Welovetiszato
Welovetiszato
  • Podcast

Tisza-tavi csónaktúrák, vízitúrák

bcsheinz
·
2020. május 22.

Utánajártunk, hogy Tiszafüreden, Tiszaörvénynél és Poroszlón jelenleg milyen lehetőségek vannak, ha meg szeretnénk ismerni a Tisza-tó vízi világát.

Fontos, hogy a felsorolt helyek nagy részénél érdemes előre egyeztetni a létszámról, a kirándulás pontos időpontjáról és ugyan már feloldották a járványveszély miatti korlátozásokat, de mindenképp be kell tartani szabályokat a résztvevők biztonsága érdekében. Ezekről is javasolt informálódni, általános előírás, hogy elvileg egy csónakban csak egy háztartásban élők ülhetnek.

Poroszlón négy pontról indulnak vízi túrák

A szabadstrand melletti  Delfin Kikötőből 10-15 fő befogadó képességű csónakokkal indítanak túrákat a poroszlói medencébe, illetve Tiszavalk felé.

Tisza-tavi Ökocentrum egyébként is jó program, de indítanak csónaktúrákat a környék zegzugos nádasaiba, vízi útjaira. A tisza-tavi kirándulások 10 és 18 óra között minden egész órakor indulnak az Ökocentrum kikötőjéből, túravezetővel 12 személyes kishajóval.

A Fűzfa Kikötő a Fűzfa Hotel és Pihenőpark kis állatparkja mellett van, ahol kis cukiságok, kecskék, vadkacsák és galambok nemcsak a kicsik, hanem a nagyok szívét is rabul ejtik. Itt is nagyobb csónakok állnak a kirándulók rendelkezésére és előre egyeztetni kell telefonon.

A poroszlói Madárpart Pihenő  egész évben szervez vízi túrákat a környékre, de akár a Tisza-tó távolabbi pontjaira is.

Tisza-tavi csónaktúrák Tiszafüredről

Tiszafüreden az Albatrosz Kikötő több vízitúra szervező bázis helye: a Tisza-tavi túra és a Top-túra túravezetés  is innen indít szervezett túrákat. Mindkét csapat már öreg motorosnak számít ebben a szakmában.

A Városi Kikötő Tiszafüred legrégebbi kikötője és legautentikusabb kikötője, innen indul a Tisza-tavi Ökotúra program, akár két csónakkal, főként kisebb csoportoknak, családoknak előnyös a nagyon személyes 2-3 órás, de akár fél napos kirándulás.

Tiszaörvényen két kikötőből is el lehet , a Kormorán és a Szabics Kikötő.  A Kormorán kikötőnél előzetesen érdeklődni kell, de a Szabics kikötőből egész évben szerveznek túrákat, de jelenleg csak 5 fős, kis csónakokkal túráztatnak, a 22 fős Jégmadár nevű sétahajó egyelőre még pihen.

 

Címkék:
  • ártéri túra,
  • csónakbérlés,
  • ökotúra,
  • természetfotózás