Hétvégi program: madarászás a Tisza-tónál
- Időpont:2020. december 5. - 2020. december 6. Egész napos
- Belépődíj:Ingyenes
Jó kis hétvégi program: madarászás a Tisza-tónál
Az elmúlt pár napban volt szerencsénk több napot is azzal tölteni, hogy felfedezzük a Tisza-tó egy újabb arcát. Most van az az időszak (kb. még 1 hét), amikor a vízszintet a szakemberek átállítják a nyáriról a télire, erről egy korábbi cikkünkben is olvashattok. A vízszint annyira alacsony, hogy a szokásos szárazulatoknál is nagyobb területek kerültek szem elé. Most láthatjuk a múlt azon maradványait is, melyek még a Tisza-tó születésekor kerültek víz alá, például a füzesek és tölgyesek fáinak gyökereit, melyeket nem tudtak a víztározó építési ütemében teljesen letarolni. De a madarakhoz is sokkal közelebb kerülhetünk ebben az időszakban. Mutatunk pár helyet, melyek a legalkalmasabbak az amatőr madarászás tevékenységhez a Tisza-tónál, higgyétek el, jó kis program 😉
Madarászás a Tisza-tónál program
A ludak, lilikek, kormoránok, tőkés récék mellett áttelel rengeteg kócsag és szürkegém is, őket a lihogókon, a nem befagyott vízfelületeken találjuk meg. Most rengeteg az ilyen terület a vízen és nappal a madarak előszeretettel töltik itt az idejüket. Mivel a partok mentén szinte száraz a meder, ezért most sokkal közelebb kerülhetünk hozzájuk.
JÓ TANÁCS !(?)
Néhány helyen a megmaradt víz be is fagyott, sőt, az iszap is fagyos elég sok helyen, de vigyázat!!! Még a gyakorlott vízi túra vezetők is azt javasolják, hogy ne merészkedjünk rá ezekre a részekre madarászás közben, mert hamar elsüllyedhetünk. Néhol akár 1 méteres is lehet az iszap, de egy 10-20 centiméteres besüllyedés is feladhatja a leckét. Horgászok mesélték, hogy nem egyszer kellett kihúzni a fotósokat vagy az amatőr pecásokat az iszapból. Ilyenkor a gumicsizma sem segít, mert annyira bele ragad az iszapba, hogy sajnos ott is kell hagyni.
Madarászás a Tisza-tónál – helyek
Poroszlói-medence
A Tisza-tó 4 medencéje közül az átlagos vízmélység itt a második legkisebb, 1,3 méter. A Tiszafüredet Poroszlóval összekötő gátról ebben az időszakban is gyönyörű kilátás tárul elénk, mert ezen a részen jelenleg rengeteg a szárazra került terület! A kis szigeteken lilikek, tőkés récék és kormorán csapatok töltik együtt az időt, plusz most lehet látni az egykori erdős részek fáinak gyökereit is. Jó képeket lehet készíteni a bicikli útról és a vasúti töltésről is, de kocsival megállni ezen a részen nem lehet. Tanácsos az autót lerakni a Fűzfa kikötőnél és onnan besétálni. A kikötők elvileg nincsenek nyitva, de a portások, őrök általában beengedik a kirándulókat. Viszont itt is érdemes arra figyelni, hogy hova lépünk. A stégek is szárazon vannak, sok helyen ferdék és csúszósak is lehetnek, vagy akár korhadt a faanyag, ezért körültekintően keressünk fotós helyet. Az Öko Centrum stégje mellett van egy kis kilátó, ide is érdemes ellátogatni.
Madarászás a Tiszavalki-medencénél
Itt található a Madárrezervátum nagy része, védett terület, bár most ebben az időszakban amúgy sem lehet csónakkal bejárni ezt a részt sem. Itt is rengeteg a madár, a partról vagy esetleg horgász beállókból nagyon jó képeket lehet készíteni. Tavasszal érdemes vissza térni ide, amikor már elég magas a vízszint a medence élővilágának a felfedezésére, de csak szakvezetővel!
Kiskörei Hallépcső – Abádszalóki öböl
A Kiskörei hallépcső táblától jobbra van egy kis földnyelv, ott mindenféleképp sétáljatok be! A végén van egy kis stég, ahonnan az egész öblöt be lehet látni. Ezután sétáljatok el a hallépcsőhöz is, mert ha szerencsétek van, gémet vagy kócsagot tudtok lencsevégre kapni. Ezután gyalogoljatok végig a gáton a Szalók Yacht Klubbig és a horgász beállókból gyönyörű képeket tudtok csinálni. Ezen a részen nagyon széles a tó medre, a szárazabb részek viszont a meder közepén vannak, így a madarak is ott tanyáznak. Az Abádi kikötőt is érdemes felkeresni, ott most tényleg egy kietlen sivatagra hasonlít a táj.
Tiszaderzs és környéke
A kikötőnél most lehet látni az egykori kubikot is, a nyílt vízre kivezető kis csatorna is teljesen szárazon van, a hajók mintha megfeneklettek volna…Nyári ludak és gémek szeretnek itt tanyázni, de óvatosan kell őket megközelíteni és az iszapra semmiféleképp ne menjetek rá! Innen pedig érdemes végig sétálni Tiszaörvényig, mert a táj csodás! A vízen a gátról hattyúkat is lehet látni és itt is van jó néhány horgász hely, ahonnan közelebbről lehet a madarakat fotózni, sőt, egy kis stég is bevezet a nyílt Tiszához.
Enni-inni madarászás előtt vagy után a Tisza-tónál
Bezártak az éttermek, cukrászdák, de korábban azt is össze gyűjtöttük, hogy elvitelre vagy kiszállításra honnan tudtok rendelni, a cikket itt olvashatjátok: https://welovetiszato.hu/pizza-es-etel-hazhozszallitas-a-tisza-to-korul
Még több cikk: https://welovetiszato.hu/