Welovetiszato
Welovetiszato

Kerekezés puszták és tavak mentén – Hortobágy

  • Időpont:2022. június 18. 08:00 - 12:00
  • Helyszín:Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont - Hortobágy
  • Belépődíj:5000 Ft/fő

E-bike túra a Hortobágyi halastavak mentén

25 kilométeres, fél napos, könnyű túra a hortobágyi halastavaknál.

A túra a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjától indul, majd a faluban aszfaltozott, a vasúton túl pedig zúzott kővel borított útszakaszon jutnak el a jelentkezők a kungyörgyi szarvasmarha telep mellett elhaladva a Hortobágyi-halastóig, ahol egy fahídon keresztül feljutnak a halastavi gátra. A központi gátra felérve északra teker a csapat az év nagy részében bivalyokkal kezelt élőhelyrekonstrukciós területek mellett egészen az utolsó elágazásig. Útba ejtenek két madármegfigyelő tornyot, majd a Kondás-tó lesházaiból és a hatalmas megfigyelőtoronyból tekintik meg a legnagyobb halastavat és a környező tájat. Útközben a halastavak jellegzetes fészkelő madarait és más élőlényeit figyelhetik meg, kis szerencsével akár a fokozottan védett rétisassal vagy batlával is találkozhatnak. Ezt követően ugyanazon az útvonalon kerékpározik vissza a csapat a látogatóközponthoz.

E-bike túra látnivalók:

  • Hortobágy-folyó
  • a kungyörgyi legelő szürkermarha gulyák
  • a Hortobágy-halastavi bemutatóterület és tanösvény
  • a halastavak madárvilága, madármegfigyelő betekintők
  • Hortobágy-halastavi Kisvasút
  • Halászbárka látogatóközpont

Részvételéi díj, egyéb információk:

  • 5000 Ft/fő, amely a kerékpárok használatát és a szakvezetést tartalmazza
  • Indulási időpont: 9.00, HNP Látogatóközpont (Hortobágy, Petőfi tér 9.)
  • A túrára való jelentkezés a részvételi díj befizetésével válik érvényessé. Előzetes utalással vagy SZÉP kártyás előlegfizetéssel tudják a túra díját kiegyenlíteni.
  • A túrákon minimum 4 fő, maximum 10 fő vehet részt.
  • A túrára előzetes bejelentkezés szükséges, mely az alábbi linken található google űrlap segítségével tehető meg, a túra előtt legkésőbb 2 munkanappal: Hortobágyi Nemzeti Park (hnp.hu)