Bringás megálló – HelloHal Tiszaörvény
Az első Halfalatozó a Tisza-tónál
A HelloHal Halfalatozó a Tisza-tónál az első tematizált halfalatozó. Egy olyan hely, ahol gyorsan ehet bárki édesvízi halból finom és különleges halételt. A HelloHal Tiszaörvényen a Szabics Kikötővel szemben, a gát mentett oldalán, a kerékpárút mellett található. Igazi paradicsom a bicikliseknek, akik a halételeken kívül finom szörpökkel frissülhetnek fel a Tisza-tó körbetekerése közben. A vendégek a természetközeli teraszon meg tudnak pihenni a napozóágyakon is, miközben elkortyolhatnak egy frissítő limonádét, koktélt vagy egy jó erős kávét.
A szezon náluk általában Húsvéttól Mindenszentekig tart, nyitva tartásuk jellemzően 11-20 óráig.
A HelloHal Halfalatozó koncepciója
A halazó a 12. szezonnál tart, 2013-ban, a nyitáskor teljesen egyedül voltak az újszerű, halas ételeikkel. Abban talán még ma is egyedül vannak, hogy a Halazóban csak halételek vannak és csak édesvízi halakból. Tehát ebből a szempontból semmilyen kompromisszumot nem kellett kötniük. Az itteni receptek messze túlmutatnak az unásig ismert tömegkínálaton, hiszen a konyha előszeretettel kísérletezik szokatlan, kreatív hozzávalókkal.
A HelloHal tulajdonosa, Horváth Szabolcs autodidakta szakács, bátor kísérletező alkat, aki szenvedéllyel kutatja az élményszerű ízkombinációkat, így igazi úttörőnek számít halfalatozója a magyar vendéglátós mezőnyben. Így kerülhettek az étlapra olyan innovatív tételek, mint például a harcsa-gyros tál, a rántott halas wrap és a süllőből készített Fish and chips. Természetesen a hagyományos vonalat sem engedték el: a Tiszai halászlé mellett tradicionális főételek is szerepelnek az étlapon. Az állandó ételkínálat mellett rendszeresen készülnek igazi különlegességekkel: füstölt harcsakolbász, harcsamájpástétom, harcsamáj kacsazsírban, kecsege.
Alapanyagok
Halaikat a környékbeli haltermelőktől hálóról szerzik be, vagy a szintén közeli halfeldolgozók szállítanak általában hetente kétszer hozzájuk. Valamennyi ételük friss alapanyagokból készül, az egyetlen kivétel a süllő, mely import, fagyasztott termék. Mindent maguknak készítenek, azaz a szószokat, kevert salátákat, káposztasalátát, stb.
Halas termékeiket is maguknak állítják elő, így a halkolbászt, a halburger húspogácsáját, maguk fűszerezik és sózzák valamennyi sütésre előkészített halat. A beérkezett rendeléseket frissen készítik.
Elérhetőség
A halas ételek többsége a novembertől márciusig tartó időszakban megvásárolhatók a webshopban is: www.hellohal.hu/webshop
Az ősztől tavaszig tartó időszakban sem pihen a HelloHal, magán és céges rendezvényeken tartanak gasztrovacsorákat, illetve a ceglédi adventi vásárban lehet őket megtalálni. Minden részlet a facebook és Insta oldalukon megtalálható, vagy ajánlatkérésért a 06 30 9652 367-es számot lehet hívni.
HelloHal étlap
Classic food
- Tiszai halászlé irdalt pontyfilével kis adag: 2700 Ft nagy adag: 3500 Ft
- Tiszai halászlé szürkeharcsa filével kis adag: 3000 Ft nagy adag: 4000 Ft
- Grillezett bőrös süllőfilé: 4000 Ft
- Grillezett szürkeharcsafilé: 4000 Ft
- Rántott süllőfilé: 4000 Ft
- Rántott szürkeharcsafilé: 4000 Ft
- Irdalt pontyfilé rostlapon sütve: 3000 Ft
- Tiszai keszeg/kárász jól átsütve 99 Ft/dkg 9900 Ft/kg
- Rántott, irdalt pontyrózsa: 3200 Ft
- HelloHal haltál 2 főre: 12 000 Ft
Street food
- Fish and chips harcsafiléből: 4000 Ft
- Fish and chips sülllőfiléből: 4500 Ft
- Harcsa-gyros tál: 4000 Ft
- Pontyropogós szósszal: 3500 Ft
- Halburger menü – sültburgonyával, szósszal: 4500 Ft
- Halkolbász menü – kovászos uborkával, mustárral, kenyérrel: 4500 Ft
- Roston harcsás wrap: 3500 Ft
- Rántott harcsás wrap: 3500 Ft
- Gyrosos wrap :3500 Ft
- HelloHal Box 2 féle szósszal: 6000 Ft
Ma van!
II. Kukoricafesztivál – Sarud
2024. október 12. Egész naposRégészeti szombat, falusi gasztro vasárnap – Tiszadorogma
2024. október 12. - 2024. október 13. Egész naposSzüreti mulatság – Tiszaderzs
2024. október 12. 14:00 - 22:00Tisza-tavi kilátó tourtúra – Sarud
2024. október 12. - 2024. október 13. Egész napos