Érdekességek a Tisza-tó kialakulásáról 3.rész

A Tisza szabályozásának terve

A sorozat előző részei: Érdekességek a Tisza-tó kialakulásáról 1.rész – Welovetiszato

Érdekességek a Tisza-tó kialakulásáról 2.rész – Welovetiszato

A lecsapolásokra, a folyószabályozásra az élet kényszerítette a településeket. 1830 tavaszán a Kárpátokban gyorsan olvadó hó óriási víztömeget indított az Alföldre. Emberemlékezet óta a legnagyobb árvíz pusztított az országban. A Tisza, a Berettyó és a Körösök áradásával másfél megyényi terület került 2 hónapra víz alá. A mindent magával ragadó szennyes áradat elfertőzte az amúgy sem kristálytiszta vizű alföldi kutakat. Ez az állapot jól megágyazott a Lengyelország felől érkező gyilkos kórnak, a kolerának. A járvány 1831 májusában szedte áldozatait.

Széchenyi István gróf

Az 1834-ben angliai útjáról hazatért Széchenyi István számára is világossá vált, hogy a folyók szabályozása nélkül nincs folyami hajózás, nincs stabil nyomvonalú úthálózat, sőt a vasútvonalak kiépítése sem lehetséges. Úgy gondolta, hogy az infrastruktúra fejlesztés, vasútépítés, ezáltal a gazdaság fejlődése nem indulhat el, amíg a Tiszát nem szabályozzák. A folyószabályozások és ármentesítések szoros összefüggésben voltak a kor mezőgazdaságának fejlődésével. Amíg és ahol az állattenyésztés uralkodik, nincs szükség ármentesítésre. Széchenyi úgy gondola, hogy a szabályozás és az ármentesítés, a mocsarak lecsapolása mindenképpen előnyösen hathat az ország fejlődésére.

Széchenyi így fogalmazta meg a folyószabályozás és a lecsapolás indokait: „A Tisza síkföldje fajunk bölcsője.” Itt él a legsajátosabb magyar nép. Ezen a földön több mint 200 négyzetmérföld, a legdrágább talaj, állandó tanyája az árvizeknek.
A lecsapolásokra, a folyószabályozásra az élet kényszerítette a településeket.

Ezek az események mind sürgették a folyó szabályozásának az ügyét.

A Tisza szabályozásának terve

SZÉCHENYI a magyar Alföldet kívánta felvirágoztatni. Ez a szándék elválaszthatatlan volt a tiszai ármentesítések végrehajtásától, a térség vízi- és egyéb úthálózatának kiépítésétől. Elképzelésének vezérvonala az volt, hogy a folyó rendezése és ármentesítése az egész Tisza-völgyre kiterjedő – gazdasági megfontolások által alátámasztott – technikai feladat.

Széchenyi komoly politikai sikert ért el, amikor a kormányzat anyagi támogatását biztosítva 1846 januárjában megalakult a Tisza-völgyi Társulat. A csatlakozó társulatok képviselői az alapító okiratban – a “Szerződvény”-ben – kötelezték magukat a nagy munka végrehajtására, az ármentesítés és lecsapolás költségeinek viselésére.

Ezzel megteremtődött a Tisza vidék egységes szempontok szerinti ármentesítésének lehetősége. Mindezek mellett a vízitársulatok továbbra is megőrizték érdekeltségi autonómiájukat.

Viszont nagyon sokan elmondták akkoriban, hogy egy folyó túlfejlett kanyarulatainak átvágása, medrének rögzítése, partjainak karbantartása, – tehát a folyószabályozás – valamint a folyó árvízi károkozásainak megszüntetése, töltések építése- tehát az ármentesítés – egységes műszaki feladat. Sajnos ezeket a rendkívül fontos munkálatokat külön kezelték. A munkák különválasztásának oka “a költségeket viselők eltérő voltában” rejlett: a folyószabályozáshoz az állam adta a pénzt, az ármentesítést pedig a birtokosoknak kellett finanszírozniuk.

A kettőnek együtt kellett volna haladnia, de egy idő után a mederszabályozás elmaradt az ármentesítésektől. A munkák során a kor szintjének megfelelő optimális műszaki elgondolásokból a kivitelezés során sokszor lefaragtak. Gyakran egyedüli kritériumként a költségeket vették figyelembe. Ez a későbbiek során többször megbosszulta magát – a nem kellő helyen, s nem az eredetileg kigondolt mérettel és sorrendben megépített töltések nemegyszer hagyták cserben az építtetőket.

A pénzhiány

A több, mint fél évszázadon át tartó munkálatokat végigkísérte az állandó pénzhiány is, ami a vállalkozást alapvetően megkülönböztette a hasonló célú olasz, német, francia, vagy éppen holland folyószabályozásoktól, ármentesítésektől.

Az 1846-ban Tiszadobnál megindított munkálatok – nagy kezdeti lendület után a szabadságharc kitörése miatt – megakadtak. Az önkényuralom első esztendejében a Tisza-völgyi Társulatot feloszlatták, de a munkálatokat több-kevesebb következetességgel folytatták. A bécsi kormányzat a műszaki felügyeletet egy Tiszaszabályozási Központi Biztosságra ruházta, a kivitelezést pedig a folyó teljes hosszában megszervezett 6 “folyamosztály” mérnöki hivatalai végezték. A rendeletekkel kormányzott ármentesítő társulatok önállóságukat szinte teljesen elvesztve, csaknem állami hivatalokként működtek. Ugyanakkor a munkák költségeit továbbra is az érdekelteknek tekintett birtokosok viselték.

Annak ellenére, hogy a tiszai társulatok az első évtizedekben jelentős mértékű földmunkát végeztek a töltések megépítésével (ármentesített területeik 1850-70 között csaknem megháromszorozódtak) a változó méretekkel elkészült, s esetenként a szomszédos társulatokkal nem egybehangolt védőgátak nem nyújtottak kellő biztonságot. Az így bekövetkező gyakori gátszakadások nem ösztönözték az érdekelteket további társulatok alakítására A Duna-völgyében például mindössze két társulat tevékenykedett, de ezek is még az 1840-es évek előtt alakultak. A Duna-völgyi társulati mozgalom viszonylagos késői (1880-90 közötti) fellendülésének persze az is oka volt, hogy itt már korábban is folytak – főleg megyei költségen – töltésépítések, tehát az árvízveszély is kisebb volt, mint a Tisza vidékén, s a veszélyeztetett terület pedig csak mintegy harmada volt a Tisza árterületének.

Térképészet – Tisza mappáció

A Hajózási Igazgatóság már a XVIII. század vége felé kidolgozott egy instrukciót a Tisza menti megyei mérnökök számára. Céljuk az volt, hogy a körültekintő felmérések és térképezések segítségével helyes koncepciót alakíthassanak ki a folyó hajózhatóvá tétele és az árvízvédekezés érdekében szükséges munkálatokról.

A munkát tovább folytatva 1790-re elkészült LIETZNER János és SÁNDOR József által közösen készített, Heves és Külső-Szolnok megyei Tisza-térkép, mely egy összesítőlapból és 48 db szelvényből áll. “Ezek a térképek nemcsak időben előzték meg az országos folyófelmérés, hanem vetekszenek a katonai felmérés híres lapjaival. Míg az utóbbi az egész árterületet úgyszólván tagolatlan vizesrétnek tünteti fel, Lietznernél – már az első vázlaton is – fokok, erek, laposok, nádasok, rétek és halastavak sokaságával borított differenciált területet láthatunk”.

1834. március 4-én 6602 számú rendeletével felállította Budán a Királyi Tisza Térképészetet, és elrendelte a Tisza felmérését, ami 12 évig tartott. Figyelmük nemcsak a Tisza folyóra, hanem annak egész vízrendszerére kiterjedt: a Bodrogra, a Szamosra, a Körös-Berettyóra, a Marosra. A munkát az Építési Igazgatósággal és VÁSÁRHELYI Pállal közösen kialakított koncepció szerint a Duna-felmérésnél társa, LÁNYI Sámuel vezette.