Egy régi, speciális foglalkozás: a vákáncsos
Egy elfeledett alföldi foglalkozás
A vákáncs szó kezdetleges megjelenési formája a vaco(are) latin szóból származik, amely üres, szabad területet jelent. Ezt a szót először 1820. körül a debreceni közigazgatási iratokban találjuk meg, a város tulajdonába kerülő felhagyott és lepusztult erdőterületeket nevezték így.. Későbbi magyarosított változata, a vákáncs, irtott erdőparcellát jelentett (1880.), ebből ered melléknévi formája, a vákáncsos (debreceni erdőírtó és telepítő).
Mivel az alföldi erdőket az 1800-as évek közepéig kíméletlenül pusztította a kor embere, ezért megoldást kellett találni az egyre növekvő kiirtott erdőterületek visszatelepítésére. Debrecen városa a lehető legköltséghatékonyabban szerette volna ezt megoldani. A növekvő munkanélküliség és az erdőtelepítés egyidejű megoldása érdekében a debreceni városvezetés kiadta az erdősítendő területeket a vállalkozó szellemű munkanélkülieknek. Már 1863-ban 1400 munkanélküli élt Debrecen környékén. A magas adók tönkretették a kis-, és középparasztságot, melynek következtében kénytelenek voltak erdei életmódra kényszeríteni családjukat. Ők lettek a későbbi vákáncsosok.
A vákáncsos szakma
Tehát Debrecen a sokgyermekes nincstelenek között 6-8 holdas irtásföldeket osztott ki erdőtelepítésre. 4 éven át a minimum 10 kataszteri hold nagyságú vákáncsokat szabadon használhatták, ha abba már az első évben makkot vetettek, vagy csemetét ültettek, és azt éveken át gondosan ápolták, nevelték. A csemetesorok közötti, 1-2 méter széles területeken általában burgonyát, dinnyét, rozst, kukoricát stb. termeltek, ezt hívták köztes művelésnek. Emellett tarthattak jószágot is, vákáncs-területenként három sertést, egy lovat, egy tehenet és némi baromfit.
A vákáncsos szigorú szerződésben állt az erdőgazdasággal. A kiadott területeket nem lehetett bérbe adni, részben kiadni és idegent a kunyhóba fogadni. Bálokat az erdész engedélyével és jelenlétével lehetett tartani. Ha valaki lopott az erdőgazdaságtól, a második alkalommal kitelepítették. Ha sikeres volt az erdősítés, a kunyhót le kellett bontani, a helyét husánggal kellett beültetni.
A vákáncsos életmód
Ezért állandóan költöznie kellett. A vándorló életformából következett, hogy lakóépülete és annak berendezése igen kezdetleges volt. Félig a földbe vájt, földdel fedett kunyhóban laktak. Az egy, ritkábban két helyiséges lakás berendezése a legnélkülözhetetlenebb bútordarabokból (ágy, szék, asztal) állt. A földkunyhóban eleinte a földön tüzeltek, később csikótűzhelyet használtak. A kemencét az udvarra építették.
A vákáncsosok háza sűrű karósorból álló falak szalmás-pelyvás sárral voltak betapasztva. A házakat néhol gátorral egészítették ki, amely előszobaként funkcionált, a hideget és a szelet fogta meg. Az ólakat hasonló módon készítették
Társadalmi helye
A vákáncsos az agrárproletariátus legkiszolgáltatottabb rétegébe tartozott. Munka- és életkörülményei a teljes elmaradottság és analfabetizmus szintjén tartották. Az elszegényedett parasztok csak a végső esetben választották ezt a megélhetési formát.
A debreceni vákáncsosok létszáma 1921-ben megközelítette az ezer családot, majd a későbbi években számuk rohamosan csökkent, az 1940-es években pedig megszűnt ez a speciális foglalkozás. Ez az erdőgazdálkodási mód hosszútávon nem az erdő javát szolgálta, ezért a város lassan felszámolta azt, illetve a második világháború végére maga a vákáncsos életforma is megszűnt.
A régi hagyományok továbbélése a modern agroerdészetben
Bár megszüntették a vákáncsos életformát, de az erdei köztes művelés továbbra is megtalálható. Elbeszélésekből kiderült, hogy a XX. század második felében erdészek és parasztok is alkalmazták tökkel, dinnyével jövedelem kiegészítés céljából. Napjainkban kukoricát alkalmaznak, hogy a csemeték növekedését serkentsék, megvédjék a kiszáradástól és javítsák a talajt.
A vákáncsos életmód maradványai
A vákáncsos életmód maradványait a Debrecenhez tatozó Ördögárok őrzi, az erdőspuszták ősi tájegysége, ami a maga nemében egyedülálló az országban. Ez a táj a Tiszántúl síkságából 120-150 méter magasra emelkedik ki, tavakkal, fás-füves területekkel. Szigetszerűen elkülönül környezetétől az ősmaradvány, mintegy 10 km távolságra, félkör alakban húzódik Debrecentől Bánk felé.
Átmenet a különleges kirándulóhely a füves és erdős puszta között, tulajdonképpen egyfajta erdős és füves sztyepp táj, rendkívül gazdag növény- és állatvilággal.
Ezt a területet gondozták régen a vákáncsosok, akik tavaszra és nyárra kiköltöztek a területre, itt élték a mindennapjaikat.
Források:
vákáncsos | Magyar néprajzi lexikon | Kézikönyvtár
http://earth.geo.u-szeged.hu/tajokologia/Tanulmanykotet/Kovacs_MTOK2017.pdf
