Érdekességek a Tisza-tóról: A kunhegyes környéki csárdák és betyárok
A csárdák és betyárok világa
A csárdák és a betyárok neve a régi időkben teljesen összefonódott. Az Alföldön, a folyók, erek mentén nagyon sok csárda volt annak idején, melyek nagy része sajnos mára már eltűnt.
Kunhegyes környéki csárdák
A Kunságnak, benne Kunhegyesnek a 19. században nem alakulhatott ki színes betyárvilága, mert a jószágok nem urasági tulajdonban voltak zömében, hanem a parasztok jószágai, közösségi tulajdon, így innen nem is igen loptak. A táj, a terület, láp, a mocsár világa azonban kiváló búvóhelyet adott a betyároknak.
A csárdák a török hódoltság megszűnése után keletkeztek. A 18. század közepétől fontos szerepet töltöttek be az utazó vendégek és a pusztai, falusi emberek vendéglátásban. Sajátos társasági élet is folyt bennük, s fontos volt szerepük a hírvivésben is. A betyárok életében az egyik legfontosabb szerepet játszotta a csárda.
A betyár szó eredeti jelentése: dologtalan suhanc, nőtlen legény, akinek sem állandó munkája, sem földje nincs. Hazánkban a betyárként élők két legfontosabb típusát különböztetjük meg: az Alföldön, sík területen könnyen mozgó lovas betyárt és a hegyvidéki, dombsági erdőségekben tanyázó, gyalogszerrel (később kocsin) járó betyárt. Míg az egyik a pusztai nagyállattartáshoz kötődött, mert ló- és szarvasmarha-elhajtásból élt, addig a másik az erdőben makkoltatott disznó vagy juhfalkát tizedelte, a vásározó kereskedőket, a vagyonosabb utazókat fosztogatta.
Szinte minden faluban és városban voltak bizományosaik: számadók, nemesi udvarok, nagy- gazdák, mészárosok.
Régi belső ill. közelebbi kunhegyesi csárdák: Alsó Csárda a mai Kazinczy út sarkán állt, az utca régebbi neve Csárda köz volt. Az alvégen volt a malomközi csárda. Úgy mondták, hogy egyrészt az alvégi lakosság, másrészt a malomban őrlők kiszolgálására épült. Az írások megemlítik még a Péntek – Barakk -, Morgó – (1824-ben leégett), Cserepes – és Aranyosi csárda (1784-től) létezéséről. A kunhegyesiek küldöttsége ez utóbbi mellett köszöntötte 1849. január 5-én a Debrecenbe tartó Kossuth Lajost.
Kunhegyes környéki csárdák: Tibuci, Putri, Rongyos, Búszerző.
Híres alföldi betyárok
Bogár Imre (1862-ben akasztották fel), Fábián Pista (1849 után), Jáger Jóska (női ruhában járt) és Zöld Marci (1790 körül született),
Zöld Marci rajtaütéssel támadta meg a védtelen postakocsikat, udvarházakat. Bukását árulás okozta, egy gulyás adta fel, amikor egy Fegyvernek környéki tanyán rejtőzködött négy társával. Zöld Marciról azt beszélték, hogy sűrűn megforduló betyár volt a környéken: a Bige-fertő szigetein, közel a Tibuci csárdához, de főleg a Putri meg a Rongyos csárda volt a fő célpontja. Mindkét csárdához közel volt egy-egy nagy mocsár, úgyhogy zsandárszag esetén könnyű volt eltűnni. Nem betyárkodott a Kunságban.
Kunhegyesen lakó, suttogva betyárnak mondott ember volt Dienes Tamás, aki egy Békés megyei marhafelvásárlónak volt cenzárja. ổ Kunhegyesről hajcsárnak fogadta fel gonosz Kis Lajost, Csete Ferkét, vak Szilágyi Gazsit. Nem önálló banda, hanem egy nagyobb bandának a tagjai voltak. Tamás nős ember volt. Felesége egy Sáros megyei földesúr juhász számadójának volt a lánya, igen-igen szép asszony. A házuk az alsóvégen volt. Arra gondosan ügyeltek, hogy Kunhegyesen, de még a környéken se kövessenek el betyárságot.
Szűcs Sándor könyvében – A régi Sárrét világa – olvasható Kis Vig Miska története, (Kisvég Miska), aki híres sárréti betyár volt. Otthon Mihálynak hívták, Miska a betyárneve volt. Állítólag a termete miatt nevezték Kis-nek. Bár nem vol alacsony ember, csak “karcsű, vékony, takaros, jó ábrázatú”.
A csárdák hanyatlása
Első nagy válsága 1848 után volt a csárdáknak. A szabadságharc leverése után a közbiztonság ügyét német zsandárokra bízták. Ezek főként a honvédek üldözésével foglalkoztak, s ebben az időben a betyárok mellett a hitvány tolvajok, lókötők, zsiványok, útonállók lesipuskások elszaporodtak. A hatóság nemkívánatosnak nyilvánította a puszták jellegzetes építményeit s mindent megtett, hogy elpusztítsa őket.
A vaskezű Ráday Gedeon (1868-1871) meg a tőle tanult csendbiztosok ráncba szedték a betyárokat A nagy legelők feltörésével és tagosításával, a folyók Szabályozásával vége Szakadt a külterjes, rideg állattartásnak, ezzel együtt a szilaj pásztorok és a betyárok világának. A végső hanyatlását a vasút és a kövezett utak megjelenése okozta a csárdáknak. Az ármentesítések miatt a forgalom iránya is áttevődött más utakra, s az addig nagy forgalmú utak elnéptelenedtek. A csárda már nem volt nagy jövedelemforrás.
Néhány átvészelte az idők viharát (pl. Hortobágyi, Látóképi, Kadarcsi, Patkós). Ma új tartalommal, eredeti hivatásának megfelelően szolgálja napjaink országúti vándorait.
Forrás: Víg Márta középiskolai könyvtáros, helytörténész összeállítása
További Tisza-tavi cikkek: Welovetiszato
