Érdekességek a Tisza-tó kialakulásáról 7.rész

Mesék nyomában járunk…

Írtunk már sok, szebbnél-szebb legendáról és meséről, melyek a Tisza-folyó mellett születtek. Vannak mondák, mesék, legendák betyárokról, boszorkányokról, több száz éves fákról, a Kis-Tisza és Cserőköz születéséről és számos, eddig nem hallott történet, melyek felkutatása még ránk vár. De szerencsére vannak még olyan, a Tisza mellett felnövő emberek, akik írásba foglalták a szülőktől, ősöktől hallott meséket, történeteket. Most találtunk egy ilyet, mely Tiszaigarhoz kapcsolódik, ahol egy gyönyörű arborétum van, és ez a sztori is kapcsolódik hozzá.

Az elveszett kincs meséje

Amikor a Tisza komótosan ballagott még szerteágazó medrében, bizony a Hortobágy bebarangolása után Tiszaigart sem kerülte el. Ott is bámészkodott azon a helyen, amit régen Igari-tónak neveztek a helybeliek. Akkoriban hatalmas nádrengeteg övezte a partszegélyt. Sokféle madár hangja, járása törte meg azok susogását. Szomjazó vadállatok tartottak a vízhez szomjuk csillapítására. A partvonulaton kicsiny házikók bújtak meg a zsup és nádkévék alatt, bödöncsónakok, dereglyék himbálóztak pányvájukon, várva a gazdát, a halászt. Ő volt az úr, neki engedelmeskedett a háló.

Aztán jött az 1552. esztendő…fekete fellegek gyülekeztek az ég alján, ugyanis török csapatok tartottak Egernek. Tatár szabadcsapatok voltak az előljárók, utánuk füst, rom, rabszolgaság és halál maradt. Felgyújtották a szegényes házikókat, törtek, pusztítottak mindent és rabollak, ez volt a fizetségük. Nem is maradt élet utánuk, hacsak időben menekülni nem tudlak a megtámadottak. A Tisza-folyó mentén néhányan a nádrengetegben bujdokoltak.

A csónak…

Aztán, mikor elvonultak Poroszló felé, mint homályból a nap, úgy bukkant fel a Tisza mozdulatlan hátán egy nagy csónak. Lassan közeledett, látszott, hogy sok volt rajta a teher, ezért aztán belesüppedt a vízbe.De alighogy felbukkant,hirtelen sötétedni kezdett, fekete felhők vonták be az eget, s a szél is feltámadt. A szél ereje alatt eleinte csak lengedeztek az ágacskák, de bizony később már reccsentek. A víztükör fodrozódni, majd hullámozni kezdett úgy, hogy szinte a csüngő felhőket súrolta már a hullámok háta. A hajó felgyorsult. Először lépésben haladt, majd mintha versenyezni kezdene, neki iramodott. Futott, futott, majd bukdácsolni kezdett.

Elhaladt a mai Arborétum területén, a Vörös dombnál, és kijutott messzire már, mikor a tragédia bekövetkezett. Éppen ott, ahol a Tisza “egyik fiacskája” szaladt a fő ágba, amikor a hajó úgy megbukott, hogy nem tudott a felszínbe kapaszkodni. A parton egy háromágú magányos fűzfa figyelte az élet-halál elleni küzdelmét. Mondani sem kell, bizony nem az ember győzött….Belesüppedt a hajó az irdatlan iszapba mindenestől. Két-három ember tudott csak elmenekülni, ki a partra, a biztonságba. Azt beszélték, hogy bizonyosan a hajón gazdag emberek menekültek a török elől minden kincsükkel.

Tömérdek aranypénz, ékszer, drágakő volt a hajó gyomrában és odalett minden! Ember azt még nem lelte fel a mai napig sem, pedig vízrengeteg nincsen már sehol. Vastag iszapréteg borította be a sok drágaságot, a Tisza más mederbe haladt el. A háromágú fűzfa volt ugyan egy ideig őrzője a titoknak, de aztán megunva a magányt feladta vigyázását. A megmenekült hajóutasok reménykedtek, hogy egyszer előbúvárkodják a sok értéket. Nem is mondom, tudható, nem lett belőle semmi. Valahányan voltak, mind török fogságba kerültek. Elvitték őket Konstantinápolyba, s j6 pénzért a piacon keltek el. Egy sem jött vissza Magyarországra. Titkukat állítólag nem vitték magukkal. Mondják, leírták pontosan a helyet, ahol keresni kell mindent.

Sokan voltak azok, akik a tragédia helyét próbálták megkeresni, de mindmáig hiába keresgélnek, hacsak valakinek esetleg véletlenül fel nem tárulkozik a sok érték…