Welovetiszato
Welovetiszato
  • heti program
  • Podcast

Portside Grill Étterem – Abádszalók

Élni lehet, hajózni kell!

Exkluzív környezetben, hatalmas grillterasszal, ínyenc fogásokkal, csodálatos kilátással várja minden kedves vendégét a Szalók Yacht Klub területén található Portside Grill Étterem.

A Portside Grill Étterem étlapját az idényhez és az évszakhoz megfelelően az étterem főszakácsa szezonális ínyencségekkel frissíti.

Abádszalók

Abádszalók mint a Tisza-tó egyik legnagyobb és turisztikai szempontból legjelentősebb települése igazi turistaparadicsom. A tó és a természet közelsége adja meg az idelátogatóknak a pihenés és a gondtalan kikapcsolódás örömét.

Abádszalók életét, lehetőségeit jelentősen megváltoztatta a Tisza-tó létrehozása. A tó szigetekkel tarkított, duzzasztással létrehozott árterületéből egy igen jelentős, 14 négyzetkilométer területű, egybefüggő vízfelület található Abádszalók mellett, ezért később itt épült ki a tó idegenforgalmi központja és vált mára Abádszalók a vízisportokat, horgászatot, vadászatot kedvelő turisták kedvelt célpontjává.

Az “Abádszalóki Nyár” rendezvénysorozat kulturális, képzőművészeti, és sportprogramjaival már évek óta a helyi lakosság és az idelátogató turisták szabadidejének tartalmas eltöltését szolgálja. Számos vállalkozás, étterem, büfé, vendégfogadó egység, kemping és csónakkikötő biztosítja a vendégek színvonalas ellátását. A fürdőzés, a kerékpártúrák, és egyéb programok mellett a tó szigetekkel tarkított területén csónakkirándulások, hajókirándulások, vezetett vízitúrák során szerezhetnek új élményeket a vízi kalandra vágyók.

A kiépített strandon minden megtalálható: óriáscsúszda, vízisportszer kölcsönzők, kijelölt jet-ski pályák, hiszen a motoros vízijárművek használata is megengedett. A tó közelében hárommedencés melegített vizű strandfürdő hátsugármasszázs, testmasszázs szolgáltatásokkal áll az idelátogatók rendelkezésére. A csónakázás és egyéb vízisportok mellett felejthetetlen élményt nyújtanak a környékbeli kirándulások kerékpárral, gyalogosan vagy akár lóháton. Az enyhe lejtésű homokos vízpartot napozók és fürdőzők hada lepi el, kipihenve a környéken vagy távolabb tett kirándulások fáradalmait.

Postside Grill Étterem nyitva tartás:

  • Hétfő – csütörtök: 12.00 – 21.00
  • Péntek – szombat: 09.00 – 22.00
  • Vasárnap: 09:00 – 21:00

Postside Grill Étterem elérhetőségek:

W: www.szalokyachtklub.hu/hu/portsaid-grill-etterem

E: hello@szalokyachtklub.hu

M: +36 30 559 7954

C: 5241. Abádszalók, Attila öböl

F: www.facebook.com/pg/portsidegrill