Hortobágy legendái – Dely Mátyás és Jókai Mór

Dely Mátyás, a puszta állatorvosa és híres ismerősei, avagy hogyan született a “A sárga rózsa”

Az utunk a Hortobágyra vezet, mégpedig az 1800-as évekbe.

Akkoriban a hortobágyi puszta, vagy amit akkor ,,Nagyhortobágy“-nak neveztek, Debrecen legeltetésre használt nyugati szélső pusztáinak gyűjtő neve volt. A nyaranként húsz-huszonötezer állatot eltartó Hortobágy kincsesbányája volt a debreceni és környező gazdáknak, gazdaságoknak.

Akkoriban még teljesen máshogy nézett ki a táj, mint most: „Végtelen, egyenes síkság, amelynek gyepes szűz földjébe nem vágott bele az eke.”

Dely Mátyás – a puszta állatorvosa, a „madarak barátja”

Ebbe a világba csöppent bele a puszta állatorvosa, Dely Mátyás – vagy ahogyan Hortobágyon ismerték „Dely atyánk” – Debrecen város első hortobágyi állatorvosa. Nagy tiszteletnek örvendett a környéken, ezért az idők folyamán számos legenda szövődött köré. Ezeket az elbeszéléseket vetette papírra Móricz Pál, aki műveiben az orvost rendkívül pozitív jellemű emberként mutatja be. „Gyermeklelkűnek, mégis bölcs, vaderkölcsű embernek tartották…Dely Mátyásban a nagy tréfálkozót, a szikrázóan ötletes pusztai különcöt látták sokan. Pedig nevető álarcával, gyakori nyerseségével az emberszeretet legmélyebb érzéseit rejtegette Dely; sőt a nagylelkeket jellemző gyöngédségét kiterjesztette a védtelenebb teremtményekre, az úgynevezett oktalan állatokra is.”

Az akkori magyar állategészségügyi közállapotokat jellemzi, hogy szabadon pusztított a lépfene, a takonykór, a tenyészbénaság, a ragadós tüdőlob. A betegségek lefolyását az emberorvosok és a népi állatgyógyászok tehetetlenül szemlélték, a gyógykovácsokkal egyetemben. Ehhez járult még az állattartó gazdák, a pásztorok bizalmatlansága, tudatlansága, babonássága, akik jobban bíztak a vándor kuruzslókban és táltosokban, mint az állatorvosokban. Dely Mátyás korán felismerte, hogy munkája akkor lehet hatékony, ha a gyógyítás kiegészül a kórmegelőzéssel, a korszerű állattartói ismeretekkel. Ott volt a pásztorok között, tanult és gyógyított. Kereste a gazdákat, érvelt és vitázott.

1861-től írt állatgyógyászati cikkei, szakkönyvei is ezt a felismerést tükrözik. A “Hortobágy” című hetilapban 11 nagy terjedelmű cikke jelent meg, sőt, a pesti állatintézet tudósai évente többször is “lejártak” a pusztára az  állatbetegségek tanulmányozásra.

Dely Mátyás – Kossuth Lajos kimenekítője

A legenda szerint a világosi fegyverletétel után Kossuth Lajost Dely Mátyás menekítette ki Magyarországról. 1849-ben Dely Kossuth íródeákja volt. Amikor Aradon arról tanácskoztak, hogy hogyan menekítsék ki a kormányzót, Dely Mátyás felajánlotta szolgálatait. Gyékénnyel fedett mészhordó szekeret szerzett. A kocsi végében lévő szekérkasba rejtette el Kossuth Lajost, néhány kéve gyékénnyel letakarta és “meszet vegyenek” kiabálással indult a kimenekítés. A határon az őrszemek megállították:

– Visz valami tilos holmit? – kérdezték az őrök

-Nem én uraim! – válaszolta Dely Mátyás.

-Hát a gyékény alatt mi van? Ott egy ember is elférhet!

-Hát hogyne férne! Akár Kossuth Lajos is!

Az őrszemek állítólag egymásra nézve nevettek a tréfán, bolondnak tartották a kocsist és tovább engedték a szekeret.

Jókai Mór, Feszty Árpád és a Hortobágy

Dely Mátyás nemcsak az állatokat gyógyította nagy szakértelemmel, hanem évtizedeken át ő volt a Hortobágy szellemi központja, élő lexikonja, a neves vendégek idegenvezetője.  Ő adta Jókai Mórnak “A sárga rózsa” című regény témáját, ő kalauzolta Jászai Marit, Bismarck fiát, és számos más hírességet a pusztán.

Jókai Mór 1889-ben tett látogatást a Hortobágyon. Az itt eltöltött idő után írt a Hortobágyról, és írta meg a Sárga rózsa kisregényét.  Azért is mestermű az alkotás, mert Jókai a puszta társadalmát a maga teljességében, elzárkózottságában, az ember és a táj teljes egységében mutatja be. A műben szereplő doktor valószínűleg Dely Mátyás és a festő pedig Feszty Árpád, aki Jókai Rózsa leányának volt a férje. 1889-ben ők hárman voltak az orvos és a híres csárda vendégei.

Jókai leánya írt a hortobágyi látogatásról. Elmondása szerint Jókai már nagyon vágyott a Hortobágyra. Dely Mátyásról már akkor lehetett hallani Debrecenben. Mások azt állították róla, hogy a kiválóságokat nem szereti, nem respektálja őket. Sőt, magát József főherceget felségsértő viccekkel traktálta, a minisztereket pedig kicsúfolja. “S méghozzá a legcsúnyább ember a világon! de kezében van az egész puszta lelke. Minden ott élő embernek ő a papja, bírája, orvosa, tanítója.”

A „Sárga rózsa” születése

Mikor Jókaiék megérkeztek a híres Hortobágyi Csárdához, az ebédnél Dely intézte a felszolgálást. Jókai lánya úgy írta, hogy szinte reszketett a félelemtől, mikor meglátta az orvost. De kellemesen csalódott. Nem volt csúnya, sőt, inkább érdekesnek tartotta őt jókai Rózsa, “egy ember kor nélkül”. Dely Mátyás hódolattal fogadta a 3 vendéget.

Ebéd közben támadt egy ötlete: Kocsira pattant és a kis kertből elhozta „pusztai háza tájékának legkedvesebb kincsét, a gyengéden illatozó, halavány szép hortobágyi rózsabimbót”. Fejér gyolcsba takargatta és egy virágos tányérról így kínálta fel a meglepődött Fesztynének: „Ha puszta, hát legyik puszta!”

Akkoriban Dely Mátyás már évtizedek óta keményen harcolt azért, hogy a Hortobágyon akácos „erdőcskét” ültethessen. Több mint 20 év viaskodás után kapott engedélyt arra, hogy az orvosi lakás előtt körül keríthessen léccel egy kis kertet. Ebbe a kertbe ültette a puszta első gyümölcsfáit és „néhány tő rózsafát is beásott”. A kis kert akkoriban oázisnak számított a szikes puszta közepén a házra futó szőlőjével és rózsa bokraival.

Dely Mátyás a “büszkesége” átadása után ellágyult a hangon és könnyes szemmel mesélte el a hortobágyi akácfák ültetésének és a hortobágyi kis első rózsabimbó eredésének viszontagságos történetét. Fesztyné meghatódottan tűzte szíve tájára a hortobágyi kisrózsát azzal, hogy: „habár a kisvirág el is hervad, szíve nem változik meg soha az orvos, a puszta és népe iránt.” A meghatottságtól Jókainak is rózsapiros lett az arca. Valószínűleg képzeletében akkor pattant ki a csirája a későbbi híres hortobágyi regényében megörökített virágnak.

Ezután Jókaiék Dely kalauzolásával végigkocsikázták a pusztát. A költőt ekkor babonázták meg az ősmagyar puszta különleges természeti szépségei. A pásztorokkal is elbeszélgetett, de a pusztai nép életéről, szokásairól, történeteiről Dely Mátyás tudott a legtöbbet. Út közben találkoztak marha gulyával, csikókkal, közben pedig hallgatták a történetekből ki nem fogyó orvost…

Az utazás után hetekig a 3 látogató olyan volt, mint az álomjárók. Feszty napokon át rajzolgatta a puszta népét, a cserzetten is szép arcú pásztorokat. Nem véletlen, hogy “A magyarok bejövetele” című körképén feltűnnek a hortobágyi pásztoralakok.

 

Az akác, a szarvasgomba és a Hortobágy

Dely Mátyás egyrészt azért küzdött az akácerdők telepítéséért, mert az 1800-as években a Hortobágyon nagyon kevés volt az erdő. Számos akkori forrás lejegyezte, hogy „ A Hortobágy-folyó partján korhadoztak odvas füzek. A pusztult vízimalomnál dacolt néhány sok százados öreg tölgyfa.”

Az akác gazdaságilag fontos fafaj: gyorsan nő, faanyaga értékes, továbbá a legjelentősebb hazai mézelő növény. Az akácnak nem nagy a vízigénye, szárazságtűrő, ezért is az egyik legkeményebb fafajta.  Szerszámfának régóta használják, valamint kerítésdeszkának, szőlő- és virágkarónak, oszlopnak és újabban a játszóterek fa játékai is ebből készülnek.

Voltaképpen Tessedik Sámuel fedezte fel, hogy az akác alkalmas az alföldi sós, futóhomokos, szikes talaj újrafásítására, gazdaságba való bevonására. Az ő nyomán kezdődött meg az Alföld hatékony fásítása. Azelőtt Mária Terézia magyar királynő rendelete nyomán fűzfát ültették az Alföldön.

A fehér akácot („magyar akác” néven), valamint az akácmézet hungarikummá nyilvánították Magyarországon 2014-ben. Érdekesség, hogy Dely Mátyás az 1873-ban megjelent Magyar Méhészkönyvnek is társszerzője volt.

Mára már az akác rendkívüli mértékben elterjedt. 2009 óta inváziós fajként tartják nyilván, ezért sokan úgy gondolják, hogy nagyon gyors terjedésre veszélyes lehet az őshonos növények és életközösségek életére.

Van viszont egy nagyon ritka és értékes gombafajta, a homoki szarvasgomba, ami a Alföld akácosaiban terem, és mivel egyetlen édes ízű szarvasgomba, ezért versenytársa sincs a piacon.