Kolompok és csöngettyűk a Hortobágyon

A pásztorkultúra egyik legfontosabb hangszerei és jelképei

A kolomp és a csengő a magyar pásztorkultúra egyik legősibb és legfontosabb tárgyai. A Hortobágyon – ahol a legeltetés évezredes hagyomány – a kolomp nemcsak praktikus eszköz, hanem kulturális és szimbolikus jelentőséggel is bír.

A Hortobágy hatalmas, sík, nyílt terület. A pásztor gyakran kilométerekre volt az állatoktól, ezért látni nem mindig látta őket, de hallani igen. A hangjelek, kolompok, csengők, kürtök és ostorok életmentő információkat adtak a nyáj mozgásáról és biztonságáról. A kolomp és a csengő segít megtalálni a nyájat a nagy távolságban, követni a mozgást a nádasok, mocsarak, legelőtavak között.

A pásztor a kolomp hangjából sok mindent megértett:

Egyenletes kongás → a nyáj békésen legel.

Gyors, zaklatott csilingelés → megriadtak az állatok.

Megszakadó hang → az állat megállt, elakadt, vagy valami baj történt.

Távolodó hang → a nyáj túl messzire megy, terelni kell.

A kolomp és a csengő közötti hasonlóság és különbség

A kolomp laposabb, szögletesebb forma, többnyire vasból vagy rézből kovácsolt. A hangja mélyebb, kongóbb, tompább, mint a csengőé, így a hangja messzire elhallatszik a pusztán. A nyelve általában vasból készül.

A kolompot főleg a vezér állat nyakába tették, aki vezette a birka vagy szarvasmarha csordát. A birkacsordát nyájnak, a szarvasmarha csordát gulyának hívják, kísérőjük a juhász és a gulyás. Gyakran az elkóborló állat is viselte ezt a jelzőeszközt. Szarvasmarháknál általában az ürü (herélt állat) viselte, sosem adták rá a ménre, a bikára és a kosra. Lovaknál az öreg, meddő kancát választották ki, aki nem szaladt előre, középen marad és a ménest a harang szavával összetartja. Juhoknál is arra adták, aki a nyájban a vezér volt. Ezek a vezérek irányították a csapatot a jó legelőkre, nádasokba, vizesebb, zöldebb, füvesebb területekre.

A csengő kisebb, világosabb hangú jelzőeszköz. Kerekebb, harang alakú. Gyakran bronzból vagy rézből öntik. Hangja magas, csilingelő. A nyelve sokszor rézből vagy bronzból készül. A csengőt a lovak és a kisebb testű állatok, főleg a birkák vagy a borjak nyakába tették. Itt is voltak méretbeli különbségek, ezért a hangjuk is más volt.

A kolompok típusai

A kolompok nem egyformák: hangjuk, méretük, formájuk és funkciójuk alapján különböző típusok léteznek. A pásztor pontosan tudta, melyik mire való.

A hortobágyi pásztorok hagyományosan kovácsolt kolompokat használtak. Ezek vasból vagy rézből készültek, kézzel kalapálták, ezért a hangja egyedi volt, így a pásztor sokszor felismerte „a sajátját”.

A hang alapján különbséget tesznek:

• mélyebb hangú kolomp – szarvasmarhának,
• magasabb hangú – juhnak, kecskének.

A kolompok típusai

1. Marhakolomp

Nagyobb méretű, mély hangú, ezeket kötötték a vezértehén vagy vezérbika nyakába.

2. Juhkolomp

Kisebb, magasabb hangú, a juhnyáj élén haladó „kolompos juh” viselte. Gyorsabb, csilingelőbb hangja segítette a pásztort a nyáj mozgásának követésében.

3. Kecskekolomp

A juhkolomphoz hasonló, de még könnyebb és élesebb hangú. A kecskék mozgékonyabbak, ezért a hangnak gyorsan felismerhetőnek kellett lennie.

4. Fafedelű vagy bőrrel bélelt kolomp

Ritkább típus, amelyet azért béleltek, hogy a hangja tompább legyen. Olyan helyzetekben használták, amikor nem akarták, hogy a nyáj túl messzire hallatszódjon (pl. éjszakai legeltetés).

A kolompok nagyság szerinti csoportosítása

A legnagyobb a harang, melynek súlya 200-400 dkg közötti, a közepes kolomp vagy közepes harang 50-200 dkg, valamint a legkisebbet pörgőnek vagy pergőnek hívták, súlyuk 20-40 dkg közötti. Átmérőjük változó, a legnagyobb akár 20-25 cm is lehetett.

Egyes települések feljegyzésében a nagyságot literben adták meg. Erre példa a somogyi gulyások esete: a 8-10 literes nagy kolomp a kecskeméti pásztoroknál a delleng elnevezést rejti, míg a nagydelleng 12-16 literes. A közepes harang űrmértéke 5-6 liter, amit a szatmári területeken csatrangnak neveznek. (Forrás: Csöngettyű, pörgő, kolomp, harang – múzeumi mozaik)

A kolompok és a pásztoretika

A kolomp a pásztor számára valódi kincs, ezért úgy tartják, hogy ha 2 pásztor kolompot cserél, az a legnagyobb barátság jele. Gyakran előfordul, hogy cserélgetik is a kompokat, és a pásztoretika szerint az ilyen csereajánlatot sem illik visszautasítani. cserét nem szabad megtagadni. A vásárokon régen hosszan válogattak, keresték a jó hangú, egymással harmonizáló csengőket, kolompokat, a felhangokra is figyelve.

“Ahogy a puszta felébred” – egy pásztor szemszögéből

“Minden hajnal ugyanúgy kezdődik, mégis mindegyik más. A puszta ilyenkor olyan csendes, hogy hallani lehet, ahogy a fűszálak visszaveszik a harmat súlyát. A lovam mellettem fújtat egyet, a lehelete párát rajzol a levegőbe. A szürkületben még minden szín fakó, mintha a világ csak félálomban lenne.

Aztán megmozdul a vezértehén.

Először csak egy apró rezdülés, egy lépés, és vele együtt megpendül a kolomp a nyakában. Mély, lassú hangja úgy gördül végig a pusztán, mint amikor valaki megüt egy nagy, öreg harangot. Ez a hang nekem jel. Azt mondja: „Indulunk.”

A juhok is ébredeznek. Az egyik kolompos juh megrázza a fejét, és a csengője magas, csilingelő hangon felel a tehén mély kongására. Aztán a többiek is megindulnak, és egyszer csak minden tele lesz hanggal. Nem összevissza, nem zűrzavarosan — hanem úgy, mint egy jól ismert dallam, amit a szél is kívülről fúj.

A marhák kolompjai lassú, komoly ritmust adnak. A juhok csengői ráfelelnek, gyorsabban, könnyedebben. A kecskék apró csilingelése pedig olyan, mintha valaki finoman rázna egy maréknyi fémet a tenyerében.

Ahogy a csorda megindul, a hangok együtt hullámzanak a fűben. A puszta ilyenkor él. Nem csak látni lehet — hallani is…

A nap közben feljebb kúszik, és aranyszínűre festi a szürkemarhák oldalát. A kolompok fénye is megcsillan néha, ahogy a nyakuk mozdul. A hangjuk pedig egyre távolabbról szól, ahogy a csorda szétnyílik a legelőn. De én akkor is tudom, melyik állat merre jár. A hangjukból felismerem őket, mint más az ismerős lépteket.

Néha megállok, lehunyom a szemem, és csak hallgatom. A kolompok, a csengők, a szél, a madarak. Ez az én világom zenéje.

És amikor azt mondják, hogy a puszta csendes hely – mosolygok. Mert aki hallja a kolompok reggeli koncertjét, az tudja, hogy a Hortobágy sosem csendes. Csak meg kell tanulni hallani…”

Források: Shepherd life in Hortobagy :: Behance; HORTOBÁGY ANNO | Facebook; Dr. Aradi Csaba: Pásztortüzek a Hortobágyon; Csöngettyű, pörgő, kolomp, harang – múzeumi mozaik

További hortobágyi és Tisza-tavi tartalmak: Welovetiszato