Welovetiszato
Welovetiszato

Kajakkal a Tisza-tó bűvöletében

Galkó-Fenyves Barbara
·
2024. június 13.
Kajakkal a Tisza-tó bűvöletében

A Tisza-tó vízről a legcsodásabb…

Akárki akármit mond, a Tisza-tó élővilágát legjobban a vízről lehet megismerni, azon belül is evezős eszközzel, kajakkal, kenuval vagy suppal. Egyrészt csendes, így a vízi világot nem zavarjuk és a madarak is sokkal közelebb engednek. Másrészt minden helyre be lehet vele menni, harmadsorban pedig környezetkímélő.

Mi végre kajakkal megtettük az első idei szokásos vízi túránkat Tiszafüred vizeinél. A természet csodás volt, minden zöldellt és az eldugottabb helyek tele vannak tavirózsával. A vízen nem volt még annyira nagy forgalom, mint vártuk, így az út akkor még csendesnek és nyugalmasnak ígérkezett.

Indulás

A Tiszafüredi Szabadstrand volt az indulóhelyünk. Sajnos a strand még nem volt nyitva, de az egyik vízi sportszer kölcsönző már üzemelt. Amint elindultunk, sajnos szembesültünk azzal a problémával, amivel évek óta egyre több a gond: jöttek a jet-skivel nagyon gyorsan, plusz a nagy motoros csónakok is, így az egész út során nagyon figyelni kellett.

A Tisza-tó nyugalma

A víz amúgy csodásan tiszta és hűs volt, a nád mindenhol visszanőtt és a víz tele van tavirózsával. A víz szélén álló szürke gémek tekintete kíséri utunkat, a magas, kiszáradt fákon kormoránok szárítkoznak. Gyönyörű vízi világ vesz minket körül. Egyedülálló hangulata van, amikor a Tisza-tó megmutatja titkait. Igyekeztünk csendben, a madárvilágot nem zavarva evezni. A víz felszínén gyakran sulyomrengeteg nehezíti az evezést – a védett vízi növény szúrós terméséből annak idején lisztet készítettek, ma csokoládét és pálinkát ízesítenek vele.

A Kis-Füredi fok fele vettük az irányt, de a csatornában félúton benéztünk a 3 kis kubikba, melyeket csak evezőssel lehet megközelíteni. A sulyom még nem nőtte be teljesen ezt a területet, így egy kis vízi ösvényen be lehet jutni mind a három kis tóba. A legszebb a legbelső, harmadik kis kubik. A tavirózsákat akár órákig is lehet fotózni és ha szerencsénk van és csendben vagyunk, 1-1 vízi madarat is lencsevégre kaphatunk. Teknősök napoznak az ágakon, hattyúk és szárcsák merészkednek ki a nádasból. A Tisza-tó vize tele van hínárral, sulyommal, békalencsével, így ezen a részen nem érdemes fürdőzni 🙂

A Kis-Füredi fok, Tisza-tó

A Tiszafüredi Holtágat a nyílt Tiszával összekötő öblítőcsatorna végén, a zsilip mellett található a Kis-Füredi fok, mely régen a kedvenc strandolós helyünk volt. Itt TILOS megállni fürdőzni, mivel nagy itt a vízi közlekedési forgalom, plusz sok a pecás is. Ennek ellenére pár percre sokan megállnak megmártózni a kellemesen hűs vízben, aztán persze mindenki indul tovább.

A Szúnyogos

A Kis-Füredi fok után visszafele vettük az irányt, de betértünk a Szúnyogosnak nevezett kis fás-szúnyogos lápos területre. Ez köti össze a Füredi csatornát és az Örvényi-morotvát. Csak pár méter széles, fölötte a fák ágai összeérnek, alul-felül zöld, árnyékos. Ez az árnyék nyáron viszont szúnyogokkal jár! Ezért is hívják sokan Szúnyogosnak. Érdemes itt gyors fotót csinálni és bele húzni az evezésbe, mert a névadók bizony hamar megtámadják az embert.

Mikor kiérünk a Szúnyogosból, akkor egy igazi nádlabirintusban folyatódik tovább az út. 1 hónapja még szinte kopasz volt a táj, de mára már a nádas új hajtásai kinőttek és gyönyörűen, vastagon zöldellnek a vízen. Igazi technikás út ez, nem is tudom pontosan, hány kanyarral. Ha kiérünk a nádlabirintusból, az Örvényi morotvánál kötünk ki. Az Örvényi-morotva egy széles vízfelület a Tisza-tó területén, amelyet nádasok és ártéri erdők tesznek változatossá. Ha észak felé evezünk, a Tiszaörvény települést védő gát mellett haladunk, de mi a szabadstrand fele vettük az irányt.

Tavaly még az albatrosz kikötőn kellett keresztül menni ahhoz, hogy visszatérjünk a Füredi holtághoz. Pár hónapja azonban egy új vízi útvonalat létesítettek. Akkor nagyon kopár volt a táj, de a természet a csatorna mind 2 oldalát lassan visszahódította. Sajnos a madarak fészkelő és élőhelyeit is érintette a beruházás. A csatorna kikötő felé eső részén egy kis földnyúlványon van egy hattyúfészek, érdemes csak messziről szemlélni őket, különben a hattyú apa hangot ad nemtetszésének.

Összességében a táj gyönyörű és vadregényes, mint mindig, de érdemes korán neki indulni az útnak, hogy minél kevesebb csónakossal találkozzunk.

További Tisza-tavi cikkek: https://welovetiszato.hu/

 

Ma van!

Nincsenek mai programok.

Programnaptár

2024október

h
k
sz
cs
p
sz
v
30
1
2
3
4
5
5
14
15
16
17
21
22
23
24
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
heti program