Hagyományőrzés: Lengyel László kovácsmester

A kovács szakma újjáéledése Szentistvánon

Lengyel László kovácsmesternél jártunk, aki szentistváni műhelyében fogadott minket. Betekintést nyertünk egy szorgos munkanapjának egy részébe, megismertetett mindet a szakma szépségeivel és az ott tartózkodásunk végén egy igazi szépséggel ajándékozott meg minket, mégpedig azzal a rózsával, melynek az elkészítésében segédkeztünk. Elmondása szerint a kovács szakma ismét kezdi fénykorát élni, mivel az emberek kezdenek vissza találni a hagyományokhoz, a széphez, a kézzel alkotott tárgyakhoz.

A kovácsolás története

A kovácsolás (fémek képlékeny alakítása) már a honfoglaló magyarok számára is ismert volt. Akkoriban még földbe vájt üregekben izzították a vasat és mindent újrahasznosítottak. Igen nagy becsülete volt ennek a fémnek. A román kornak, a gótikának és a reneszánsznak is megvolt a maga jellemző motívum- és formavilága a kovácsolás terén, de a legjelentősebb, leglátványosabb kovácsmunkák (díszes kapuk) a barokk korban készültek.

A 12–15. században sokrétűvé vált a mesterség, ebből a korból páncél-, sarkantyú-, kard-, üst-, lemezkovácsokat ismerünk, valamint kés-, kasza- és szegkovácsokat. Céhekbe tömörülve dolgoztak. A legrégebbi kovács céhszabályzatot 1467-ből Kolozsvárról ismerjük. Ezt követően a legkülönbözőbb időpontokban alakultak az országban kovácscéhek. A mesterek létszáma még a nagy városokban sem volt sok – szemben más foglalkozásokkal –, ezért a legtöbb helyen vegyes céhbe tartoztak a lakatosokkal, rézművesekkel, vagy több várossal céhszövetségben dolgoztak.

A vas megmunkálását előbb a víz erejének befogása, majd gőz energiájának felhasználása forradalmasította. A kézi kovácsolás fokozatosan háttérbe szorult, ezzel egy időben az újabb és újabb technológiai vívmányok alkalmazásával a gyárszerű kovácsipar gyors fejlődésnek indult.

Kovácsok a Tisza-tó környékén

Mezőkövesden a múlt század közepén még 13 kovács tevékenykedett. Egy részük úgynevezett kommenciós kovács volt, akiket az egymással társuló gazdák fogadtak fel és biztosítottak számukra műhelyet, eszközöket. A saját műhellyel rendelkező kovácsok náluk jobb helyzetben voltak, a közösségen belül nagyobb volt a megbecsültségük.

Lengyel László kovács, Szentistván

Lengyel lászló a kovácsolással középiskolás korában, Miskolcon a Gábor Áron Kohó- és Öntőipari Szakközépiskolában ismerkedett meg, és azonnal látta, hogy ez a szakma az ő kijelölt útja lesz. Megfogta, ahogy a rideg fémet tűzből kivéve, képlékenyen úgy alakítja a hozzá értő ember, ahogy akarja. Azonnal átjelentkezett egy olyan iskolába, ahol csak ezzel kellett foglalkoznia, vagyis kohász tanulóból kovács inas lett. Az iskola elvégzése után egy ipari kovács üzemben, a Miskolci MÁV Jármű Javító nagy kovácsműhelyében kezdett el dolgozni.

Szakmai fejlődése 1999-ben kapott újabb lendületet. Ekkortájt ismerkedett meg Galambos István mezőkövesdi lópatkoló- és kocsikováccsal. Vele együtt vesz részt évente olyan jelentős, országos szakmai rendezvényeken, mint például az Országos Kovácstalálkozó Vésén (Somogy megye) és a Fazola Henrik díszműkovács-verseny Miskolc-Újmassán. Ekkor alapította meg saját műhelyét is a Vörösmarty utcában, önerőből megvásárolt szerszámokkal és eszközökkel.

2018-ban a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében mesterképzésen vett részt és sikeres vizsgát tett. Régebben számos alkalommal tartott mesterség-bemutatókat Mezőkövesden a Mezőgazdasági Gépmúzeumban a Matyó Húsvét alkalmával, a Múzeumok Éjszakáján és az Országos Gépésztalálkozókon, de ma már tanítványai vették át a bemutatókon való megjelentést.

A kovácsműhely, a remekművek születésének helyszíne

Maga a kovácsműhely 60 négyzetméter, az előtetős rész pedig 50 négyzetméter, szóval van hely alkotni. A kovácsműhely rendelkezik minden olyan eszközzel, melyek egy igazi kovácsműhely köztelező tartozékai. A kovácsműhely berendezésének legfontosabb eleme a fújtatóval felszerelt kovácstűzhely. A kovács a szén- vagy koksztüzelésű kovácstűzhelyen melegíti fel az alakítandó darabokat. A régi műhelyekben falazott kovácstűzhelyek voltak, később inkább az acélvázas tűzhelyeket használták. Ma már egyre elterjedtebben alkalmaznak más típusú melegítő kemencéket is, például gázfűtésű kamrás vagy réskemencéket, vagy elektromos fűtésű kemencéket.

László a vasat tűzhelyen hevíti, majd a klasszikus kovács szerszámokkal és eszközökkel munkálja meg: rugós kalapács, golyósprés, kéziszerszámok, fúrógépek, emelőgépek, különböző kalapácsok, kovácsüllők, üllőbetétek, lyukasztólap, oszlopos fúró, hegesztőgépek, lánghegesztő, satuk. A kovácsmester egyedül dolgozik, ehhez mérten rendezte be műhelyét is és a gépek is úgymond 1 személyhez vannak beállítva.

A kovácsműhelyekben használatos üllők acélból készülnek, tömegük 120 kg körül szokott lenni, de használnak ettől jóval kisebb és nagyobb tömegű üllőket is. Az üllők nagysága, méretei és alakja kortól és vidéktől függően eléggé változatos képet mutat. Ma legelterjedtebb az egy- és kétszarvú típus.

A kalapácsok a kovács legfontosabb szerszámai. Alakjuk, nagyságuk rendkívül változatos. A vezetőkovács egyszerű, általában könnyű (1-3 kg-os) kézi kalapácsot használ, ezzel diktálja a ritmusra és az ütések helyére vonatkozó utasításait a segédeknek (a ráverőnek vagy ráverőknek). A ráverő kalapács 6 kg körüli. Alakja a kézi kalapáccsal megegyező, talpa enyhén domború, élei, sarkai lekerekítettek. Általában nyújtásnál használják.

A kovács a kalapáccsal végezhető kovácsmunkákon kívüli műveletekhez speciális szerszámokat is használ. A kovácssatut például egyes hajlítási vagy csavarási műveletek elvégzésénél alkalmazzák. Egyéb szorító még a kézisatu. A lyukasztólapot (lyukastáblát) a nagyobb munkadarabok lyukasztásakor, vagy csapok kialakításakor használják. A lyukasztólapon ebből a célból különböző alakú és méretű lyukak, a szélein pedig eltérő alakú mélyedések vannak kialakítva.

A rózsa elkészítése

A rózsa elkészítése több órába került, tehát a lentebb leírt folyamatokat többször kell elvégezni egy kovácsolt termék elkészítése esetén. A művelet során sokszor kell melegíteni az alapanyagot is.

A kézi kovácsolás során sokfajta művelet van: nyújtás, alakképzés, zömítés, vállazás, hajlítás, csavarás, stb. Kiindulópont nyilván mindig egy fém, általában vas. A rózsa esetében először a virág szárát készítettük el, ahol egyoldalas vállazást végeztünk, ami az éles vagy nagyobb átmenetek kialakításának segédművelete. Ezután jött a nyújtás, szélesítés, mely szintén egy alapművelet.

Ezután kezdtük el a virág szirmait előkovácsolni. A virágszirmokat teljesen megszélesítettük, ellapítottuk, majd feltekertük nagyjából ugyanúgy, mint ahogy a cukrászok szokták feltekerni a marcipán rózsát.

Miután a szirmokat feltekertük, a szárára ütünk 1-2 tüskét, mikor a tüske megvan, bevonatot képezünk rajta faggyúval, méhviasszal.

Tanítványok

Lászlónak 3 komoly tanítványa volt. Az első fiatalember Szentistvánon vett feleségül egy helyi leányt, így került a településre. Neki már saját vállalkozása van, a kovácsmunkánkon kívül főleg lakatos munkákból él. Második tanítványa egy miskolci úriember volt. Sok évig tanulta László mellett a kovács szakma alapjait, majd Tiszalökön mint kovács szakmunkás vizsgát tett. Jelenleg forgácsolóként tevékenykedik és építi a saját kis kovácsműhelyét.

A harmadik tanítványa egy nemzetközi cég igazgatója, aki pusztán szerelemből és a kikapcsolódás miatt űzi úgymond ezt a szakmát.

Ez a különleges, ősi szakma bennük és velük él tovább.