A Tisza‑tó téli csodavilága, ahol a természet szobrászművésszé válik
Zúzmarás nádasok és jégszoborrá fagyott ágak
A Tisza‑tó télen egészen különleges arcát mutatja. A nyári hullámzás, a madárzsongás és a vízparti élet helyét átveszi valami sokkal finomabb, csendesebb, mégis lenyűgözőbb: a zúzmarás nádasok és a jégszoborrá fagyott ágak világa. A tó ilyenkor nem egyszerűen hideg – inkább olyan, mintha egy másik dimenzióba lépnénk, ahol a természet minden reggel új műalkotást készít.
A nádas, amely fehérbe öltözik
A Tisza‑tó nádasai télen is élnek, de a hangjuk halkabb, a mozgásuk lassabb. Amikor a párás levegő találkozik a faggyal, a nád minden egyes szála apró kristályokkal borul be. A zúzmara nem csupán fehérre festi a tájat… a nádszálak ilyenkor olyanok, mintha finom csipkéből készült ruhát viselnének.
A reggeli fényben a zúzmarás nád különösen látványos: a nap első sugarai megcsillannak a kristályokon, és a part menti növényzet ezernyi apró fénypontra esik szét. Aki ilyenkor jár a gáton vagy a vízparton, az úgy érzi, mintha egy lassan mozgó, fehér aranyból készült erdő mellett sétálna.
A szárazon maradt medrek – a tó „lélegzése”
A Tisza‑tó télen nemcsak a köd, a zúzmara és a dér miatt különleges. Amikor a vízszint alacsonyabb, a tó olyan részleteket tár fel, amelyeket máskor elrejt: szárazon maradt medreket, régi folyóágakat, és a víz alól előbukkanó fatuskókat. Ezek a táj elemei nem csupán látványosak – mindegyik egy darab a Tisza‑tó múltjából.
Bár a táj ilyenkor kopárnak tűnik, a szárazon maradt medrek tele vannak élettel: madarak kutatnak a fagyott iszapban, rókanyomok rajzolódnak a felszínre, és a vidra csúszásnyomai is gyakran láthatók.
A fatuskók – a víz alatti erdők emlékei
A Tisza‑tó egyik legkülönlegesebb téli látványa a vízből vagy a szárazra került mederből kiálló fatuskók sora. Ezek nem véletlenül vannak ott: a tó helyén valaha élő ártéri erdők álltak. Amikor a 20. században létrehozták a tározót, a fák egy részét kivágták, de sok törzs a helyén maradt. A víz évtizedek alatt kisimította, lekoptatta, megcsiszolta őket. Télen, amikor a víz visszahúzódik, ezek a tuskók újra láthatóvá válnak.
A fatuskók némelyik sima, mintha szobrász faragta volna, mások csavarodott, szálkás formákat mutatnak. Van, amelyikből még mindig látszik a fa évgyűrűje és akad olyan is, amelyet a jég minden télen újra „megkoronáz”.
A fotósok imádják őket: a tuskók egyszerre ősi, nyers és időtlen hangulatot adnak a tájnak.
