“Régen olyan tiszta vót a folyó vize, hogy inni lehetett belőle!”

A csöpögőkő és sok más hasznos portéka története

A folyó mentén élő emberek leleményes hagyatékai

A XIX. század végén sok helyen meg volt írva, hogy aratáskor, kukoricakapáláskor vagy más mezei munkákra menet mindig a Tiszáról vittek magukkal ivó és főző vizet az emberek. Nyári időben akármit is dolgoztak a faluban, a jószágaikat mindig a Tiszára vitték megitatni, és bármi dologban való jövet vagy menet alkalmával a Tiszához érve, mindig megitatták a jószágokat. De nem csak az állatok, hanem az emberek is itták a folyó vizét. A lágy víz mind ivásra, mind főzésre alkalmas volt. Még ha áradt is és zavaros volt a víz, akkor is megtalálta a tiszai ember a víz tisztításának a módját.

A csöpögőkő

Uszályokon alkalmaztak lukacsos kőből készült vízszűrőket, csepegtetőket. Ezek három vaslábon álló alkalmatosságok voltak, alattuk edénnyel, amibe a tiszta víz lecsöpögött. Kellett egy éjszaka ahhoz, hogy kb. 10-12 liter víz lecsepegjen. Ezeket a CSÖPÖGŐKÖVEKET általában a Somogy megyei Zimányon lehetett beszerezni. Az uszályok csöpögőköveit rendszeresen – szinte hetenként – gyökérkefével tisztították, hogy eltávolítsák az agyagszennyeződést a pólusaiból. A kb. 10 centiméternyi vastagságú mészkő edény a víz oldó hatására és a súrolás következtében elvékonyodott, ezért 5-6 évnél hosszabb ideig ritkán használták.

Helyenként volt egy maguk készítette vízszűrő is: egy hordó aljába terméskövet raktak, majd felülre marosi vagy tiszai homokot úgy, hogy a hordó legalább félig legyen tele, erre merítették a Tiszából a vizet. Az egészet állványra tették, egy csapon eresztették a tiszta vizet.

A régi jó vizes hordók

A Felső-Tisza mentén különböző nagyságú vizes hordókat csináltattak, 70-150 litereseket. Ezt feltették a szekérre, télen a szánra és mentek a folyóra vízért. Állandó víznyerő helye volt minden falunak, olyan, ahová szekérrel is be lehetett hajtani. A folyóból töltötték meg a hordót. Télen léket vágtak, azon merték ki vödörrel a vizet.

Ha a víz zavaros volt, mert áradt a folyó, nem törődtek vele. Az este mert víz reggelre megtisztult. Amikor kifogyott, kimosták az utána maradt sarat. A víz tiszta, hűvös helyen állt a portáknál: fák alatt, kamrában. Mint más hordónak, ennek is ászok, talpazat volt csinálva, amin állhatott.

“Korsaját míg teli merítette, Rám nézett át, aztán ment sietve”

Hódmezővásárhelyen a XIX. században Tiszáról a vizet lajtokban hozták, pénzért mérték az utcákon. Általánosabb volt azonban a Petőfi megénekelte esemény: a vízhozás korsóban a folyóról. Sok helyen épített beálló, merigető volt a folyóban, ahonnan meríthették a korsókat. Mások beleálltak a vízbe, esetleg a csónak végéből töltötték meg edényeiket. Télen léket vágtak a befagyott folyóra, onnan merítettek. A hegyvidéki tájakon úgy építkeztek, hogy a közelben forrás vagy patak legyen, ahonnan embernek, állatnak mindig friss vízhez lehet jutni. A pataknak egy részét kimélyítették, onnan hordták a vizet. Ha tél volt, léket vágtak. A helyet megjelölték, hogy nagy hó esetén is megtalálják.

Sok történet szól arról, hogy főleg a lányok szórakozása volt a közös vízhozás a folyóról. Szépen hímzett vagy szőttes korsókendők, úgynevezett Tiszára járó kendők, máshol vízhordó rudak (abronyicák) szolgáltak e célra. A korsókendővel két darab, 3-5 literes cserépedényt kötöttek össze a nők, vállukon átvetve cipelték, naponta akár többször is megjárva a folyót.

A jégverem és a jéghizlalás

A Tisza menti mezővárosokban, nagyobb falvakban a mészárosok és a kocsmárosok tartottak jégvermet. A földbe mélyített, náddal vastagon fedett építmény hozzátartozott az udvarképhez. A jégvermeket télen töltötték meg. Akkor vágták a jeget, mikor a legvastagabbra hízott a a folyón, holtágakon. A kivágott táblákat felhúzták a jég tetejére, kitolták a partra, ahol már szekerekre lehetett rakni.

Volt még egy másik gyakorlat is, a jéghizlalás. Ha a folyó befagyott, az átjárás helyén szélesen vízzel öntözték, vastagították a jeget. A szélére havat toltak, ami felfogta a vékonyan kilocsolt vizet. Közben szalmát, töreket szórtak a vízbe és havat, hogy a megfagyott felület minél érdesebb, egyenetlenebb legyen. Erősítették a jeget, és az ökör sem csúszott el rajta.

Ilyen leleményesek voltak a folyó mentén élő emberek…

Képek forrása: Fortepan

Szöveg: Bellon Tibor: A Tisza néprajza