Egy elfeledett szakma képviselői, a kubikosok

A kubikok egyedi tájelemek

A kubikgödrök a XIX. századi folyószabályozások során keletkeztek, a töltések építéséhez szükséges föld kitermelésére szolgáló anyagnyerő helyek. Nevüket a vándorló földmunkásokról, a kubikosokról kapták, akik egyszerű eszközökkel (lapát, ásó, csákány, fából készült, egy kerékkel szerelt talicska) mozgattak meg nagy mennyiségű földet. A kubikosok jelentős része a dél-alföldi régióból, a Viharsarokból származott. Ma már a kubikok kifejezés alatt nem csak magukat a gödröket, hanem a mélyfekvésű, szabályosan kiásott gödrök és csatornák összetett rendszerét értjük.

A kubikosok

Kubikosok nem csak Magyarországon léteztek. A kubikos, kubikus, kubis megnevezést a német kubikmeter (köbméter) szó első tagjából eredeztették. A kubikos átmenetet képez a mezőgazdasági és az ipari munkás között. Egyfajta szakosodott vándormunkás, aki az ármentesítési, folyószabályozási, út-, és vasútépítési, továbbá építkezési földmunkákat végezte.

Országunk szinte minden területén szükség volt kubikosmunkára, igaz, leginkább a folyók mentén, de az Alföld sík, mezőgazdasági területein is, feltöltési munkáknál, régi kunhalmok elbontásánál, nagy építkezéseknél egyaránt. De a magyar kubikosok Európa számos országába eljutottak. Nagy becsülete volt a kemény, erős, nagy földmunkabeli tapasztalatokkal rendelkező alföldi kubikosoknak Franciaországban, Olasz, Németországban, Ausztriában egyaránt.

A szakma születése Magyarországon

Hazánkban a vállalkozói rendszer elterjedésével és a szakmánybér (köbölenként, majd köbméterben fizetve) általánossá válásával egy-két évtized alatt alakult ki hivatásos kubikosság. Legnagyobb számban ott szakosodtak erre a munkára, ahol a parasztság osztálytagozódása a legélesebb volt, és ahol a legádázabb küzdelem folyt a vizekkel.

Meghatározó tájegységek falvai adták a szakavatott munkásokat, elsősorban azok a vidékek, ahol a szabad vizek rombolása során évente szükség volt az újjáépítésre, az árvízi károk helyreállítására. Legfőképpen Békés megye – a legendás „Viharsarok” – , de a Jászság, Szolnok, Szentes, Csongrád, Vásárhely, Szeged és környéke szolgáltatta a legtöbb kubikost. A fennmaradt statisztikák a kubikosságot a mezőgazdasági munkások közé sorolják, mivel ezek a munkások nyaranta visszatértek a mezőgazdasági munkákhoz.

A “tiszai” kubikosok”

A Tisza-folyó szabályozásánál, majd később a Tisza-tó kialakításánál rengeteg földet kellett megmozgatni. A mérhetetlenül sok föld megmozgatásához, a védművek kialakításához, megerősítéséhez sok munkáskéz kellett. Az árvízvédelmi töltések megerősítéséhez szükséges hatalmas földmunka elvégzésénél születtek meg a magyar kubikosok névtelen ezrei, vagy ahogyan Jókai Mór nevezte őket, „az Isten munkásai”. A szakma iránti keresletet a természet szülte. A folyamatos árvizek, a növekvő iparosodás és a vasútterjeszkedés soha nem gondolt lehetőséget adott: a kenyérkereset lehetőségét. A munkáskezek toborzásának híre gyorsan eljutott a magyar vidékre, tanyákra. Szegény emberek százai látták meg, hogy az istállóban dolog nélkül heverő kapa, ásó, csákány nem csak a termőföld megkapálására, a talicska nemcsak a trágya kihordására, a krumpli beszállítására alkalmas.

A 19. század második felében megkezdődött a Tisza folyó szabályozása. Második, vagy verítékes honfoglalásnak is nevezik a több mint száz évig tartó gátépítési munkákat. A folyószabályozások idején az árvízvédelmi töltésekhez szükséges földet egyrészt a töltés tervezett helye mellett ásták ki, így keletkeztek a kubikgödrök. Ma már a töltések folyó felőli oldalán sok-sok kilométeren át kubikgödrök sorakoznak.

Alföldi kubikosok százezrei kézi erővel folyókanyarulatokat vágtak át, új mederrészeket mélyítettek, árvízvédelmi töltéseket emeltek végig a folyó mentén. A tavak, kubikgödrök ásásakor „figurát” hagytak. A „,figura” más néven a „,buba” volt. Ez a kiásott gödör (tómeder) közepén az eredeti talajszintig meghagyott föld-oszlop, ennek magassága adta a mérnököknek szintezéshez kiszámolni a kitermelt föld tömegét. Sokszor kis csalással éltek a kubikosok: „nevelték a bubát”. Ez azt jelentette, hogy éjjel dróttal átvágták a buba-oszlop tetejét, földdel alá pakoltak, hogy magasabb legyen. Karót vertek bele, hogy el ne mozduljon, majd a tetejére óvatosan visszahelyezték a füves tetejű eredeti földet. Így a szintező mérnök ahhoz a magassághoz mérte a volt talajszintet, így a kitermelt föld többnek látszott. Ez kis plusz jövedelemhez juttatta a szegény embereket.

A kubikosok életmódja

A kubikosok sajátos szokásokkal és munkamorállal rendelkeztek. Amikor megérkeztek rendeltetési helyükre, külön kunyhót építettek maguknak, általában félig a földbe süllyesztve. Nagy szerencse volt, ha a birtokos, akinek földjén az építkezés, vagy tó-, csatornaásás folyt, megengedte, hogy a kubikosok elhagyott pajtában, vagy az istállóban, birkahodályban a jószágok mellett húzzák meg magukat. Ételüket maguk főzték otthonról hozott lebbencsből, szalonnából és krumpliból. A kubikosoknak nem volt könnyű életük. A talicskát látástól vakulásig emelték, töltötték és ürítették. 4-5 óránként volt egy-egy pipahuja (pipaszünet).

Tömörkény István így ír róluk: „… erős, sőt igen erős ember, az izmok meghatalmasodnak benne, de a csontok meg-meggörbülnek. A lábaival semmi baj,(…) a kubikosok bírnak gyalogolni reggeltől napestig, emellett tolják a talicskát (…) hanem a felsőbb csontok nem maradnak meg a maguk valóságában, a vállak megroskadnak, a hát kipúposodik, a nyak meggörbed, és a fej mindig csak a földet nézi. A földet, amelyből él.”

A vasárnap náluk is szabadnap volt. Ilyenkor, ha közelben dolgoztak, hazamentek, hogy élelmüket, fehérneműjüket felfrissítsék, és a családdal találkozhassanak, a ház körül valami munkát végezzenek. Ha erre nem volt lehetőség, akkor tisztálkodással, mosással, varrással töltötték a napot.

Munkaszervezés

A kubikolás lényegében emberi erővel végzett munka: a paraszti eredetű szerszámokat (ásó, csákány és lapát), valamint kézbeli szállítóeszközöket (talicska) a lehető legtökéletesebbre fejlesztették.

A kubikosok általában 20-25 fős brigádban, akkori szóhasználat szerint bandában dolgoztak. Vezetőt, bandagazdát jelöltek ki, akiknél kritérium volt a jó számolás és tárgyalóképesség. Természetesen a munkától is kivette a részét, fizikai erejével, munkabírásával, vezetői képességével is ki kellett tűnnie társai közül. A munkákról akár újságból, akár kidoboltatott toborzás útján szereztek tudomást. Ekkor a bandagazda saját, vagy a banda által összeadott költségen a munka helyére utazott, és tájékozódott a körülmények és a kereseti lehetőség felől. Tekintetbe kellett vennie a más vidékről megjelenő konkurenciát is. Ezután látott neki a banda összeállításának, amelyben saját rokonait, baráti körét részesítette előnyben, közülük válogatta ki az előmunkásokat is. A bandagazda a többiekkel együtt dolgozott, hordta a földet, de ugyanakkor ellenőrizte a mérnökök számolását, hogy ne csapják be őket. A maga és a társai igazáért mindig kiállt, és mindig azok érdekeit képviselte a munkaadóval szemben.

A kubikosok általában párokban dolgoztak, vagyis egy-egy töltésszakaszt ketten vállaltak el. A kubikosok csak a saját szerszámaikkal dolgoztak, melyre mindig kiváló gondot fordítottak: az ásót könnyű fogantyúval látták el és a szélét reszelővel folyamatosan élesen tartották. A talicska hasonlóan könnyű, de jó mély és nagy térfogatú volt. A kubikosok sík talajon könnyebb és több munkát végezhettek, de erős emelkedőn a földdel megrakott talicska kitolásához már segítség kellett. Ilyen esetben a kubikos 10–14 éves fiát, vagy a rokon gyerekeket vitte és belőlük lett a “csikó. A “csikó” a második munkás elnevezése, aki a talicskát elől kötéllel húzta, főleg ott, ahol a töltés meredek volt. Sokszor lány gyermeket is vittek magukkal. Ezeket a gyerekeket sokszor nagy távolságban levő munkahelyekre is elvitték. (Forrás: Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár: A Tisza)

A következő részben a kubikok élővilágát mutatjuk be.

A szöveg és a képek forrása: https://szegedpanorama.blogspot.com/2012/10/a-dorozsmai-kubikusok.html, Tóth Görgy: Dorozsmai Füzetek, Kubikosok.