Welovetiszato
Welovetiszato

Csicsman Kikötő, csónakbérlés – Poroszló

Csicsman Kikötő: csónakbérlés, csónaktúra, SUP-túrák központja

A Csicsman Kikötő a Csapó köz végén található, a 33-as főútról a Poroszló központjában lévő Sarokház Cukrászdánál kell lekanyarodni, és utána egyenesen haladni. A poroszló kikötő szolgáltatásai között legnépszerűbbek a Tisza-tavi csónakos és hajókirándulások szervezése és lebonyolítása, valamint ha egyéni csónaktúra keretében szeretnénk felfedezni a Poroszlói-öblöt, akkor csónakbérlés is elérhető a Tisza-tó egyik legszebb fekvésű kikötőjében.

A Tisza-tó öt medencéje közül a Poroszlói-medence az egyik legvadregényesebb, melyen belül az egyedülállóan kialakított  Tisza-tavi vízi sétány/tanösvény területe is található. Ez a terület ad otthon leginkább a természetjárásnak, mivel egész évben rengeteg a madár és kisebb, vadregényes részekre tagozódik. Északra az úgynevezett „száz öles hídon” túl a Tiszavalki-medence helyezkedik el, ahol a Tisza-tavi Madárrezervátumot is megtalálhatjuk, amely védett terület. A védett területekre szigorú természetvédelmi, vízi rendészeti és horgászati előírások vonatkoznak. A védett területek a Ramsari-egyezmény hatálya alá tartoznak, illetve mint a HNP részterületei 1999 óta a világörökség részét képezik.

A Csicsman Kikötő a poroszlói Öko Centrum ökotúra központja is, mely Poroszló egyik legfontosabb attrakciója.

Csicsman Kikötő vízitúrák:

  • Vízitúrák: 75 perces vagy 2 órás Madárrezervátum túra; Napfelkelte és Naplemente túra; 4 órás nagy Ornitológiai túra; Óhalászi emlékek, az elárasztott falu
  • Vezetett kenu túrák: 3 órás könnyű túra kezdőknek vagy gyermekes családoknak; 4 órás vadvízi evezés a csónakkal megközelíthetetlen védett holtágak érintetlen birodalmába bevállalósoknak és haladóknak; 8 órás „Rétisas túra” a védett északi területre; 8 órás túra az Óhalászi szigetre.

Csónaktúrák és hajókirándulások:

A csónakos túrák 8 személyes csónakokkal, túravezetővel, családias légkörben nagy élményt szoktak nyújtani.

Egyedülállóak a Tisza-tavon modern, exkluzív, elektromos meghajtású vízi járműveik. A 12 személyes sétahajók vezetővel, az 5 személyes vízi taxik vezető nélkül is bérelhetőek. Van egy akadálymentesített katamarán is, amire egyszerre 8 kerekesszékes vendég fér el.

A Csicsman Kikötő egyéb szolgáltatásai:

  • kajak, kenu bérlés
  • csónakbérlés, evezős és motoros
  • hajók, csónakok őrzése

A kikötő kiindulási állomása a SUP-túráknak, melyeket a poroszlói SUP BÁZIS szervez. Központjuk a gát védett oldalén található egy mini gyakorló tó partján.

 

Elérhetőségek:

W: www.tiszataviokocentrum.hu/hu/jo-helyek/kikotok/c/poroszlo-okotura-kozpont-csicsman-kikoto

E: info@tiszato-program.hu

M: +36 30 953 5328

C: Poroszló, Csapó köz

F: www.facebook.com/Csicsmankikoto