Welovetiszato
Welovetiszato
  • heti program
  • Podcast

Halastavi darules kisvasúttal – Hortobágy-Halastó

  • Időpont:2020. október 3. 16:00 - 19:00
  • Helyszín:Hortobágyi halastavak - Hortobágy
  • Belépődíj:2500 Ft/felnőtt

Filmvetítéssel egybekötött, napnyugtáig tartó kisvasutas madárles a Hortobágyon.

Az ősz beköszöntével megérkeztek a darvak a Hortobágyra. Ezen időszak legvonzóbb természeti eseménye a daruvonulás. A több tízezer daru naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgalmának, a daruhúzásnak a megtekintésére szervez túrákat a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága.

A program során az éjszakázó helyeikre húzó darvak megtekintésére kisvonattal viszik a vendégeket a túravezetők.

A program a Halászbárka Fogadóközpontban (Hortobágy-Halastó; 33-as főút 67. km-nél letérve Hortobágy-Halastó irányába) a 2018-ban készült„Darumadár fenn az égen”film vetítésével indul, melyet egy, a darvakról szóló rövid tájékoztató követ. Ezt követően indul a terepi program. Kiutazás a kisvonattal a Kondás-tóig (menetidő kb. 30 perc), ahol az éjszakázásra gyülekező darvak esti behúzását tekintik meg szakvezetővel, majd visszaindulás a kisvonattal.

A program kezdete: 16.00.

Várható befejezés: napnyugta, a kisvasút sötétedés után kb. fél órával jön vissza, korábbi visszaindulás csak gyalogosan lehetséges a kb. 5 km-re lévő végállomástól.

A darules kisvasúttal részvételi díjai: 2500 Ft/felnőtt, 1500 Ft/gyerek (3-18 év), 6500 Ft/család (2 felnőtt, 3 gyerek).
A programot kizárólag készpénzben lehet kifizetni.

Jelentkezni kizárólag az űrlap kitöltésével lehet (oldal alján).