Welovetiszato
Welovetiszato
  • heti program
Menü

Darules hajnalban és kirándulás a Hortobágyi Vadasparkba

  • Időpont:2020. november 7. 05:30 - 17:00
  • Helyszín:Hortobágyi Vadaspark - Hortobágy-Malomháza
  • Belépődíj:2500 Ft/felnőtt

Hajnali darules autóval, majd látogatás a Hortobágyi Vadasparkba

Az ősz beköszöntével megérkeztek a darvak a Hortobágyra. Ezen időszak legvonzóbb természeti eseménye a daruvonulás. Több ezer daru tölti az éjszakát a Hortobágy körüli halastavak lecsapolt medrében, majd napfelkelte után elindul táplálkozó helyeire. Először kisebb, majd egyre nagyobb csapatokban repülnek ki, amely gyönyörű látvány háttérben a napfelkeltével. A kihúzás megtekintésére autós darules túrára invitálják a látogatókat.

A daruvonulás

A Hortobágyi Nemzeti Park címermadara, a daru a magyar néphagyományban kiemelt jelentőséggel bír, krúgatása az ősz egyik elmaradhatatlan hangulati eleme. A darutollas kalap pedig egyfajta státuszszimbólum volt a magyar nép körében. Egykor Magyarországon is nagy számban költött, de az 1910-es évek óta erre nem volt példa. Több mint 100 év után 2015-ben először figyelték meg egy daru pár költését Magyarországon. Ősszel nagy tömegben vonul át hazánkon. A Hortobágy az európai daruállomány kiemelt fontosságú gyülekezőhelye. A madarak nagy része novemberben elhagyja hazánkat, de egyre gyakrabban telelnek át csapatai.  A nálunk megpihenő darvak szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat lecsapolt halastavakon, pusztai elöntéseken töltik. A darvak szempontjából jelentős területeken folyó gazdálkodást úgy kell kialakítani, hogy figyelembe vegyék ennek a zavarásra érzékeny fajnak az érdekeit is. A telet Európa déli részén és Észak-Afrikában tölti.

A darules program

Találkozó a Kadarcsi Csárda parkolójában (33-as főút 86 km kő közelében) 5.30-kor.

Autóval kb. 10-15 perces utat tesznek meg a résztvevők burkolt úton a célállomásig, majd onnan még 5-10 perces séta vár a résztvevőkre, így elkerülhető a madarak zavarása. A darules program várható befejezése napkelte.

A program része még egy vadasparki kirándulás is. A kapott nyugta bemutatásával tudnak a résztvevők egy buszjárattal kijutni a Hortobágyi Vadasparkba. A buszjárat 10.00-14.00 között minden egész órakor indul a Pásztormúzeumtól (4071, Hortobágy, Petőfi tér). A látogatók 10 perces utazással érik el a Vadasparkot, majd gyalogosan tudják felfedezni az ősi puszta vadvilágát. A program időtartama kb. 1,5 óra.

Részvételi díj

2500 Ft/felnőtt, 1500 Ft/gyermek, diák, nyugdíjas, 6500 Ft/család (2 felnőtt+ max. 3 gyermek), fizetés kizárólag KÉSZPÉNZBEN.

Jelentkezés

Jelentkezni kizárólag az űrlap kitöltésével lehet (oldal alján).

További programok a welovetiszato.hu-n: https://welovetiszato.hu/tisza-to-programok

Loading...
Itt is fent vagyunk
Welovetiszato
Őket támogatjuk
Címkék
Welovetiszato