Komondor fajtamentés a Hortobágyon

Nem kellett volna komondor fajtamentés…

ha nem marad ki majd 30 év a vidéki gazdálkodás, haszonállat tartás egyik fontos (mellék)szereplőjének életében és nem alakul ki “hype” sok idegenhonos kutya körül. A komondor fajtamentés nincs egyedül: az összes őshonos magyar fajtát érinti az a szándék, hogy génállományát megmentsék és a fajtát népszerűsítsék itthon és külföldön egyaránt. Ehhez lassan már rendelkezése áll pénz, paripa, fegyver, a komondor esetében pedig a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) háttere, tudása és sok ember elkötelezettsége itt és országszerte.

Nagyapámnak több komondorja is volt, de kettőre tisztán emlékszem (és persze a kuvaszokra is). Hortobágyra (később írunk a komondorok elnevezéséről…) a hatalmas kanra és Böbére, a mindig lelkes és játékos szukára. Tízéves körüli lehettem, amikor a házhoz került a fehér gombóc, aki a Hortobágy nevet kapta. A gyakori nagyszülő látogatások mellett a kutya jó pajti lett lett, bár ezt a családból nem mindenki mondhatta el. Talán 2-3 embernek fogadott szót és még vagy kettőre hallgatott, a nagycsalád többi tagjára a füle botját sem mozdította, igaz nem is bántotta őket. Valójában senkit sem bántott, de a hatalmas termete (tényleg hatalmas volt), lendületes mozgása és mélyről jövő morgása miatt nem is került abba a helyzetbe, hogy bárki felé megmutassa az erejét és a hatalmas fogait.

Nagyapám magas ember volt, emlékszem arra  képre, amikor a kutya két lábra állva, elülső mancsait nagyapám vállára téve a fejük egy magasságban volt. Minden pozitív tulajdonsága ellenére végül elkerült a háztól, összetűzött a csirkékkel. Mit finomkodjunk, berontott a tyúkudvarba és rendesen lerendezte a fél baromfiudvart. Ez viszont faluhelyen tabu egy kutyának, így a gátőrnél szolgált tovább.

Évtizedek teltek el, a komondor megmaradt gyerekkori emléknek  és időközben fel sem tűnt, hogy gondok lehetnek, amíg nem került hírekbe a többi magyar fajtával együtt, hogy az állam fajtamentési programot hirdetett annak érdekében, hogy megmentsék a komondort és a génállományát. Aki lemaradt volna a hazai kutyás élet sorsdöntő pillanatairól, annak egy kis visszapörgetés: 2004-ben nyilvánították mind a kilenc magyar kutyafajtát nemzeti kincsnek, 2017-től hungarikumnak. 2018-ban génmegőrzési programot hirdettek, amelyben fő szerepet kaptak a nemzeti parkjaink, 2020 elején pedig fajtamentési programot kiterjesztették több korcsoportban a fajták megismertetésével, valamint a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOESZ)  keresztül az agrárminisztérium 50 millió Ft-tal támogatta a tenyésztők munkáját illetve a tudásmegosztást.

Ha eddig a komondor csak a nagy loncsos szőrű félelmetes kutya volt… akkor maradjon is az!

A pásztor közösségek legféltettebb vagyona az állatállomány volt, legnagyobb kincsüket, az állataikat bízták a komondorra, akinek képesnek kellett lennie és képes is volt akár a gazda jelenléte és irányítása nélkül is megvédeni a rábízott javakat. A szelekció nagyon erős volt, az alkalmatlan, gyenge, határozatlan kutyákat elpusztították, így azok vérvonala elhalt, maradt a hatalmas termetű, tekintélyt parancsoló megjelenésű, gyors, fáradhatatlan komondor, amely a legkeményebb ellenség számára is veszélyt jelentett.
A pásztorok és gulyások jól-felfogott érdeke kívánta meg a fajta tökéletes tisztán tartását a kívánt jellem továbbörökítését. Az a komondor, aki nem volt képes szembe szállni, a rablóval, farkassal vagy a medvével sikeresen az elpusztult vagy elcsapták a háztól. Így sikerült egy olyan erős, kemény és szívós kutyafajtát kitenyészteni, amelynek fajta jegyei napjainkban kapott újabb figyelmet, de már a fajta megőrzés, génállomány javítás céljából.

Szilaj vad kutyából kiállítási kutya majd újra szilaj kutya

A komondor erős ösztönei sajnos a háborúk folyamán hátrány jelentettek a fajta számára, a területét, gazdái vagyonát védő állatok útjában álltak a katonai csapatok rekvirálásának. Komondorok ezreit lőtték ki a II. Világháború alatt először német, majd nyilas, végül orosz csapatok (a helyükre került idegenhonos kutyák egy része egy újabb magyar fajtában jelenik meg, olvassátok el cikkünket a sinkáról, az új magyar kutyafajtáról). Az elvárosiasodás, a vidéki életmód változása (lsd még szintén sinka cikkünket) mellett a XX. század második felében a tenyésztésben más igények jelentek meg, előtérbe került a küllem. Míg a század elején elsősorban a komondor jelleme vezérelte a tenyésztési irányt, a második világháborút követően a küllemi tenyésztés lett a szempont. Ennek következtében a fajta kezdte elveszíteni belső fajta jellegét.
A negyvenes évektől kezdve a szalagos, illetve még finomabb szerkezetű; zsinóros szőrzet kialakítására irányuló tenyésztői törekvés vált irányadóvá. Nőtt a marmagasság, a rámás, nagytestű egyedeket részesítették előnyben. Jellegzetesebbé vált a szőrzet fehér színe, a korábban gyakori krémszínű- szürkés árnyalat visszaszorult.

Próbálkozás volt pár…

A hatvanas évek végén állami komondor fajtamentés indult, kevés sikerrel. Az utóbbi tíz évben évente átlagosan 150-200 komondor kölyök törzskönyvezésére kerül sor, ez pedig nagyon kevés ahhoz, hogy fenntarthassuk a szükséges genetikai változatosságot. A fajta törzskönyve zárt, ami nem kedvez az állomány megújulásának, és a kihalás szélére sodorta a fajtát, miközben mindenféle zugtenyészetekben rossz genetikai adottságú, esetleg keverék egyedek kerültek kézen-közön a gazdáikhoz.

Újabb komondor fajtamentés kísérlet, lehet az utolsó?

Bár rengeteg amatőr, civil fajtamentő kezdeményezés van, nagyrészt  (és jószándékkal) állatmentésről van szó és nem génmegőrzésről, szelekciós jellem és küllem alakításról. Ezt a kemény, több kutya generációs munkát a HNPI vállalta fel a történelmileg is ide tartozó fajta okán, a fajta jövőjét pedig egy fiatal pásztorember, Loncsák Lehel kezébe adta.

A parkban a juhászoknál, gulyásoknál már korábban is szolgáltak komondorok, volt tapasztalat és kedv is. A komondor fajtamentés gazdája a racka állománynál dolgozó juhász lett, akinek egészen egyedi szempontjai vannak a komondor fajtamentés kapcsán. Nem a megszokott és jellegzetes fajtajegyeket keresi a felnőtt kutyákon, hanem azt nézi, a kutya hol és milyen körülmények között él és a tartási körülmények vajon segítenek-e kihozni a kutyából az ősi ösztönt, a kíméletlen, szilaj temperamentumot. A komondor semmiképp nem szobakutya, nem is házőrző abban az értelemben, hogy egy szűk udvar vagy iparterület zárt kapuja mögött csaholó ugráló eb nem a komondor jelleme.

Az elmúlt 60 évben változtak az elvárások, először láncos kutya, majd telepi és udvari kutya lett belőle, a szaporulat tulajdonságai generációról-generációra kedvezőtlen irányba mentek. A neki való környezet viszont az, ahol ki tud teljesedni: a nagyobb nyílt terület, erősen domesztikált állatok közötti közösségben, akár más funkciót betöltő kutyákkal egy területen.  Ahol a neki való kísérő-őrző munkát végzi és ahol nem lesz magányos, alulszocializált kutya. Ha a kiszemelt apa vagy anyaállat ilyen területen jól teljesít, várhatóan a kölykei is alkalmasak lesznek a továbbtenyésztésre. Ez a szelekciós munka alapja és rengeteg idővel jár.

Kicsiből indul a magyar kutya fajtamentés

A HNPI-s komondor fajtamentés induló állománya mindössze 3 egyedből áll: Duna, az ivarérett szuka, Bátor, a fiatal, egy év körüli kan és a még nevesincs kölyök szuka. belőlük kell kihoznia a juhásznak azokat a jegyeket, amelyek folyamatos vérfrissítéssel bővíteni tudják a komondor genetikai állományát úgy, hogy a tenyésztés szempontjából legkedvezőbb jegyek alakuljanak ki mind küllemben, mind jellemben.

Hogy miért csak 3 kutya van a törzstenyészetben? Lehel, a pásztor szerint azért, mert száz komondor közül ha talán egy, amely a fentebb írt tartási körülmények, jellem, küllem alapján alkalmas arra, hogy bevonják a szelekciós tenyésztésbe. Ezért mondják azt és írjuk le mi is sokadszorra, hogy a komondor fajtamentés lassú munka, jó szem, jó kéz kell hozzá. Nem piacra termelnek kölyköket, nem a  szaporulat mérete, a gyors értékesíthetőség és a teljesen amatőr vevők bevonzása a cél. Feladatuk és a felelősség hatalmas, biztosan évszázadokra meghatározza a munkájuk a komondorról alkotott jövőbeni képet.

Amikor megkérdezem Lehelt mivégre vállalta fel az igazgatóság és ő a komondor fajtamentés nyűgét, a maga egyszerűségében összefoglalta a fentebb írt sokszáz betűt:  visszakapni a megbízható, dolgos, saját közösségéért mindent odaadó, kérlelhetetlen jellemű kutyát.