarulataival együtt közéjük férjen, ahol viszont a Tisza egyenes, ott 760 méterre tervezte a folyótól a töltéseket kiépíteni mondván, hogy a töltéseknek nem az a céljuk, hogy a folyót kormányozzák, hanem ne engedjék a vizet szétterülni, és csak 15-20 átvágást ajánlott.

Vásárhelyivel ellentétben véleménye az volt, hogy a töltéseknek nem az a rendeltetésük, hogy a folyó eleven folyását kormányozzák, sem pedig hogy annak hatását kiállják, hanem egyedül az, hogy a vízárt ne engedjék szétterülni. Átvágások mellett és egyenes folyószakaszokon a töltések egymástól való távolságát 759 méterre tette. A Tisza folyó rövidülése tervei szerint 210 kilométer lett volna.

A tervek megvalósulása

Az új elképzeléseket elfogadták és 1846. augusztus 27-én Széchenyi István az első kapavágással Tiszadobnál indította el az Alföld folyó szabályozását. Azonban a nemsokára kitört forradalom és szabadságharc a további munkálatokat félbeszakította, s azokat császári parancsra csak 1850-ben folytatták tovább, de már nem Paleocapa, hanem a korábbi Vásárhelyi-féle tervek alapján és teljes állami jogkörrel. A terveket ezután személyes érdekekből több helyen is módosították, és a töltéseket nagyrészt a helyi birtokosok érdekeihez alkalmazkodva építették meg. Az egyre nyilvánvalóbb földéhség és kapzsiság folytán a Tiszát annyira beszorították a töltések közé, hogy ez óhatatlanul a folyó bonyolult vízrendszerének és hihetetlenül gazdag élővilágának okozott jóvátehetetlen kárt mind a mai napig.

 

Kinek volt igaza?

Mindkettő terv mögött alapos szaktudás és felelősségtudatból fakadó gondosság húzódik meg. “Mivel pedig Vásárhelyi is és Paleocapa is többször utalt arra, hogy a folyó életébe való egy-egy komolyabb beavatkozást követően a gyakorlat fogja megmutatni, mi legyen a következő lépés, joggal lehetne feltételezni, hogy ha bármelyik terv-készítő a munkák vezetője lehetett volna, időközben számos esetben módosította volna eredeti elképzelését.

Ha Vásárhelyi korának gazdasági és társadalmi szemléletét elfogadjuk, akkor Vásárhelyi tervét kell jobbnak ítélni, hiszen több területet mentett meg a mezőgazdaság számára, és a hajózó út lerövidítésével a hajózást is jobban szolgálta.
Ha viszont a mai kor szemlélete alapján vonunk mérleget, akkor valószínűleg sokan Paleocapa terve mellett voksolnának, mivel az a tágabb hullámtérben a botanikai, zoológiái és ornitológiái ritkaságoknak nagyobb életteret hagyott volna.” (Csath Béla – Deák Antal András – Fejér László – Kaján Imre: Magyar vízügytörténet)

Folytatása következik.