Hagyományőrzés: A tiszafüredi nyereg
A kevésbé ismert tiszafüredi nyereg története
Tiszafüred A 19. Században a Közép-Tiszavidék fontos népművészeti központja volt. Több kisipari termékét sokan kedvelték, többek között a mázas cserépedényeket. Viszont volt egy olyan kis ipari terméke is, melynek híre az ország határain túlra is eljutott, ez volt a tiszafüredi nyereg. A köztudat erről a népművészeti értékekkel is rendelkező ágról tud a legkevesebbet, pedig a tiszafüredi nyerget két költő is versbe foglalta.
“Másnap kiosztották mind a rimondákat,/Pokrócot, szerszámot, abraktarisznyákat, /Cafrangot, takarót, füredi nyergeket...” – Gvadányi József: Rontó Pál
Poroszországba Tiszafüred nyergesei már korábban kijutottak, az 1740-1786 közt uralkodó Nagy Frigyes huszárezredei felállításakor már számított szakértelmükre. Kevésbé tudott, hogy ezek az egyedi nyergek Amerikában a 18. század utolsó negyedében a függetlenségi harcok során felállított lovasság szervezésekor is szerephez jutottak Kovács Mihály által. A western nyereg még napjainkban is viseli a füredi nyereg sajátosságait.
Forrás: Printerest
Miben más a füredi nyereg?
A füredi nyerget fából készítettét, mégpedig kétféle fából. Alapvetően a honfoglaláskori lovas-felszerelések is fából készültek, és csak fokozatosan cserélék le az anyagot bőrre. A fanyereg alakzatához elődeink keleten szoktak hozzá – hogy aztán honossá tegyék a Kárpát-medencében. Amikor az “anyagcsere” bekövetkezett, a régi fanyereg közvetetten még mindig meghatározó konstrukciónak számított, a még mindig favázas bőrnyergek követték az előzmény számos formajegyét.
A füredi nyereg 2 féle fából készült. A ló hátára simuló nyeregdeszka vagy nyeregszárny puhafából, általában nyárfából készült, melyet a környező ártéri erdőkből szereztek be. Az ívelt kápákat kemény fából faragták, az ehhez szükséges anyagot a 18. századtól a Bükk hegységből biztosították. Mind a puha, mind a kemény fát 3-4 évig szárították, hogy ne vetemedjen el.
A füredi nyergesműhelyek az idők folyamán ugyan változó, de jellegzetes díszítménnyel rendelkeztek. Néhány esetben egyes családokra jellemző ornamentikára is rá lehet bukkanni. A puha nyeregdeszkák mintázatát ékrovás és mélyített indadíszek adták. A legszebb díszítés a kápafejre került, mely virágot, esetleg virágtányérokat ábrázolt.
Forrás: Vértes Egyesület
A tiszafüredi nyereg elterjedése
Mária Terézia 1741-1760 között a huszárezredek számát háromról 11 ezerre növelte. A huszárok lovasfelszerelésének elkészítésében a tiszafüredi nyereggyártásra is építettek. A nyergesek sok megrendelést kaptak, ezért is vált országos ismertségű a füredi nyereg. A Habsburg uralkodók ráadásul 1815-ig szinte állandóan háborúztak, és Európa számos országában a huszárezredeket magyar módra szerelték fel. A 18. században szabályozták a huszárezredek ruházatát és felszerelését: egységes nyeregtípusul a baknyerget írtál elő, ilyen volt a tiszafüredi nyereg is.
A 19. század elején mintegy 25-30 nyerges műhelyről van tudomása a szakirodalomnak. Az ott dolgozók nagy része nyerges dinasztiához tartozott. 1822 körül szervezték meg céhüket, nyeregbehívó táblájukra ezt az évszakot is belevésték.
Munkájukra a szabadságharc idején is számítottak, hadiipari megrendelést kaptak már 1848 őszén is. 1849 február végén a hadiipar keletre telepítésekor 18 füredi mestert és egy legényt telepítettek át Nagyváradra.
1868-tól a hadiipari megrendelések elvesztésével ez a virágzó foglalkozás gyorsan hanyatlott. A 20. század elején a kisiparral foglalkozó munkák a nyereggyártást már meg sem említették. A közlekedési lehetőségek gyors változásával egyre kevesebb nyeregre volt szükség, a parasztok nyerget már alig vásároltak, csak a pásztorok és a nyeregből hajtó debreceni taligások keresték még.
A csökkenő igényeket 3 idős mester: Kuli Mihály, Nagy József és Gyöngyösi István elégítette ki, Kui Mihály tartott ki a legvégsőkig.
Sajnos ezekből a nyergekből kevés maradt meg az utókor számára, múzeumokban és néha internetes hirdetésekben tűnnek csak fel.
Forrás: Tiszafüredi Füzetek, Füvessy Anikó