Welovetiszato
Welovetiszato
  • heti program
  • Podcast

Márton napi menük a Tisza-tónál és kicsit messzebb is

Galkó-Fenyves Barbara
·
2023. november 5.
Márton napi menük a Tisza-tónál és kicsit messzebb is

A Tisza-tó körüli éttermek Márton-napi menüi

Márton napon számos hagyományőrző eseményt és programot találhatunk országszerte, valamint sok étterem és szálláshely szervez gasztronómiai programot is  Szent Márton és az újbor tiszteletére: libavacsorákat, avagy libalakomákat Márton-napon.

Jelen bejegyzés megírásakor 6 olyan helyet találtunk a Tisza-tó körül, ahol Márton-napi menüvel várják a vendégeket, de ha idő közben más éttermek is csatlakoznak a kezdeményezéshez, akkor frissíteni fogjuk a cikket.

Graefl Kastély és Major – Kétútköz

Márton-napi libavacsorára és Tarjányi Gyula egri borász által vezetett borkóstolóra várja kedves Vendégeit a Graefl Major.

Poroszlótól pár kilométerre található ez a gyönyörűen felújított szecessziós kastély, öko gazdálkodás, szálláshely, amely nemrég megkapta a Zöld Michelin csillagot. Az országban egyedülálló módon úgynevezett null kilométeres konyhát működtetnek, ami azt jelenti, hogy a tányérokra került húsoktól a savanyított zöldségeken és a házi sajtokon át az utolsó virágszirom díszítésig minden a majorságból, és az azt körülölelő 20 hektáros birtokról származik.

Márton nap alkalmával 5 fogásos degusztációs ételsor, borpárosítás (vagy alkoholmentes italsor) és élőzene várja az érdeklődőket.

Részvételi díj: 30.000 Ft, ár ár magába foglalja a vacsorát és a hozzá tartozó italokat.

Asztalt érdemes foglalni az info@ketutkoz.hu e-mail címen vagy a 06 70 9475 476-os telefonszámon.

AstaPasta Pizza és Tésztabár – Tiszafüred

November 10 és 12 között Márton – napi különlegességekkel készül a tiszafüredi AstaPasta Pizza és Ételbár. A Márton napi menü a következő ételekből áll: liba leves, macesz gombóc, céklás rizottó, füstölt libamell Calzone (pizza zseb) zöldséges liba raguval töltve
és Lúdláb pohárdesszert.
Érdemes asztalt foglalni a +36 70 75 75 400-ás telefonszámon.

Lépcső Bisztró – Kisköre

November 10-11-12-én, Márton napjához kapcsolódóan három napon át is lehet kérni a Márton Napi menünket a Lépcső Bisztróban.

És ez nem más, mint: Konfitált libacomb, savanyú káposztás gersli rizottóval.

Az ülőhely bebiztosításához érdemes asztalt foglalni a +36 70 775 0443-as telefonszámon.

Lépcső Bisztró

Öreg Halász Étterem – Tiszafüred

Sok szeretettel vár mindenkit November 11-én szombaton gasztronómiai különlegességekkel a tiszafüredi Öreg Halász Étterem. Tárkonyos-édesburgonyás libaragu leves, sült libacomb és sok más libás finomság várja az érdeklődőket.

Ferdinánd Bisztró – Kunmadaras

A kunmadarasi Ferdinánd Bisztró sem hagyja ki a régi hagyományt, miszerint “Márton napján ki nem eszik libát,egész évben éhezik”.

Márton napi menüjüket mindenképpen előrendelésre, vagy asztalfoglalás esetén tudják garantálni  (+36 30 754 9537).
November 11-én a következő menüsorral várják vendégeiket: tárkonyos füstölt libamell leves pöszmétével, sült libacomb, hagymás tört burgonya, lilakáposztás csalamádé és desszertnek pedig erdélyi almás pitét kínálnak.

Ferdinánd Márton-napi menü

Part Étterem – Berekfürdő

Márton napi libaságokkal készül a berekfürdői Park Étteremben is.

Az igényesen felújított étterem közvetlenül a Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdő mellett várja vendégeit kifinomult, modern, európia, nagyrészt helyi alapanyagokra építkező konyhájával, mely kínálata magában hordozza a hagyományos és mai napok gasztronómiai élményeit. Márton napon az étterem 5 fogásos menüvel várja a vendégeket, melynek ára 12 990 Ft/fő.
Asztalt itt is érdemes foglalni a +36 30 368 9638-as telefonszámon.