Tiszaigari Arborétum faluséta baglyokkal
A Tiszaigari Arborétum
A Tisza-tó környékének egyetlen arborétuma a csodás mocsári ciprusairól híres Tiszaigari Arborétum. Az arborétum egész évben nyitva van 8-17 óra között, viszont pénztár csak a főszezonban nyáron, illetve pár kiemelt program esetén működik. A pénztár nyitva tartási idején kívül automatában lehet belépőjegyet váltani, a 600 Ft-os jegy viszont csak apróban (100 és 200 Ft-os érmét fogad el az automata!) kell bedobálni az automatába (nemrég szereltek fel egy pénzváltó gépet is). Jegyet mindenkinek, gyerekeknek is kell váltani.
Széky Péter tiszaigari földbirtokos és hadmérnök 1867-évben a Habsburg kastélykertek hatására kezdte el a sétakertnek induló arborétum telepítését két kataszteri holdon. Széky a közeli területekről ültetett át több éves erős egyedeket, amelyek jobbára az Alföldön őshonos fafajokból álltak: kocsányos tölgy, fekete nyár, fehér nyár, tiszafa, berkenye, fehér fűz, magas kőris. Az ültetést úgy igyekeztek végezni, hogy az természet közelinek tűnjön.
Munkáját fia ifj. Széky Péter folytatta, aki kilenc holdra bővítette a kertet, barátja a szarvasi Bolza Pál segítségével 1874-ben. Ekkor vette kezdetét a hazai domb és hegyvidéki elterjedésű fák cserjék, valamint a nem őshonos növényfajok telepítése a sétakertben, ami 1920-ig tartott. Az ültetvény gondozásában ápolásában, kezdetben Springer Antal kertész és Sánta István nyújtott segítséget. A sétakert mellett faiskolát is alapítottak, melynek növényi anyaga az ország számos arborétumában és közterén megtalálható. Az 1880-as évektől gyümölcsfával is foglalkoztak, a kastély közelében melegházat építettek, hogy a szaporítási munkákat itt kezdjék el. A II. világháború után folyamatos volt a fák kivágása, pusztítása. 1951-től a Szolnok Megyei Állami Erdőgazdaság kezelésébe adták az arborétum területét.
1954-ben kezdődött az értékek felismerése, majd ismét megindult a díszfaiskolai termesztés. 1958-ban a kertet 20 hektárra a növelték. 1976-ban az arborétumot országos jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánították.
Szépen karbantartott park, amely fő látványossága a hatalmas mocsári ciprus erdő. Kellemes, egy-két órás séta tehető a kertben, amit kifejezetten feldob a vizesárok, a rajta átvezető két híddal. Az arborétumban vannak csendesebb, “őserdős” zugok, ahova el lehet vonulni olvasni, elmélkedni, meditálni, tai-chizni.
Itt találjátok a Tiszaigari Arborétumot.
Itt pedig egy beszámolót a téli arborétum látogatásról és látnivalókról.
Református templom
A Tiszaigari Arborétum felé vezető bekötő út mellett áll a templomdombon a szépen felújított református templom. Tiszaigaron katolikus és református templom is akad, de a református templom a falu széli dombon álló sziluettjével, kellemes kis kertjével és télen fákat ellepő baglyaival azokat is leveszi a lábáról, akik egyébként nem szeretnek templomokat nézegetni.
A 18. század végén épült kisebb templom pár éve teljes felújításon esett át. A fehér meszelt falakkal körbevett kék kapuja mögött egy gyönyörű, világos beltér lakozik. A templom általában zárva van, de előzetes bejelentkezés alapján látogatható.
A híres bagolyfák…
Decembertől februárig hatalmas bagolycsapat lakja Tiszaigar református templom környéki fáit. Erdei fülesbaglyok, macskabaglyok, gyöngybaglyok és olykor kuvikok bújnak meg a fenyőfák ágai között. Jelenlétükről a rengeteg bagolyköpet, az ürüléktől fehér bokrok árulkodnak. Nagyon óvatosan és csendben közelebb merészkedve szabad szemmel is viszonylag közelről láthatjuk őket, de mi mégis a távcsöves kukkolást ajánljuk, ugyanis ha megriasztjuk az egyiket, akkor az egész csapat felkerekedik és továbbáll. Ilyenkor 20-30, de olykor még több bagoly suhan át egyik fáról a másikra. Egy éjjel aktív madárnál azonban a nappal a pihenés ideje, igyekezzünk nem megzavarni őket. Ha nem vagyunk túl agresszívek, jól tűrik a közeledést…
Minden bagoly faj védett, zavarni, bántani szigorúan tilos őket!
Faluséta
Több Tisza-tó menti faluban is igyekeznek helyreállítani az igazi, hamisítatlan falusi hangulatot. Tiszaigaron is van már néhány olyan porta, ahova érdemes benézni a kerítésen keresztül. Szépen felújított házak, rendben tartott udvarok itt is vannak. Érdemes egy sétát tenni a faluban, ha a tiszaigari arborétumban még nem fáradtak el a lábak.
+ program, kunhalom mászás
A települést átszelő 34-es főút mellett közvetlenül található egy kunhalom, amelyre könnyű felmenni. A templomot nem számítva, ez a környék legnagyobb magaslata és meglepő módon egészen klassz kilátás nyílik róla a Hortobágy felé. Aki nem járt még kunhalmon, ne hagyja ki 🙂
Az arborétum, a református templom és a falusi séta belefér egy fél napba, de Tiszaigaron enni és inni nem tudunk. Van ugyan kocsma, néprajzosok és nagyon szomjasok elégedettek lesznek vele.
Ma van!
II. Kukoricafesztivál – Sarud
2024. október 12. Egész naposRégészeti szombat, falusi gasztro vasárnap – Tiszadorogma
2024. október 12. - 2024. október 13. Egész naposSzüreti mulatság – Tiszaderzs
2024. október 12. 14:00 - 22:00Tisza-tavi kilátó tourtúra – Sarud
2024. október 12. - 2024. október 13. Egész napos