Így arattak hajdanán elődeink a Tisza-folyó mentén

Kemény munka volt, de pont ez kovácsolta össze az embereket…

Amikor a Tisza barangolása folyamán elérte a mai völgyét, átvágta az előtte kialakult észak-dél irányú erek, folyók rendszerét, amelyek az Északi- középhegységből vezették le a vizeket egészen a Körös vidékéig, a Sárrétek térsége felé. Ezekben az átvágott medrekben egészen a 19. századi folyószabályozásokig a kiáradt Tisza felesleges vize folyt le Hortobágy, Kadarcs, Árkus, Sáros, keletebbre Mirhó és Kakat néven.

A területen az ártéri és ármentes szint váltakozott. A lakosság ezt a két térszintet igyekezett hasznosítani élete fenntartása és jobbítása érdekében. A kétféle szinten való gazdálkodás nem jelentett gondot a természettel amúgy is igen szoros kapcsolatban élő közösségeknek. Az viszont bizonyos, hogy az ármentes részeken folyó gabona gazdálkodás ínséges volt a szárazon maradt területek szűkössége miatt. Ezért is volt fontos, hogy az aratás aprólékos és precíz legyen.

Az aratás kezdete

A tavasz után hamar megérkezett a nyár, beérett a gabona, kezdetét vette az aratás. Ez a mezőgazdasági munkák közül a legnehezebbek közé tartozott. Alapos előkészületek voltak szükségesek: megfelelő minőségű kaszának kellett rendelkezésre állni, fenőkő, a kalapáláshoz szükséges felszerelésekkel együtt.

A termény learatása szigorúan meghatározott rend szerint történt: először az árpa, majd a búza következett, majd a rozs aratásával folytatódott. Legutoljára a zabot aratták le. Meg kellett szervezni a kaszálókat, a marokszedőket, kévehordókat, akik keresztbe rakták a kévéket, s a szérűre történő behordást. A legtöbben általában családtagjaikkal együtt takarították be a termést. A család egy tagja otthon maradt, legtöbbször a nagy-mama és egy nagyobb lány, akik megfőzték az ebédet és kivitték az aratóknak. Az apa és a nagyobb fiúk voltak a kaszások, a nagyobb, tizenéves lány a marokszedő, a kisebb gyerekek pedig terítették a kötelet.

A munka hajnalban kezdődött, amikor a szálak még nedvesek voltak. Két ember kiment a földekre kötelet fonni a tövestől kihúzott, harmatos gabonából. Minden reggel annyit fontak, amennyi kévét számításaik szerint levágtak.  A “kévébe rakás” a gabonafélék betakarításának egyik hagyományos módszere, amely során a levágott szálakat kévékbe, vagyis kötegekbe kötik össze. Ez a módszer különösen hasznos volt a gépesítés előtti időkben, amikor a kézi munka dominált a mezőgazdaságban.

A kaszálás

Mire a reggeli harmat felszáradt, elkészültek a kötelek. Megkezdődött a kaszálás.

A kaszást követte a marokszedő, aki a marokszedővel felemelte a levágott gabonát, karjára fektette, hogy a szálak egy irányba álljanak, s a gyerekek által lefektetett kötélre tette. A kévéket bekötötték és ,kereszt”-be hordták. Egy keresztbe általában 12 kévét raktak. Az elmaradt szálakat fagereblyével húzták egybe. Egy kaszás után 5-6 személy szorgoskodott, hogy minden munkafolyamat elvégzésre kerüljön.

A termés behordása és a cséplés

Az aratás befejezése után megkezdődött a gabona behordása. A család férfitagjai és a rokonok segítették a gyors behordást. A szekereket “petrencés” rudakkal hosszabbították meg és ezekre rakták a kévéket, majd a tanya kijelölt helyére, az úgynevezett szérűs kertben asztagba rakták, amíg meg nem kezdődött a mag kiválasztása a kalászból.

Még akkor nem voltak gépek. A munkát először “csépfá”-val, később lónyomtatással végezték. A művelet megkezdése előtt a kévéket kör alakban terítették a földre, ahol a lovak kitaposták a szemeket. A család tagjai a szemeket összetakarították, és a száraz szemházba vitték. Később nagy szélben szelelték a szemeket, hogy megtisztítsák a pelyvától. Akkor még mechanikus szelelőgépek nem voltak, ezeket a gőzhajtású gépek csak a XX. század elején jelentek meg.

 

Viszont olyan drágák voltak, hogy csak összefogva tudták megvásárolni. A megtisztított gabona aztán felkerült az ekkorára feltakarított, ki- meszelt padlásra. A szalmát kazlakba rakták, ami az állatok almozás hoz is, de a kemencék fűtéséhez is kellett, a töreket az állatok téli etetésénél használták fel: takarmányrépát összeszecskázták, törekkel össze- keverték és darával leszórták. Amikor végeztek a legnagyobb nyári munkával, az aratással és a csépléssel, kis arató ünnepélyt tartottak.