A tiszaigari 400 éves Mátyás király-fa története
A tiszaigari Mátyás fa kultusza
A tiszaigari Mátyás fa nincs egyedül, Tisza-tó tele van “sokszáz éves” fákkal. Túrák vezetnek 100 meg 200 éves fűzfákhoz, és 300 éves fából is ismerünk párat környéken. Persze ezek többsége inkább szájhagyomány útján korosodott meg, és van olyan, amiről 20 éve halljuk, hogy 200 éves… Persze egy fa esetében még az avatott szem is nehezen állapítja meg a tényleges korát, hiszen önmagában a törzsátmérő nem mond sokat, fa fajtától és még rengeteg körülménytől függ mekkora lesz egy fa. A tapasztalat persze segít nagyjából meghatározni, de csak dendrokronológiai módszerrel (évgyűrű vizsgálattal) lehet pontosan megmondani egy fa életkorát. Ez viszont öregnek vélt fák esetében kockázatos, így marad a becslés.
Hogy a tiszaigari Mátyás-fa öreg és hatalmas termetének köszönhetően jelentős tájékozódási pont lehetett a múltban, azt már régi térképen is visszakövethetjük. A Magyar Királyság Második katonai felmérésének(1819-1869) térképén található egy fa, amelyet a térképészek feljelöltek, s mivel közel s távol más fát nem jelöltek meg, nagyon ésszerű következtetés, hogy bizony a Mátyás fa már biztosan nagy és jelentős fa volt az 1800-as évek első felében (középtájt).
A nagy túlélő
Voltak azonban, akik jelentőségét abban látták, hány hasáb tűzifát tudnának belőle kihozni. Sokáig a földművelők útjában is volt, mert hát folyamatosan kerülgetni kellett. A még korábbi Első katonai felmérés térképén látszik, hogy számtalan társával élt ezen a területen, a terület lápos-vizes környezete kedvezett a fajtának. Amikor lecsapolták a vizeket és elkezdték a területen a földművelést, addigra már olyan nagy volt, hogy a helyieknek nagy munka lett volna kivágni, így inkább meghagyták és kikerülték munka közben.
Állítólag azért sem vágták ki a Mátyás fát, mert méhek is költöztek a törzsébe és hát nem akarta senki sem kihúzni náluk a gyufát… 2002 nyarán viharkár érte és letört a hegye, majd a későbbiek folyamán is több természeti kár érte. Ennek ellenére a mai napig él és virul, az egyik lehajló ága pedig gyökeret is eresztett a földbe.
Ha mesélni tudna…
A tiszaigari Mátyás-fa még csemete lehetett, amikor a török dúlta a tájat és már érett, nagy fa a Rákóczi-szabadságharc idején. Matuzsálem a következő szabadságharc, a 48-as idején. A XX. század pusztításait is túlélte és elég közeéről hallotta a kunmadarasi reptérről felszálló orosz gépek hangját egészen a 80-as évek végéig. Viszont Mátyás királyhoz biztosan nincs köze, ugyanis ahhoz legalább 550 évesnek kéne lennie.
Talán ezt mondaná, ha beszélni tudna: “Sok ezer társammal egyetemben én is felnövekedtem, megerősödtem. Egy napon emberek jöttek, sokan, fejszével, fűrésszel. Hetekig, hónapokig hallottam a félelmetes csattogást, zizegést, halálba zuhanó fa-testvéreim utolsó kiáltásait, sóhajtásait. Máig sem tudom, kinek-minek köszönhettem, hogy pont én maradtam életben. Később megint zivataros események következtek: veres-sipkás honvédek vonultak el mellettem, nótaszóval, piros és zöld szegéllyel cakkozott, hímzett zászlók alatt. Aztán császári martalócok jöttek, hogy bosszút álljanak a szabadságért fegyvert fogott népen. Közben körülöttem kisarjadzott, felnőtt az új erdő, amely idővel megint a favágók áldozatául esett. Engem ők sem bántottak, inkább alám telepedtek a fárasztó munka rövid szüneteiben, pihenni, pipázni, szegényes elemózsiájukat elfogyasztani. Földre hullott száraz gallyaimból néha tüzet raktak, melengették elgémberedett tagjaikat. Ha jobb napokat láttak, szalonnát sütöttek, aztán a legöregebb mesélt a többieknek, mindenféle csodás, sokszor hihetetlen történeteket. Ha kérdeznéd, sem tudnám megmondani, hányadik erdőgeneráció cseperedett fel azóta körülöttem. Úgy állok felettük, vigyázva rájuk, mint nyájára a juhász. S ők tisztelettel tekintenek fel rám.” (Videcz Ferenc: Az öreg tölgy meséi)
Mese a Mátyás fáról
Ézsiás Zsófia, aki már számos mesét és verset írt, a tiszaigari Mátyás-király fa története című meséjével megnyert egy rangos meseíró versenyt és ezáltal maradandót is alkotott. Íme a mese:
“Réges-régen, mikor gátakkal nem szorították gúzsba a folyókat, még szabadon nyargalhattak medrükben. A Tisza különleges folyó volt, szeszélyesen kanyarogva ölelte magához az részét. Épített és rombolt, adott és elvett. A nép szerette a békés, ősi Tiszát, mely mindig bőségesen adakozott halaiból, s ártéri erdői vadban bővelkedtek. Egyszer Mátyás király erre vadászott és csapatával egy nagy erdőségbe értek, amelyben burjánzott az élet. Madarak csivitelésétől zengett a fák lombja, az alkonyi szél susogva nyargalt, játszadozva kavarta fel a levelet. A kutyák vadul szimatoltak a levegőben, heves ugatásban törtek ki, majd nekiiramodtak nyomukban gazdáikkal.
Egy vadkan menekülni kezdett, visítása messzire hallatszott. Hosszú és fárasztó hajsza következett, a lovak már tajtékoztak. A csapat kitárt az erdőből és a hömpölygő, fenséges Tiszával találták szembe magukat. A vadkan megtorpant, hátranézett üldözőire. Úgy gondolta, inkább vizes legyen, mint vérét adja, s belevette magát a hullámok közé. A kutyák utána ugrottak, de gazdáik hívó füttyszavára futni hagyták a vadat. Mátyás és csapata szomorúan nézték, ahogy vacsorájuk elúszik. Csak ekkor vették észre, hogy a lelkes hajtóvadászat közben az alkony estére fordult. Körbepillantva a távolban tábortüzek pislákoló fényét látták meg, elindultak hát annak irányába. Ahogy közeledtek, orrukat megcsapta a sülő hal illata. A falubeliek szívélyesen megvendégelték őket, majd egyszerű, de kényelmes szállást kaptak éjszakára.
Amint virradt, Mátyás bőkezűen meghálálta vendégszeretetüket, majd egy ősz öregemberhez fordult.
– Mely falu ez bátyám?
-Nem igazi falu ez felség, csak néhány kis kunyhó. Településünk neve Tiszaigar – mondta alázattal az öreg.
– Viseljék büszkeséggel Tiszaigar nevét azon tudattal, hogy nagy értéket őríztek!
-Köszönjük felség! – hajolt meg az aggastyán. Eztán a király és csapata lóra szállt, mögöttük a falu népe sétált. A közeli rétre mentek. Itt Mátyás király leszállt lováról, elővette sétabotját oly méltósággal, mintha szent ereklyét tartana kezében, majd a földbe szúrta. Az emberek áhítattal figyelték.
-Nőjön e helyen hatalmas tölgy a helybéli emberek vendégszeretetének tiszteletére! – mondta a király, majd visszaszállt lovára, s csapatával együtt elvágtatott.
A tiszaigari Mátyás király-fa története apáról fiúra szállt, máig is őrízve a király látogatásának emlékét. S bár a Tiszát azóta gátak közé szorították, s az ártéri erdők is megfogyatkoztak, de a tölgyet még ma is megtalálja, aki arra sétál.”
A Mátyás király-fa jelenlegi helye
A Mátyás király-fa a Tiszaigari Arborétum melletti területen található, de mint korábban mondottuk, betekintést nem mindenki nyerhet oda. A fa kerítéssel van körbe kerítve és a kapu kulcsát az arborétum vezetője őrzi. Lehet, hogy a mesebeli 7 próbát nem kell kiállnia annak, aki látni szeretné. Aki jó ember és szereti a természetet, talán az bebocsájtást nyerhet 😉
