Welovetiszato
Welovetiszato
  • heti program
  • Podcast

Négy napra 12 húsvéti program a Tisza-tónál

admin
·
2019. április 18.
Négy napra 12 húsvéti program a Tisza-tónál

Az Időkép szerint Húsvét négynapos hétvégéjén csodás lesz az idő. A Tisza-tó környéke pedig most is rengeteg programot kínál. Sonka, húsvétinyúl, tojásvadászat, de azért lesz hal is :).

Pénteki programok a Hortobágyon és Tiszaörvényen

Megkaptuk szabinak Nagypénteket, mehetünk programozni. A Tisza-tótól kb. fél óra autózás Hortobágy, ahol minden napra találunk egy jó programot. Pénteken inkább a kisebbeket várják tojásfestéssel, tojás kereséssel, nyuszitekével és alma halászattal a Pusztai Állatparkba. A Madárkórház őszintén kihagyhatatlan program, ha a Hortobágyon járunk, itt sérülés után lábadozó ragadozó madarakat láthatunk a röpdékben, illetve megismerhetjük az ország legelismertebb madármentő bázisának működését. Kb. 200 méterre van a Madárkórháztól a Hortobágyi Nemzeti Park látogatóközpontja, régészeti ösvénnyel, a pusztai és a lápi életet bemutató interaktív (és tényleg nagyon jó!) kiállítással. Fél napot simán eltölthetünk itt, utána be lehet térni a Hortobágyi csárdába vagy a Patkós csárdába (33-as fő őtn a Tisza-tó felé jobbra).

Tiszaörvényen háromnapos Halpiknik indul pénteken a Hello Hal-ban. A kizárólag halas ételekre specializált Hello Hal ünnepi menüsorral és a gyerekeknek programokkal várja a bringával vagy autóval érkezőket.

 

Szombat: Föld napi madarásztúra, Hortobágy

Aki nem jött lázba a pénteki hortobágyi programtól, annak a hortobágyi Föld napi madarásztúrát ajánljuk. Képzett túravezető segítségével ismerkedhetnek meg a terület értékeivel és a halastavak élővilágával. A kb. 3 és fél órás túra a Halászbárka Halastavi Fogadóközponttól indul, ahol 7:45-kor találkoznak a résztvevők. Innen a „Szíktipró” húzta kisvonattal jutnak el a legészakibb tóhoz, a Kondáshoz. Itt állótávcsöves kukucskálással figyelhetjük meg a tavaszi madárvonulást. Az igazi túra ez után kezdődik, visszafele ugyanis már gyalog haladunk, de megnyugtatunk mindenkit, az 5 km hosszú szakasz mindenki számára könnyen teljesíthető. A program ára felnőtteknek 2600, gyerekeknek 2000, családoknak (2+2 fő) pedig 7000Ft. Előzetes bejelentkezés szükséges!

Az elégetett kalóriákat érdemes a Hortobágyi Csárdában pótolni, ami a 33-as úton 7 perc alatt megközelíthető. A kilenclyukú híd lábánál található étteremben olyan specialitásokat kóstolhatunk, mint a szürkemarha gulyás, a mangalicapörc tojásos nokedlivel, vagy az elmaradhatatlan hortobágyi húsos palacsinta.

Innen 3 perces autóútra van a Máta major, ahová érdemes elmenni, ha szeretnénk átélni az igazi pusztai életérzést. Kettőre az ebéddel együtt lazán átérünk, így csatlakozhatunk a délutáni programhoz. A másfél órás pusztai fogatozás alatt a látogatók megismerhetik a legeltető állattartást rackákkal, szürkemarhákkal és bivalygulyával. Megfigyelhetik a csikósok és a lovak közti összhangot, és láthatják a pásztorok öltözetét és munkaeszközeit is. A program után lehetőség van megismerkedni a fazekasság néhány fortélyával. A program ára felnőtteknek 3500, gyerekeknek 1500, családoknak 7500 Ft.

 

Vasárnap ide mehetünk: Abádszalók, Berekfürdő, Nagykörű, Poroszló

Az Abádszalóki So(n)kadalom vasárnap fél 10-kor indul, a sonkás-tojásos ételek főzőversenyével.  11 órától a kisebbeké lesz a főszerep, akik tojást festhetnek, kölnit készíthetnek, kipróbálhatják a legnépszerűbb népi játékokat, és a húsvéti fotófal előtt pózolhatnak. A színpadon sem áll meg az élet, néptáncosok, népmesemondó és locsolkodók váltják egymást. Déltől kezdődik a kocsonyák és a sütemények versenye, 2-től pedig indul a tojáskereső verseny. A színpadon Szabó Kitti zenés műsorával zárul a rendezvény, majd 15:15-kor eredményt hirdetnek az összes versenyszámban. Ha megéheznénk a sok finomság láttán, 300Ft-ért válthatunk kóstolójegyet.

Ha le szeretnénk sétálni a „kóstolót”, irány Abádszalók kacskaringós utcáinak sora, ahol régi házakat, módos paraszt portákat, és a barokk stílus ékköveit tekinthetjük meg mind a 3 templomon. A legrégebbi közülük az 1774-ben épült katolikus templom, melynek szószéke és keresztelőkútja copf stílusban készült.

Kedvenc tisza-tavi falunk, Nagykörű is kiveszi a részét a húsvéti programokból. A faluban Körei piac lesz sajtkészítéssel, táncházzal, gyerekeknek állatsimogatóval és kecskefogattal. A húsvéti menüben is Nagykörű vezet: rozmaringos bárányragu leves cipóban, grillezett sajtok sonkával és túrógombóc. Nyami.

A Poroszlói Ökocentrum fix pont a Tisza-tó körül pihenőknek, Húsvétkor is odateszik magukat. A „szokásos” látnivalók mellett kézműves foglalkozások, Húsvét tematikájú vásár és nyuszis kisállat simogatóval várnak mindenkit.

Berekfürdőn a Húsvéti Locsoló Forgatagban nyuszi szépségverseny (bárki nevezhet! Mármint a nyusziját nevezheti) kézműves foglalkozások és táncház várja az arra járókat.

 

Hétfőn csokivadászat és Halpiknik Tiszaörvényen

A Szabics Kikötő és Szabadidőpart minden hétvégén valamilyen tematikus túrával várja az érdeklődőket. Húsvét alkalmával mi más lehetne a téma, mint a csokitojás keresés. Kicsiknek és nagyoknak egy térkép segítségével kell megtalálnia a Tisza-tó árterében található tanösvényen elrejtett finomságokat. A kaland 11 órakor kezdődik, és 14 óráig tart. A program ára felnőtteknek 1600, diákoknak és nyugdíjasoknak pedig 1000 Ft.

Ha nem fáradtunk el teljesen és a tó élővilágát testközelből is megfigyelnénk, érdemes csónakot bérelni a kikötőben. Horgászcsónakot motor nélkül 4500 Ft-ért, motorral 7200-ért kapunk kölcsön egy napra, de választhatunk csónakkirándulást is. A 4 fős csónak – ami egy klasszikus családnak pont elég- bérlése 4500 Ft/óra.

Ha a halakat nem csak néznénk, hanem fogyasztanánk is, érdemes átugrani a Hello Hal falatozóba, ahol húsvéti halpiknikkel várnak minket. Megkóstolhatjuk a halkolbászt, a halas wrappet, vagy befalhatunk egy halas boxot is. A legkisebbeket halacskás rejtvények és színezők várják. Na és itt is lehet tojásokra vadászni.

Ha Tiszaörvényen jártok, ne hagyjátok ki Magyaroroszág egyetlen függő csatornáját, az idén 80 éves “Horthy” csatornát.

Címkék:
  • abádszalók,
  • Berekfürdő,
  • Hortobágy,
  • Madárkórház,
  • Nagykörű,
  • poroszló,
  • Tiszaörvény