Amikor eltűnik a Tisza-tó – soha nem látott arcát mutatja szeptemberben a tó
Fatuskók, régi mederrészek, egykori utak és különös kis szigetek bukkannak elő a víz alól – a Tisza-tó idén ősszel egészen más arcát mutatja
Aki rendszeresen jár a Tisza-tóhoz, pontosan tudja, mennyire változatos tud lenni ez a különleges vízivilág. De amit most, szeptember elején látni lehet, az még a tó régi ismerőinek is különleges élmény. A rendkívül alacsony vízállás miatt hatalmas területek kerültek szárazra, és olyan részletek váltak láthatóvá, amelyek normál vízszint mellett többnyire rejtve maradnak. Mi most a Poroszlói- és a Sarudi-medencét jártuk be, és egészen különleges látvány fogadott.
Két hatalmas medence, amely valaha egészen más világ volt
A Tisza-tó nem természetes tóként született. A Kiskörei-vízlépcső megépítését követően a tározó első elárasztására 1973-ban, majd a második ütemben 1978-ban került sor. A ma ismert tó helyén korábban jórészt sík, gazdálkodásra használt terület volt: rétek, legelők, szántók, erdők és gyümölcsösök alkották a tájat.
A Poroszlói-medence mintegy 41,6 km², vagyis több mint 4100 hektár kiterjedésű, míg a Sarudi-medence közel 26,2 km², azaz mintegy 2600 hektár. Ez a két medence együtt is óriási területet jelent – és most ennek egy része egészen különleges módon tárul fel.
Az egykori erdők és gyümölcsösök nyomai ma is ott vannak a tóban. A víz alól előbukkanó fatuskók nem véletlenül kerültek most felszínre: a tározó kialakításakor a növényzetet kivágták, de a tuskókat nem mindenhol hordták el. Ezek azóta a tómeder részévé váltak.
Most olyan dolgokat látunk, amelyeket máskor csak télen
A Poroszlói-medence mostani állapota különösen látványos.
A tómederben egymás után bukkannak elő a korábban víz alatt rejtőző tuskók, régi nyomvonalak és egyéb, az egykori tájra emlékeztető részletek. Olyan érzése van az embernek, mintha a Tisza-tó egy pillanatra visszaforgatná az időt.
A különlegesség ráadásul nem csak a vízpart közvetlen közeléből figyelhető meg. A Poroszlói-medence most előbukkanó részei több helyről, a gátról és a hidakról is jól szemügyre vehetők. Amit máskor leginkább téli, alacsonyabb vízállásnál lehet látni, azt most szeptemberben is megfigyelhetjük.
És ez adja ennek az egész helyzetnek az egyik legfurcsább érzését: ugyanott állunk, ahol nyáron csónakok, kenuk és vízitúrázók közlekednek, most pedig olyan területeket látunk szárazon, amelyeket megszoktunk a vízfelszín alatt tudni.
A Sarudi-medence is egészen más arcát mutatja
A Sarudi-medencébe érve már más látvány fogad. A medence déli részén a visszahúzódó víz következtében kisebb-nagyobb szárazulatok, különálló kis szigetek kezdenek kirajzolódni. Ezek egy része most már csónakkal is megközelíthető, és egészen különleges perspektívából lehet megfigyelni, hogyan alakul át a tómeder.
Ahol néhány hónappal ezelőtt még összefüggő vízfelületet láttunk, ott most fatuskókkal teletűzdelt földdarabok és sekély mederrészek jelennek meg.
A Tisza-tó egyik legnagyobb különlegessége éppen a mozaikossága: nyílt vízfelületek, holtágak, csatornák, szigetek és félszigetek alkotják. Az alacsony vízállás most ezt a mozaikos szerkezetet még látványosabbá teszi.
Nem csak látványos, hanem figyelmeztető is
A mostani állapot első pillantásra szinte felfedezőtúrára csábít. Olyan dolgokat láthatunk, amelyeket máskor nem. De közben nem szabad elfelejteni: ez nem egy szokásos szeptemberi vízállás.
2026-ban a Tisza-tó vízszintje rendkívül alacsonyra süllyedt. A nyári időszakban több mint egy méterrel maradt el a megszokott nyári szinttől, és a vízhiány a turizmust, a hajózást és egyes vízi szolgáltatásokat is komolyan érinti.
A tó mostani arca egyszerre lenyűgöző és elgondolkodtató. Mert miközben különleges élmény felfedezni azokat a részeket, amelyek eddig rejtve voltak előttünk, közben pontosan látjuk azt is, mennyi víz hiányzik most a Tisza-tóból.
Egy tó, amely megmutatja a múltját
Talán ez az egyik legérdekesebb része a mostani helyzetnek.
A Tisza-tó alacsony vízállása nemcsak egy kiszáradó vízfelületet mutat. Egy kicsit megmutatja azt a tájat is, amely a tó megszületése előtt létezett.
A fatuskók, a régi nyomvonalak, az egykori táj maradványai és a most kialakuló szárazulatok mind-mind arról mesélnek, hogy a Tisza-tó alatt valójában egy régebbi világ emlékei húzódnak.
Most pedig, amikor a víz egyre jobban visszahúzódik, ebből a múltból újra egyre többet láthatunk.
