Welovetiszato
Welovetiszato
  • heti program
  • Podcast

Tavaly csak bemelegítettünk, idén rákapcsolunk: Tiszta lesz a Tisza!

bcsheinz
·
2020. január 22.
Tavaly csak bemelegítettünk, idén rákapcsolunk: Tiszta lesz a Tisza!

Forrástól torkolatig Tisza-expedíció a PET Kupásokkal

Ilyen még nem volt talán egy folyó történetében sem, de Magyarországon biztosan nem. A PET Kupások a Tisza teljes, azaz határon túli és hazai szakaszán is feltérképezik a hulladék és szemét helyzetet. A PET Kupa hét éves története alatt 70 tonna hulladéktól szabadították meg a Tisza felső szakaszát és annak ártereit, tavaly pedig a Tisza-tó is sorra került. Ezeken a szakaszokon a PET Kupa versenyek és egyéb magánakciók, közösségi gyűjtések hatására sokat javult a helyzet, de sok terület vár még beavatkozásra. Senki nem tudja megmondani, mennyi műanyag, gumiabroncs, kidobott TV, szemeteszsák és üvegpalack halmozódott fel az elmúlt évtizedekben, és csak sejtések vannak arról, hogy hol találhatóak az érintett területek.

A természeti értékek védelme és az újabb környezetvédelmi eredmények érdekében a szakemberek határokon átnyúló programot hirdettek TISZTA VÍZ, BOLDOG TISZA program keretében. A PET Kupa a Tisza teljes hosszára kiterjedő expedíciót indít: szakemberek, önkéntesek, és kutatók segítségével mérik fel a műanyag szennyezés gócpontjait. A program célja a teljes folyóra kiterjedő hulladék-térkép létrehozása, amelynek segítségével hatékonyabbá tehetőek a folyótisztítási akciók.

A Tisza Ukrajnában ered, Romániát és Szlovákiát érintve folyik át Magyarországon. Szerbiában torkollik a Dunába, amely Románián keresztül a Fekete-tengerbe vezeti a Szőke Folyó vizét.  A Tisza – hazánk második legnagyobb folyójaként – Magyarország leghosszabb ökológiai folyosója, változatos vadvilággal és több mint 200 madárfaj költőhelyéül szolgál.

welovetiszato.hu – Őszi túra a Tisza-tavon

Újabb lépések a tiszta Tisza felé

A 4P expedíció a Tisza forrásánál, Kárpátalján, Ukrajnában veszi kezdetét. Az expedíció tagjai kezdetben gyalogszerrel, később, amint a vízrajzi viszonyok ezt lehetővé teszik, vízen folytatják útjukat. Ehhez kezdetben vadvízi kajakokat, hagyományos vízi túra kenukat, később ladikokat és PET hajókat vesznek igénybe. A cél, hogy 2020 őszéig a teljes folyót végighajózzák, és közben felméréseket végezzenek.

Az expedíció elsődleges célja, hogy a szabad szemmel is látható műanyag lerakódások pontos helyét és méretét részletesen feltáró Tiszai Hulladéktérképet az eddigi, körülbelül 300 km-es szakaszról kiterjesszék a teljes folyóra, és annak mindkét partjára. Ezeket a lerakódásokat szisztematikus analízisnek vetik alá, regisztrálják a különböző műanyag típusokat, és amennyiben ez kétséget kizáróan bizonyítható, eredet szerint is osztályozzák a hulladékot.

A mikroplasztik vizsgálatok keretében egy mikroszkópikus élőlények filmezésére szakosodott biológust kértek fel a szakemberek arra, hogy próbálja megörökíteni, hogyan reagálnak a vízi parányok erre az újfajta szennyeződésre. A felvételektől azt remélik, hogy szemléletformáló erővel bírnak majd. Emellett a téma rendszeresen publikáló szakértőivel, kutatóival karöltve elkezdődik a mikroplasztik elemzése is: a szabad szemmel láthatatlan mérettartományba eső plasztikrészecskék jelenlétét a főbb mellékfolyók fölött és alatt, élőlények szervezetében vizsgálják.

Gyere Te is segíteni! Kellesz!

A 4P expedíció nyilvános, megfelelő vízijártassággal bármelyik szakaszához lehet csatlakozni. A szakemberek februárban zászlóvivőket indítanak útjukra a folyó két partján, akik szárazföldön kezdik meg a hulladéktérképezést. A zászlóvivők a PET Kupa már sokat bizonyított önkéntesei és szervezői közül kerülnek ki, túráik szintén nyilvánosak lesznek, bárki csatlakozhat hozzájuk, aki érez magában elég erőt, hogy a téli hidegben nekivágjon az ártéri erdőnek. Az elkészülő Tiszai Hulladéktérkép az interneten követhető, és egy ingyenes applikáció letöltésével bárki csatlakozhat az adatgyűjtő közösséghez.

Címkék:
  • petkupa