Nagykörű – Magyarország cseresznyéskertje

Nemrégiben csak beugrottunk és lenyűgözött minket a falu varázsa. Cseresznyevirágzás ünnepet tartottak a templomkertben alkonyatkor, a hangulat csodás volt, a fotók magukért beszélnek. Visszamentünk és megnéztük nappal, mit tud Nagykörű, a Tisza-tótól egy picit távolabb lévő falu, az ország cseresznyéskertje.

Megközelíteni a Tisza bal partján Kunhegyes-Kenderes-Fegyvernek útvonalon lehet egy jó kis kompolással a végén személyenként 100 Ft-ért, plusz az autó 900 Ft. A jobb parton pedig inkább ne induljunk el, mert kacskaringósabb az út, mint mellette a folyó.

Nevét arról kapta, hogy a Tisza szabályozása előtt a falut majdnem teljesen (körű zárta) körbezárta a folyó, és szigetként emelkedett ki a környező árterekből. A falu lakóinak fő megélhetési forrása a cseresznye, de a falusi turizmus is fellendülőben van, és számos izgalmas  – főleg a cseresznyéhez köthető – programmal várja a kíváncsi odalátogatókat.

 

Sétáljunk egy jó órát Nagykörűn!

A faluban minden utca, látnivaló egyértelműen kitáblázott, több helyen is van “itt álsz” térkép, de ha eltévedünk, a helyiek biztosan segítenek. Mi a régi piactértől indultunk, amely most a közös főzések és falusi programok központja, itt található a falu kemencéje. A szép parkba akkor is érdemes ellátogatni, ha épp nem sül semmi a kemencében. Innen párszáz méter a Nagykörűi Tájház, egyben sajtműhely is, ezt semmiképp se hagyjuk ki! A Nagykörűi Mária Magdolna római katolikus templom egy gyönyörűen felújított igazi kis falusi templom, körülötte cseresznyefákkal, rendezett templomkerrtel, ahol szabadon kószálhatunk a rózsa és gyógnyövény fajtagyűjtemény között. Hasonlóan felemelő érzés Grosz Tamás fűszerész kertjébe betérni és tenni egy sétát a fajtagazdag, már-már arborétum szerű birtokon. Cseresznyefát a faluban minden méteren találunk, de a nyugati dombos részen vannak a hatalmas cseresznyéskertek, minden roppanós szem imádók paradicsoma. Működik egy helyi galária is Nagykörűn, az önkéntes segítőkkel fenntartott bemutató jellegű kamara-galéria a képzőművészet különböző ágaiban tevékenykedő művészek alkotásait mutatja be, viszont csak szombatonként 16:00-18:00 óra között van nyitva, egyéb időpontban előzetes bejelentkezéssel kell élnünk. (elérhetőség: nkgaleria@gmail.com). Ha gyerekekkel vagyunk, a Halász vendéglő melletti, vízi tematikájú játszótéren kiugrálhatják magukat.

 

Mit együnk és mit igyunk Nagykörűn?

Átutazó vendégként a Halász Vendéglőt ajánljuk, ahol mi – borzasztó kínos, de eltelve a hosszú ideje folyó halászlé tesztektől –  ezúttal pizzát kértünk. A pizzájuk kitűnő, a vékonyabb fajta, a tészta finom, a karima roppanós, a feltétek jó minőségűek, a Tiszától Budapestig biztosan ver mindent. Legközelebb persze teszteljük a halételeket is :). Több vendéglátóhely nincs a településen, hacsak nem alszunk meg a Fogadó a Suttogóhoz-ban, mert ott jár a menü a foglalás mellé, ezt viszont most nem volt alkalmunk kipróbálni. Aki egy kis töményet is kóstolna, az vegye az irányt a Bulyáki Pálinkafőzde felé. Ha előre rászervez valaki, csatlakozhat a rendszeres kóstoló programokhoz. 5-30 főig fogadnak csoportokat, 10 féle pálinkát lehet megkóstolni, közben megtudhatjuk a cefrekészítés rejtelmeit, és beszélgethetünk a palackozásról is a pálinkafőző mesterrel. Végigkövethetjük a párlat útját a felöntéstől a kész ital kiméréséig.  A részvételi díj 2000 Ft/fő.

 

Ha megaludnánk Nagykörűn

A Suttogó Fogadó  nagyon szuper szálláshely, jó gasztronómiával (sajnos csak szállóvendégeknek). A lovasudvar jó választás, ha gyerekekkel vagyunk, mert van medence és rengeteg benti program lehetőség, kint pedig állatsimogató, játszótér.

A fogadón kívül további falusi szálláshelyek vannak Nagykörűn, nézz körül a Szállás.hu ajánlatai között!

 

Katt a nagykörűi képekért!