Welovetiszato
Welovetiszato
  • heti program
  • Podcast

Bringatúrák a Tisza-tó körül: tökön, paszulyon át

bcsheinz
·
2019. augusztus 9.
Bringatúrák a Tisza-tó körül: tökön, paszulyon át

Két keréken a Tisza-tó körül

Elhagytuk az aszfaltot, letértünk a járt utakról és megnéztük a hátsó kerteket. Hányféle képpen lehet még mondani, hogy zúztunk egy jót?! Szerváltunk kölcsönbe egy Csepel Traction bringát, ami inkább egy trekking kerékpár, de ezesetben rendesen le és át volt szerelve. Az Alföldön vagyunk, nem downhillezünk és nagyon kemény sziklás talajt sem kell fognunk, így biztosak voltunk abban, hogy akár a szántókat, dűlőket és dzsindzsát is bírni fogja. Nem csalódtunk, de…

Strat Poroszlóról

Az útvonalunk a következő volt: Poroszlón nyergeltünk fel a kedvenc halsütödénk parkolójában. Feltkertünk a gátra és elindultunk a 33-as főút felé, majd azon áthajtva még mentünk kb 2 km-t aszfalton. Ennyi volt a jó út :). Itt először murvásra majd földutas murvásra váltott a gátkorona. A bringa simán bírta, eszméletlen jó volt végre a kemény, pattogós virsligumis Csepel Royal után. Már korábban kinéztünk egy csapást a szántóföldre, amely elég zegzugosnak, kanyargósnak és látványosnak ígérkezett. Le is hajtottunk a gátról észak felé (a Mátra elég jó tájékozódási pont, még a napraforgó felett is látni, lsd .fotók). Itt már vissza kellett váltani, mert a traktornyomos, benőtt és olykor sáros-süppedős talaj marasztalni akart. Szerencsére átértünk egy gazdasági útra, ami viszont még rosszabbnak bizonyult később. A burkolata töredezett, nagyon kátyús és bakhátas volt. Itt sikerült eltaknyolni először, amikor mindkét kerék alól egyszerre fordult ki a letört aszfalt. Tuti van, aki megfogja, nekünk nem sikerült, de kisebb horzsolásokkal megúsztuk.

Átvágás a réten Borsodivánkáig

A tökön, paszulyon át eltekertünk Borsodivánkáig, ahol megkerültük a falut, majd egy gyönyörű napraforgó tábla szélén, nyugodtan karikázva jutottunk el Négyesig. Ez a pici Tisza-tó menti falu gyakran mellőzött, pedig nagyon szép, takaros házak vannak és kedves mindenki. Töltöttünk kulacsot kútvízzel egy bácsnál, megcsodáltuk a tűző napon száradó piros paprikákat, majd a faluból megint feltekertünk a gátra. A szokásos látvány fogdott minket: érintetlen vadvirágos gátoldal, őzek, ölyvek, gólyák és persze hatalmas csend. Tiszavalk csak pár km, a kikötőben lehet csobbanni, ezt érdemes bevállalni, ha valaki visz fürdőruhát. Van büfé is, bár inkább inni, mint enni ajánlatos :). Ha már itt jár valaki és van kedve a vízen is túrázi egyet, akkor jó tudni, hogy a Tisza-tó egyik legszebb vízi területe itt van. A Valki-medence fokozottan védett és csak időszakosan látogatható. Nyáron mehetünk bátran, tavasszal, költés idején elvileg csak engedéllyel, ősszel-télen pedig gyakran be sem lehet jutni az alacsony vízszint miatt.

Tiszabábolna innen csak pár km a gáton és nyílegyenes szinte az út, így keresve egy kis izgalmat, megint lehajtottunk a szántók, erdők felé.

Ezt nem kellett volna… Úgy eltévedtünk, de úgy, hogy kb. másfél órába telt, mire a betakarított gabonatáblák, a még lábon álló napraforgó, az öntözőcsatornák kesze-kuszasága közül kiverekedtük magunkat. Miközben két település is 5-5 km-es távolságban volt a Google Maps szerint. Közben jött egy defekt, amit defektjavító spray-el orvosoltunk (a fránya akác) és még egy esés, ezúttal egy vizesárok átugrása kerékpárral a vállon című kötelető gyakorlatot nem sikerült abszolválni. :(. De végre meglett az út, feltűnt Tiszabábolna semmivel sem összetéveszthető barokk templomtornya és az út is jobb lett.

Tiszabábolna egyébként a nem felfedezett Tisza-tó menti települések egyike, nagyon klassz és rendezett “főutcával”, autentikus és egyre inkább rendbe rakott portákkal és egy vadregényes stranddal. A Tutajos étteremben már ettünk korábban (hamrosan lesz teszt is), így most is itt álltunk meg. A kései ebéd után a gátoldalban nyomtunk egy kis sziesztát és indultunk vissza – ezúttal már végig a gáton – Poroszlóra.

 

Fontos infok

  • Táv: 36 km (Poroszló-Tiszabábolna nem közúton)
  • Rövidítés: bárhol, ahol talátok utat 🙂
  • Bringa: Csepel Traction vagy Woodlands vagy erősebb trekking/monti
  • Enni-inni: Tiszavalk, Tiszabánbolna vagy Poroszló
  • Bringás segítség, szevíz: nincs, bár Tiszabábolnán kifejezetten segítőkészek voltak a parton üldögélő horgász bácsik
  • Víz utánpótlás lsd. enni-inni és a gátórházak, kikötők (Ároktő, Tiszavalk, Tiszabábolna)
  • Jó, ha van nálad: szerszám, pótgumi vagy defektjavító spray

A túrát a CsepelBike támogatta. Kösz nekik! ?

 

Címkék:
  • kerékpártúra,
  • természetfotózás