Fából faragott örökség – A teknővájók világa
Elfeledett kezek munkája – Egy eltűnő mesterség dicsérete
A Magyarországon élő cigányság rendszeresen dolgozó rétegét alkották a teknős cigányok, némely vidéken koponyásoknak is hívták őket. Fából készült használati tárgyakat faragtak, leggyakrabban teknőket, szakajtókat, melencéket, kanalakat. A teknőket kézzel vájták ki nagy fatörzsekből, főként fűz-, nyár-, hárs- vagy jegenyenyárfából. A magyar lakosság körében is őket becsülték meg a legjobban, mert állandó munkával keresték meg kenyerüket és alkotásaik a paraszti háztartások számára sokáig nélkülözhetetlenek voltak.
A teknővájók mestersége egykor a magyar vidéki élet szerves része volt, mára viszont szinte teljesen eltűnt.
A teknővájó cigányok általában háromféle árut készítettek: teknőket, szakajtókat és kanalakat.
A teknővájók eszközei
A teknővájó cigányok szerszámai voltak a balta, kapocska, mellvédő, kétnyelű kés vagy gyalukés és a kanálvájó kés. Fűrészt csak a vastag fák feldarabolására használtak.
Az egyik legfontosabb szerszámuk a balta volt. A kiszemelt fa elhasításától a nagyolásig (a teknő formájának durva kifaragása) minden munkát baltával végeztek. A balta mellett a kapocskával végezték a legkülönbözőbb műveleteket. A kapocska kapa formájú, hajlított pengéjű, rövid nyelű szerszám volt. Kétféle méretben használták, az egyik szélesebb, a másik keskenyebb élű volt.
A teknő vagy szakajtó simára faragását a kétnyelű késsel végezték. Amikor a kétnyelű késsel dolgoztak, egy enyhén hajlított deszkalapot, mellvédőt akasztottak a nyakukba. Ehhez szorították az éppen lesimítandó munkadarabot, hogy a ruházatukat megvédjék a késtől.
A kanálvájó kést a kanálkészítés során használták. A kanálkészítéssel több munka volt, mint a teknővel vagy a szakajtóval. Főleg télen készítették, amikor a nagyobb darabokon kint nem lehetett dolgozni.
A teknővájó cigány szerszámai: 1. balta; 2. kapocska; 3. mellyvédő; 4. kétnyelű kés; 5. kanálvájó kés
A munka folyamata
Előkészületek
A teknőkészítés legelső mozzanata az alkalmas fa kiválasztása volt. Általában két fajtából készítették árujukat: fűzfából és nyárfából. A nyers fából volt a legjobb dolgozni, mert ezt még könnyű volt faragni. A megfelelő hosszúságú – általában 140-160 cm – fatörzs lefűrészelése után kettéhasították a fatörzset, így két teknőt is tudtak a teknőkészítők csinálni. A hasítást ékek segítségével végezték.
A következő mozzanat a nagyolás volt, amikor kiszedték a félbevágott fa belsejét. A nagyolást végig a baltával végezték, így mélyítették ki a fatörzset. Egyszer bal, egyszer jobb oldalról vágtak a baltával, s így fokozatosan – egy-egy darabot kihasítva – haladtak a munkával. Miután a belsejét kinagyolták, a két végét durván lefaragták gömbölyűre, és kiformálták a füleket is.
A tisztálást a teknő belsejével kezdték. Először a szélesebb pengéjű kapocskával kezdtek dolgozni. Mivel a pengéje görbülő volt, ezért egyenletesen görbülő lett a teknő belseje is. Miután belülről kifaragták a teknő egyik végét, az alját simították le szintén a kapocskával. A teknő egyik felének lesimítása után megfordították és a másik végét faragta a teknővájó egyenletesen görbülő formára.
A füleket és a teknő alját véglegesen a kétnyelű késsel alakították ki. Ezzel gyalulja le a teknő hátulját, tetejét, s körül az oldalát. Ugyancsak ezzel faragták le teljesen simára a füleket.
Mire használták a teknőket?
A paraszti háztartások elsősorban a sózó teknő és a dagasztóteknő készítését igényelték a teknővájó cigányoktól. A sózó teknő egységes méretben készült, a dagasztóteknőből kellett egy nagyobb méretű kenyérsütéshez és egy kisebb – a dagasztóteknőnek kb. a fele – amiben fánknak való tésztát dagasztottak.
A sózó teknőt disznóvágáskor, a hús sózására és tárolására használták.
A teknővájók készítettek zsírkeverő és lekvárkeverő kanalakat, valamint kisebb fakanalakat is.
Életmódjuk és társadalmi szerepük
A teknővájó cigányok vándor életmódot folytattak és vándorlás közben ott tanyáztak le, ahol alkalmas fát szerezhettek, és készítményeikre vevő mutatkozott. A faanyagért sokszor cserekereskedelmet folytattak: a kész termékek egy részét a fa tulajdonosa kapta. Az asszonyok házaltak a termékekkel, és gyakran élelemre cserélték őket.
Régebben uradalmakban és olyan parasztgazdáknál dolgoztak, ahol megfelelő fához tudtak jutni. A nagybirtokosoknál rendszerint az erdőben telepedtek le, és családjuk számára kunyhót építettek. Parasztcsaládoknál gyakran úgy vállalták a munkát, ha a gazda kosztot adott vagy hozzávalót, és ebből a teknővájó felesége főzött.
Miért tűnt el ez a mesterség?
A műanyag edények és ipari gyártás térhódítása kiszorította a kézzel készült faeszközöket. A teknővájás időigényes és fizikailag megterhelő munka, amit kevesen vállalnak ma már. A mesterség nem öröklődött tovább a modern generációkban, így fokozatosan kihalt.
Ez a mesterség nemcsak a kézművesség, hanem a közösségi élet és a vidéki kultúra fontos része volt.
Forrás: https://www.arcanum.com/
