Welovetiszato
Welovetiszato

Ottalszunk: Diófa Apartmanok Tiszafüred

admin
·
2019. június 7.
Ottalszunk: Diófa Apartmanok Tiszafüred

Körbejárjuk a Tisza-tavat és megkeressük a legjobb szállásokat, legyen az szálloda, panzió, apartman vagy kiadó szoba. A lehető legjobbakat választjuk ki, ahova azok vágynak, akik legalább olyan jól akarják érezni magukat, mint otthon (vagy jobban), akik más stílust keresnek, mint amit “már láttak”. Megnézzük kényelmesek-e, gyerekbarát, kutyabarát? Elfér-e nagyobb társaság és ha esik az eső, beszorultok a szálláshelyre, van-e elég hely elütni valamivel az időt? A vendéglátók figyelmessége, a tisztaság, az apróságok mind-mind fontos szempontok. Megírunk mindent, hogy a nagy kínálatból a legjobbak mellett tudjatok dönteni. Check-in to check-out tesztek következnek, cenzúra nélkül

 

Tiszafüred egyik csendes utcájában járunk, ahol a kisebb falusi házak közt bújik meg a háborút is túlélő nagyobb épület, amely a ’90-es évek közepén esett át egy jókora felújításon, s azóta várja a pihenni vágyókat. A telken igazából nem is egy, hanem kettő ház áll. Az egyikben két kisebb apartman, míg a másikban a tulajdonosok lakása, és egy nagyobb (két szintes, nappalis, nagy konyhás) apartman van. Mind a két épület külön udvarral rendelkezik, bár a játszótéren és a medencén osztoznia kell az összes vendégnek.

Mi most a legkisebb lakásba, a Mogyoróba cuccoltunk be. A bejárat előtt kis terasz, asztallal és székekkel, na meg citronella gyertyával, ami el is kél a szúnyogok ellen. A ház másik felében van egy 2 szobás apartman, de az ő teraszuk fallal le van választva, így nem annyira zavaró egy idegen társaság sem. A mi alkalmi kuckónkra visszatérve: Az ajtón keresztül rögtön a konyhába jutunk, ahol kis tűzhely, hűtő és mikró is van. A szekrényekben minden főzéshez és tálaláshoz szükséges eszközt megtalálunk, de a kávé és a fűszerek beszerzése a mi feladatunk marad. Az előtérben van az étkezőasztal is, ami mögött egy gyönyörű, régi fa pad és egy házi áldás is megbújik. A falakon kézműves tányérok és kékfestő anyag idézi meg a múltat, míg a mennyezetről régies viharlámpa lóg.

A szobában egy hatalmas franciaágy és egy kisebb pótágy van, bár ez utóbbi inkább gyerkőcöknek jó, az én 180 cm-m és alvási szokásaim nem fértek bele a bútor méreteibe. Az éjjeli szekrényekben találunk t-dugót, ami kell is mert csak 3 konnektor van, ami a lámpák és a tv által foglalt. A nagyobb fából készült régimódi szekrényben bőven van hely a tárolásra. A vastag falak miatt a wifi nem mindig szór tökéletesen, viszont ugyan ennek köszönhető az is, hogy légkondira nincs szükség a kellemesen hűvös szobához.

A konyhától jobbra hatalmas fürdőszoba. Az óriási szekrénybe épített mosdókagylóért pluszpont, itt aztán van hely a piperéknek. A zuhanyzó tiszta, és  jó minőségű törölköző, kilépő, és kéztörlő is van.

A mi kedvencünk a kert lett: ahol remek sütögető hely, fedéllel rendelkező pad, árnyat adó fák, és egy jó vízhőfokú, 120 cm vízmélységű medence is van. A pihenést maximum a másik ház udvarából áttévedő néhány tyúk, és a házigazdák dörgölőző cicája, Szmöre zavarhatja, bár ez inkább arcunkra mosolyt csaló tényező, mint zavaró.

A tulajdonosok rendkívül kedvesek és segítőkészek voltak. Autóval elénk siettek a buszmegállóhoz, és a házhoz vezető úton kisebb idegenvezetést is kaptunk. Kérdés nélkül ajánlottak nekünk látnivalókat, sőt figyelmeztettek minket, hogy a tiszafüredi termálfürdő medencéje le van engedve, így oda nem érdemes ellátogatnunk. Bár korábban érkeztünk, és később távoztunk, mint azt szokás, de ezzel sem volt semmi probléma.

 

Amit a „legjobban”: épített medence, körülötte kényelmes napozóágyakkal

Ami bevállalós: fa burkolatú fürdőszoba a legkisebb apartmanban

Kinek ajánljuk:

… a Mogyoró apartmant fiatal pároknak, maximum 1 gyerkőccel, akiknek nem akarnak nagy főzéseket rendezni (3 fős)

… a Mandula apartmant kisebb baráti társaságnak, vagy akár egy 3 gyerekes családnak (5 fős)

…a Dió apartmant nagyobb baráti társaságoknak, akár több generációs családoknak (6 fős)

 

?

  • gyönyörű kert árnyas fákkal, játszótérrel és épített medencével
  • jól kialakított borgrácsoló- és sütögetőhely, kemence az udvaron
  • szuperkedves, segítőkész, felkészült tulajdonosok
  • tulajdonos által biztosított transzfer a vasút- és buszállomásról, idegenvezetéssel (a legfontosabb infók már itt beszerezhetők)
  • tisztaság
  • zárt udvarban tudunk parkolni
  • az apartmanok jól elszeparáltak egymástól
  • 3 külön méretű apartman, több „társaságmérethez” igazítva
  • zajmentes környezet
  • kellemesen hűvös szobák
  • gyerek és kutyabarát!

  • a konyha egyszerűbben felszerelt
  • a legkisebb apartmanban kevés konnektor
  • a vastag falak miatt a wifi nem mindenhol tökéletes
  • a wc és a zuhanyzó egy légtérben van
  • a városközpont és a szabadstrand jókora sétára van, ez bicajos/ autós táv

Itt találjátok a Diófa Apartmant.

Ma van!

Nincsenek mai programok.

Programnaptár

2024október

h
k
sz
cs
p
sz
v
30
1
2
3
4
5
5
14
15
16
17
18
20
21
22
23
24
25
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
heti program
Címkék:
  • Tisza-tavi szállások,
  • Tiszafüred