Welovetiszato
Welovetiszato
  • heti program
  • Podcast

Hortobágyi Madárpark (Madárkórház) – Hortobágy

Igazi családi program a Hortobágyon

A Hortobágyi Madárpark ezen a néven és helyszínen 1999 óta működik. Ebben az évben történt, hogy dr. Déri János állatorvos, aki akkor már hosszú évek óta madarak gyógyításával foglalkozott a Hortobágyon, megelégelte a konyhájában, a padlásán és a fürdőszobájában felgyülemlett csivitelő-vijjogó kartondobozok, ketrecek tömegét. Az áldatlan állapot kiküszöbölése, egyben a madarak megmentése céljából házat vásárolt a környéken, amelyben kialakították a mai kórházat.

Nyolc szakember és országszerte több száz önkéntes fáradozik azon, hogy a lehető legjobb ellátást nyújtsák a sérült madaraknak. A kórházban tavasztól őszig tart a legintenzívebb időszak. Ilyenkor a teljes kapacitás kihasználása mellett, azaz 300 madár egyidejű jelenlétekor 10-15 önkéntes is segíti az orvosok munkáját. A leggyakoribb veszélyforrások az áramütés, az országúti baleset, a lelövés, a mérgezés, valamint a tükröződő ablakfelületekkel való ütközés. Évente átlagosan 400-600 madár fordul meg az intézményben.

A látványkórházként is definiált épület különlegessége, hogy a hangszigetelt kórtermekbe detektívüvegen keresztül bárki benézhet, ám a madár onnan nem lát ki. Ez praktikus az orvosok számára, mert a beteg megzavarása nélkül követhetik nyomon az állapotát és a viselkedését, de egyedülálló tapasztalattal gazdagítja a látogatókat is, akik közvetlen betekintést nyerhetnek az intézmény működésébe, és akár komoly műtéteket is végignézhetnek. Bár ez utóbbi elsőre talán kissé elrettentően hangzik, a tapasztalatok azt mutatják, a szokványosnak korántsem nevezhető élmény a szemléletformálás hatékony eszköze.

A kiállításon diorámás preparátumokat, posztereket, fotókat, eredeti röntgenképeket, laborleleteket, újságcikkeket, videós anyagokat is  megtekinthetsz. Azt is megtudhatod, hogyan segíthetsz a természetben járva a sérült, beteg madarakon; melyek a veszélyforrások és a megelőzés lehetőségei.

Kint egy 25 méter átmérőjű nagyröpde, kisebb röpdék, tenyészröpdék, bagolyvár és gólyafalu látható.

 

Nyitva tartás:

  • A hét minden napján 09:00-17:00

 

Hortobágyi Madárkórház elérhetőségek:

W: www.madarpark.hu

E: info@madarpark.hu

M: 36 30 535 6484

C: Hortobágy, Petőfi tér 6.

F: www.facebook.com/madarpark