A vízhez kötődő téli népszokások – ahogy a Tisza-tó vidéke őrizte őket
A régi vízparti népszokások
A tél mindig különleges időszak volt a vízparti közösségek életében. A folyók és tavak nemcsak élelmet, hanem hiedelmeket, rítusokat, jóslásokat is adtak az embereknek. A Tisza-tó környékén – ahogy a magyar vízparti falvak többségében – a víz télen is „élő elemnek” számított. Számos téli népszokás él még a mai napig is a Tisza
Vízkereszti vízszentelés – amikor a folyó is áldást kapott
Január 6-án, Vízkereszt napján a pap nemcsak a templom falai között szentelte meg a vizet, hanem sok helyen a folyó vagy a tó partjára is kivonult. A néphit szerint a vízkereszti víz gyógyító erejű, a jég alatti víz különösen „erős”, valamint a megszentelt víz egész évben védte a házat és az állatokat
A Tisza mentén gyakran merítettek a frissen megszentelt vízből, és hazavitték kis üvegben, hogy baj esetén elővehessék. A vízkereszti víz a halászoknak is fontos volt: indulás előtt néhány cseppet a csónakra hintettek, hogy szerencsés legyen a fogás.
Téli népszokás a jégjóslás – a tél titkos üzenetei
A vízparti emberek télen a jégből olvasták ki a közelgő időjárást. A Tisza környékén is figyelték, mikor „áll be a Tisza”, és milyen a jég minősége.
A jég viselkedése jóslatnak számított. Ha tiszta, átlátszó volt a jég, akkor abban az évben jó termés volt várható. A jég első megreccsenését sok helyen tréfásan „a tél hangjának” nevezték, és úgy tartották, hogy aki ilyenkor a vízparton tartózkodik, szerencsés év elé néz.
Téli halászati szokások – a jég alatti világ titkai
A vízparti falvak életében a tél nem jelentette a halászat végét. A Tisza-tó elődje, a régi Tisza-ágak és holtágak mentén régen is ismerték a jég alatti halászat különböző formáit. Ilyen volt lékelés, a lyuk vágása a jégbe, vagy még télen is jellemző volt a varsázás, ami a csapdák kihelyezését jelentette a jég alatt. Jellemző volt még a csapóhálós halászat a jég résein át mozgatott hálóval.
A halászoknak megvoltak a saját téli rítusaik is. A jégre lépés előtt keresztet rajzoltak a csizmájuk talpával, vagy a lék szélére tettek egy apró fadarabot, hogy „megtörjék a jég erejét”.
A csónakok téli álma – búcsú a víztől
A folyók mentén a tél beálltával a csónakokat felhúzták a partra. Sok helyen ezt kisebb rítus kísérte. Az egyik ilyen volt, mikor a ladik oldalára egy marék szalmát tettek, hogy „puhán teleljen”. Sokan a csónak orrára keresztet karcoltak, más helyeken pedig a gyerekek körbejárták és megkopogtatták, hogy tavasszal „jól induljon”
Képek forrása: Magyar Néprajzi Lexikon; Fortepan.hu
