Ott voltunk: 6. Tisza-tavi Fesztivál – Tour d’Opera és Boat d’Opera
![Ott voltunk: 6. Tisza-tavi Fesztivál – Tour d’Opera és Boat d’Opera](/static/b672f342c5a11abb9c2a1c81b63223a1/a86fd/welovetiszato.hu_Tour-dOpera-5-1024x576.jpg)
Két keréken a Tisza-tó körül
Rendhagyó módon egy megszokott, de most mégis különleges utat jártunk be. Csatlakoztunk a Tour d’Opera rendezvény népes bringás csapatához és velük kerekeztünk, meg persze hű Csepelünkkel a Tisza-tó körül.
Felpattantunk a bringára és körbekúltúrkodtuk a Tisza-tavat.
A szokásos 65 km-s kör most persze nem ment 3 óra alatt, de nem is erről szólt a nap. A “Tisza-tó a Természet Operaháza” rendezvénysorozaton belül a szombati nap a bringázásé volt. A tiszafüredi kora reggeli indulás és késő esti megérkezés között (szintén Tiszafüredre) rengeteg program várt ránk. Minden útba eső településen (pontosabban azok vízpartján) megálltunk és megnéztünk, meghallgattunk egy-egy előadást vagy éppen megreggeliztünk, megtízóraiztunk, megebédeltünk, meguzsonnáztunk, megvacsiztunk. Aki ezt bírta étvággyal, az biztos bírta a kilométereket is :). Mi azért néhe betoltunk egy fröccsöt és egy sört (felváltva természetesen). A nap végére megkaptuk az ígért esőt is, szóval teljes volt az élmény.
Tavaly a kedvenc sportos Csepel Royal bringa volt alattunk, de tanulva abból, hogy mennyire nem fekszik a gépnek (és a fenekünknek) ez a gyakori megálló és egész napos lassú tekerés, idén kölcsönkértünk egy másik Csepel bringát, egy kifejezetten trekking, már-már városi tempójú cangázáshoz való Csepelt. Nagy, kényelmes, tepsi üléssel, magas kormánnyal, lassú tempós áttétellel és – itt kérünk elnézést – alacsony vázzal, mert a sok le-fel szállás a nagy tömegben így biztonságosabb volt (például nem rúgtunk le senkit :)).
Persze a kölcsönbringát nem néztük át, így menet közben volt némi szevíz, de mázlinkra a rendezvényen ott volt a Csepel mozgó kerékpár szervíze és rendbe tették a féket, meg a szolid nyolcasokat húzó kereket (amennyire lehetett). Csepel for president!, mert esélyes volt, hogy autós segítséggel jutunk csak haza.
Eltekintve a kölcsönbringa okozta első nehézségektől, simán ment a túra, nagyon kényelmes volt és szokatlan is ennyire nyugis, hétvégi bringázós üléspozícióban és tempóval menni. Így is túlteng itthon a bringa mennyiség, de lehet be kell szerezni egy ilyen kényelmes verziót is, mert ezen el lehet üldögélni akár napi 100 km-t is vagy 8-10 órát, mert erre találták ki.
A túrát a CsepelBike támogatta. Kösz nekik! 🙂
Ma van!
Naplemente szafari a Hortobágyi Vadasparkban
2024. július 26. - 2024. július 27. 17:30 - 20:00GIN és BOR Zenés Vacsora a Hajóborda Bisztróban – Abádszalók
2024. július 26. 19:00 - 22:00Tisza-tó írott és íratlan szabályok filmvetítés – Abádszalók
2024. július 26. 20:15 - 22:15Magyar Tavak Fesztiválja 2024 – Tisza-tó
2024. július 26. - 2024. július 28. Egész napos