Impozáns, retro és látogatható! A kiskörei erőmű idén 45 éves

Elbűvölő ’70-es évek hangulat a mozaikkal kirakott falak között, lenyűgöző méretek, rengeteg vas, még több beton és körülöttünk a víz, ami ha bejön, akkor az ott lent, igen ott a terem aljában, az a menekülőhajó. Vagyis nem, ha bejött a víz, akor már szinte mindegy. De hajó van és szürreális, tényleg.

Itt mindennek oka van, itt minden ki van találva, itt minden előírást, szabályt precízen be kell tartani. Az erőmű veszélyes üzem, mégis beengednek minket (bárkit), hogy megnézzük a működését. Oké, a kapcsolóteremig nem jutunk és a turbinatermet is tisztes magasságból, a látogatói folyosóról nézhetjük meg és nincs az az eltévedt csemete, akit nem terelnek ki gyorsan egy tiltott területről. Az erőmű dolgozói profik, kedvesek, jól felkészültek, továbbá az eltelt évtizedek alatt rutinossá váltak, valószínűleg elsőre kiszúrják a csoportban azt a két zsivány gyermeket, akikre jobban oda kell figyelni.

A Tisza-tó legnagyobb ipari létesítményének bejárása filmvetítéssel indul, amely a képi világa és a narráció alapján nem a közelmúltban készült, de a Deltán és Kudlik Julin felnőtt lakosságnak meglesz a feeling. A gyerekek sajnos hamar elunják, nekik ez már lassú, túl “híradós” és nincs benne semmi izgi. Persze rendben is van, hogy nem az üzemzavarokról csinálnak bemutató videót, valószínűleg gyorsan távoznának a látogatók, de egy kis frissítés ráférne, az archív anyagok és újraforgatott, animált részek váltogatása talán jobban segítene elképzelni egy ilyen bonyolult és nagyszerű létesítmény működését.

A vetítés után a csapat elindul a kiállítóhely felé, ahol fotókon mutatják be az erőmű építését, működésének fontosabb elemeit. A kiállítást gyorsan letudva jutunk a turbinaterem feletti galériára, ahol elkezdődhet a bámészkodás. Nagyléptékben ipari, de tiszta, rendezett és funkcionális minden, amit látunk. Bár amit látunk, abból gépészmérnök+villamosmérnök végzettség nélkül nem lehet összerakni, hogy lent mi micsoda, de jól is néznénk ki, ha méteres betűkkel írnák a padlóra a látogatók kedvéért az információkat. Helyes elgondolás, ide nem erőmű üzemeltetést jönnek tanulmányozni a látogatók (szinte biztos van ilyen kurzus is, beneveznénk!). Ha már a technikát nem értjük, érdemes elidőzni az építészeti és belsőépítészeti megoldásokon. Ha látott valaki mostanában (az elmúlt 20 évben) épült gyárépületet, üzemet, akkor annak döbbenetes lesz a különbség egy 45 éve átadott üzemépület és a mai épületek között. Itt egy óriási nagy plasztika van a turbinaterem hátsó falán! Mit plasztika, egy oltár, egy oltár a vízerőművek Istenéhez márványból és rozsdamentes acéllemezből! A plafon? Tobzódnak a struktúrák, a négyzetek és háromszögek, mindezt olyan színvilággal, amit leírni is nehéz, kikeverni még egyszer pedig szinte lehetetlen. A falak menő mozaik borítást kaptak, a fekete-szürke-fehér kockás felületeket érthetően váltják a sárga-kék-barna-szürke kombinációjú felületek. Lent a turbinateremben pedig felfedezhető a 60-as évektől 80-as évekig tartó magyar padlóburkolási népművészet legjava: a törött csempéből rakott padló a klasszikus négyszín kombinációban, bézs-fekete-babakék-téglavörös csempékkel, téglavörös tükörbe rakva. Imádjuk!

A top látnivaló a már bevezetőben is említett hajó, amely a keresztségben – ki tudja milyen megfontolásból nem volt jó bármely hazai víziállat?! – a Polip nevet kapta. Sajnos közelről nem láthatjuk, de kissé kopottas kinézete ellenére instant get bárkinek.

A kiskörei erőmű előzetes egyeztetést követően bárki számára látogatható, a 2006-os felújításnak köszönhetően pedig mozgássérülteket is tudnak fogadni.

Az erőmű történetéről, működéséről egy másik cikkünkben fogunk beszámolni.