Fortepan collab: Csikós, gulyás, pásztor, kondás…

A Hortobágy (és Hortobágy falu, és a Hortobágyi Nemzeti Park területe) a pusztai állattartás, a legeltetés legfontosabb központja az országban. Amit a rendezvényeken, eseményeken (kihajtás, behajtás, Hídi-vásár, stb.) látunk belőle, az a kirakat, de mögöte az év 365 napjában, napi 24 órában folyik az a munka, amely részben változatlan évszázadok óta. Lett villany a tanyákon, már nem kordéval viszik ki a városból az ennivalót, hanem terepjáróval és a csikósok, gulyások, juhászok kezében mind ott van a mobiltelefon. A ruházat, a napi tennivaló, az állatok felé tenúsított alázat és a hetyke, magabiztos viselkedés azonban nem változott. A FORTEPAN megőrizte milyen volt az elmúlt 110 év a Hortobágyon. Olyna képeket válogattunk, amelyek akár ma is készülhettek volna. Aki pedig nem ismeri ennek a különlöges létformának a szabályait, elnevezéseit, az most képbe kerülhet.

A pásztortársadalomban a foglalkozás, a „szakmák” szerinti rangsor alakult ki: „Tekintély dolgában első helyen áll a vagyont jelentő marha őrzője, a gulyás, s csak utána következik a csikós. A juhász jóval tekintélyesebb, mint a disznót őrző kanász vagy kondás. A szilaj vagy félszilaj nyáj őrzője is többet számít, mint a kezes nyáj pásztora, a csordás és csürhés”.

 

Tehát akkor ki kicsoda a legelőn? 🙂

  • Gulyás: szilaj (azaz rideg, vagy vad tartású) szarvasmarhák gazdája, őrzője. Hajtja, vigyázza, gyógyítja, télen takarmányozza az állatokat, ott van az ellésnél, illetve leöli az állatot, ha szükséges.
  • Csordás: házi tartású szarvasmarhák őrzője.
  • Csikós: a lovak, ménesek felelőse (igen, ők tudják a mutatványokat)
  • Juhász: juhok (birkák) gazdája
  • Kondás (északon kanász): a sertések, (disznók) őrzője
  • Bojtár: fiatal, még nem “szalember” a juhászok és csikósok mellett

 

 

Hortobágyon és a környékén fordult a sorrend, a csikósszámadók adták a „pásztorok elejét”, őket követték a gulyások. Harmadik volt a sorban a juhász, őt követte a külső legelőn élő disznópásztor, a kondás. Egészen hátul állt a sorban a belső legelőre naponta kihajtó csordás és csürhés. A 19. században megkülönböztették a magyar juhot őrző juhászt és a nyugati fajtákat, főként merinói juhot őrző birkást. Kettejük közül az alföldi pásztor- és gazdatársadalom a birkát és a birkást nem szenvedhette, mindenféle kifogása volt ellene.

A pásztorok között a vezetést és a munkakört tekintve hierarchia alakult ki. Egy-egy mezőváros, nagyközség vagy uradalom nyájainak pásztorlásáért felelős személy volt a számadó. Nagyobb alföldi „gazdaságok”-nál tucatnyi pásztor szolgált a keze alatt.

Az Alföldön gyakran a számadó (lehetett csikós, gulyás, juhász, kondás) maga is jószágtulajdonos volt, akinek háza, kis falusi, tanyasi gazdasága, asszonya és családja is volt. Meghatározott számú saját jószágot legeltethetett a rábízott nyáj között. Kár esetén a saját jószágából volt köteles kárpótolni a gazdákat. Nemcsak a jószágállományért, hanem az általa felvett, fizetett, élelmezett bojtárokért is felelt. Az alföldi számadók, a hozzájuk tartozó nyájak nagyságától, szükségletétől függően tartottak 2–5 vagy annál is több bojtárt. Néhány jószágot a bojtárok is tarthattak a nyájban, hogy azzal feleljenek az esetleges károkért.

A pásztorok között nemcsak rend, fegyelem, de szoros munkamegosztás is volt. A számadó korlátlan hatalommal rendelkezett az általa fogadott pásztorok fölött. Távollétében az öregbojtár vagy első bojtár helyettesítette. Csak utána következett a többi bojtár, akiket sorszámokkal jelöltek (második, harmadik, ötödik). A sor végén állt a kisbojtár, akinek „mindenki parancsolhatott”

A bojtárok létszáma az állatok, nyájak számához igazodott. Debrecenben és a Hortobágyon egy-egy csikósbojtár legfeljebb 200 lovat, a gulyásbojtár maximum 300 tőkemarhát őrizhetett. Közösen étkeztek, végezték az itatás és vízhúzás nehéz munkáját.