Faluról-falura a Tisza-tó körül: Tiszaigar
Tiszaigar betyártörténete
Tiszaigar az egyike azon kevés településeknek a Tisza-tó és a Hortobágy térségében, amelyik “elkerülő” úttal rendelkezik. Szó szerint: a főút a a település szélét hosszan érintve halad át rajta, hacsak nem határozott betérési szándékkal érkeztünk, már el is hagytuk. De ha betérünk a faluba, csodás történeteket hallhatunk és eldugott, izgalmas helyeken járhatunk.
Faluról-falura sorozatunk Tiszaigarról szóló részében Bakó Ferenc muzeológus, etnográfus munkásságára hagyatkozunk. Kutatásait a Tiszaigari Önkormányzat bocsátotta rendelkezésünkre és a Tiszafüredi Könyvtár is segített a hiányzó anyagok begyűjtésében.
Tisza mellett, Tisza nélkül – falvak a rakoncátlan folyó mentén
A Tisza szabályozása előtt a Tiszántúl jelentős része időszakos vagy állandó vízborítású területek láncolatából állt. Ilyen terület volt Tiszaigar határa is, közte és körülötte pedig rétek, legelők és szántóföldek terültek el. Tiszaigar a Tisza-folyó által alkotott hordaléksziget déli részén terült el, a folyó kiöntési területe mellett, az egykori ártér peremén. A korábbi elöntések által kialakított hordalékkúpra épült falut a folyó későbbi kiöntései szinte körbeölelték.
Hasonlóan több környékbeli településhez, a folyó jelentette biztonság és élelemszerzési lehetőség miatt már az őskorban lakott volt a térség. Sok tárgyi emléket, szakócát, kőpengéket találtak a területen, valamint a határterületen 11 kurgánt jegyeztek fel. Az első írásos emlék 13. századi, a magyar nyelvű szöveg Tiszaigart Igor néven említi. Földvár is állt itt régen, melyet még 1744-ben is megemlítenek, de ez sem tudta a település lakóit megmenteni a török dúlástól, mert amikor a török Eger ellen vonult, a településen is áthaladt. A falu több évre elnéptelenedett, majd amikor 150 év múlva kiűzték a törököt, Igar ismét néptelenné vált. A földbirtokos Széky család népesítette be a falut, az akkori lehetőségekhez mérten több helyről betelepítve jobbágyokat, kereskedőket és iparosokat – katolikusokat, reformátusokat, zsidó vallásúakat. A falu vallási élete még további két évszázadon keresztül őrizte ezt a sokszínűséget a mindenapjaiban.
A Tiszaigari Arborétum az év minden napján nyitva
A Széky család leghíresebb tagja Széky Péter hadmérnök volt, aki 1867-ben elhatározta, hogy sétakertet telepít a birtokra elsősorban honos fákkal, cserjékkel díszítve a parkot. 1874-től fia, dr. Széky Péter folytatta ezt a nemes tevékenységet. Olyan területet akart, ami közel van a kúriához mondván, bármikor át tudjanak sétálni, valamint olyan hely kellett, ami “legyen védve a vízveszedelemtől”. Ezt a kis ösvényt, földsáncot lehet a mai napig is látni az egyik kis híd folyatásaként. A mai arborétum területét régen félkörívben, keletről és észak felől a Tisza-folyó egykori holtága, az Igari-tó karolta, nyugati szélén pedig az egykori homokbánya volt. Érdekesség, hogy a homokbánya valószínűleg pont azt a hordalékkúpot, halmot bontotta el, ahol már 4-5000 évvel ezelőtt a tiszai kultúrához tartozó ember is megpihent. A halom tövében állítólag eredt egy csermely is, aminek vize a mondák szerint gyógyító hatással bírt…
Úri passzióból küldetés és megmenekülés
A sétakert telepítéshez főleg az Alföldön őshonos fafajok csemetéit használták fel – kocsányos tölgy, fekete nyár, fehér nyár, tiszafa, berkenye. Eleinte 2 hektár volt a terület, majd ezt 9 hektárra növelték, ekkor honosították meg a hazai domb és hegyvidéki elterjedésű lomb és fenyő féléket és különböző fajú cserjeféléket. A “ritka külföldi holmik” (ahogy a telepítő nevezte) nemesítése is a második szakaszban zajlott és 1920-ig tartott. A Széky család 1880-tól szoros barátságot ápolt Bolza Pállal, a Szarvasi Arborétum alapítójával. Egy idő után már nemes versengés alakult ki a két család között, hogy ki tud szebb kertet létrehozni. A ritka és érdekes növényfajok megválasztása és számuk növelése valószínűleg ennek a versengésnek tudható be. A sétakert növényanyagának szaporítására faiskolát is üzemeltetett a tulajdonos. Ebből a faiskolából kerültek ki a szükséges növényanyagok az Erdőtelki Arborétumba is.
Az 1945-ös földreform során a Széky család birtokai is kiosztásra kerültek, de szerencsére 100 hold földet a helyi illetékesek vissza adtak a családnak. Ebben volt a mai arborétum területe is. Ennek köszönhető, hogy az arborétum fái nem kerültek kitermelésre.
Mocsári ciprus erdő, Mátyás-fa, tölgyfa gyűjtemény
Az ország legnagyobb, egybefüggő mocsári ciprus erdeje, a többszáz éves Mátyás-fa és a nemrég újonnan telepített tölgy fajtagyűjtemény mellett a Tiszaigari Arborétum útjai nagyon jó kirándulóhelyet biztosítanak az év minden napján. Télen védett a szelektől, nyáron hűvös, tavasszal madárcsicsergős, ősszel pedig ezer színben pompázó. Az arborétum kisebbnek számít a hazai arborétumok között, de épp elegendő méretű egy tartalmas, 1-1,5 órás sétához.
Kísérteties, de nagyon érdekes temető, megkapó református templom
1720-ra a hajdani Igar településből nem maradt semmi, csak egy földhalom tetején álló templomrom. A település benépesülésekor a családok örömmel vették a templomrom meglétét, mivel nagy részük református vallású volt. A Széky család kezdeményezésére már 1745-ben hozzákezdtek a templom helyreállításához. Viszont akkoriban zajlott az ellenreformáció, így ez a tettük ellenvéleményt váltott ki az egri egyházmegye vezetőiben. Erőszakkal felfüggesztették a templom újra építését, és a katolikus egyház visszavette a templomot. Ezután viszont a félig kész templom magára maradt, az évek során elhordták a prédikáló és ülő székeket is. De a Széky család nem adta fel a református templom ügyét. Széky Zsigmond 1781-ben gyűjtést szervezett és helyi összefogással megépült a mai napig is álló református templom.
A római katolikus templom megépítését szintén egy helyi fölbirtokos, a Trásy család támogatta majd száz évvel később. A neobarokk stílusú templom a falu közepén magasodik. A már említett zsidó vallási közösségre már csak a főút mellett húzódó, a bokrok és fák takarásában alig észrevehető zsidó temető emlékeztet.
Sós Pista és az eltűnt kincs legendája
A rablásból, fosztogatásból élő zsiványokat, lókötőket, haramiákat, tolvajokat, illetve a szegényeket védelmező, az urakat fosztogató, de valójában erényekkel ékeskedő népi hősöket hívták betyárnak. A szegények nem adták ki neveiket, segítették a menekülésüket, sőt, sokszor bújtatták is őket. A régi csárdák voltak a székhelyeik, ugyanis ezeket úgy építették, hogy az ivó pont két határ területére került. Így ha az egyik megye pandúrjai rajta kapták itt őket, akkor szépen átsétáltak az ivószoba másik megyéhez tartozó részre.
Sós Pista volt Tiszaigaron a legismertebb betyár, aki az 1860-as években “működött”. Tiszaigari születésű volt, aki a Hortobágy környékén tevékenykedett és sokszor rászedte az őt üldöző pandúrokat. Közvetlen rokonai szégyellték a vele való kapcsolatot. Sok történet csak olyan “összehörbölés”, de a ma élő rokonok szerint egy menyecske miatt lett betyár, aki a szeretője volt. Elhagyta feleségét és gyerekeit. A legtöbb történet viszont eszes, jólelkű betyárnak állítja be, aki a börtönből is sokszor megszökött.
Az egyik elbeszélés viszont összefüggésbe hozza egy tiszaigari mondával, mégpedig az eltűnt kincses csónak legendájával. 1552-ben amikor a törökök pusztítottak és raboltak a területen, egy nap egy csónak tűnt fel a Tisza mozdulatlan hátán. Belesüppedt a vízbe, ezért akik látták, úgy gondolták, hogy biztos “sok volt rajta a teher”. A hajón gazdag emberek menekültek a török elől, akik temérdek aranypénzt, drágakövet rejtettek a lélekvesztő gyomrába. De ahogy felbukkant, hirtelen vihar támadt. Sokat bukdácsolt a hullámokon, elhaladt a mai arborétum területe mellett és jóval később el is süllyedt. 2-3 ember tudott csak kimenekülni a partra. Vastag iszapréteg lepte be a sok drágaságot. A túlélők állítólag leírták a hajó pontos helyét és voltak, akik olvasták is ezt az írást, de megtalálni idáig még nem sikerült senkinek…állítólag. A családi történet szerint a betyár megtalálta a kincset, melyet később a gyerekeinek akart adni.
Ezt nézzétek meg, ha itt jártok
Tiszaigari Arborétum – 1-1,5 órás kellemes séta a parkban
Mátyás-fa – a 400 éves fa
Református templom és kertje – télen a fák tele vannak erdei fülesbagollyal!
Régi, tégla víztorony csonkja – a templomtól és az arborétumból is jól látszik
Zsidó temető – kísérteties és romantikus egyszerre
Antik ócskás a főút mellett (ki van írva, illetve ki is szokott pakolni)
